nyomkövetés
Keresőkutyás Szolgálat Logo

Legutóbbi sikeres keresési munkáink

FLEXI

Keresőkutyás Szolgálat Logo

Flexi, egy három és fél hónapos, Budapesten, város szélén lakó, fekete labrador kölyök, felfedezve a kerítésen egy kis lyukat úgy döntött, hogy felfedezőútra indul. Mi két napon belül érkeztünk a helyszínre. Demi a kert és a kerítés átvizsgálását követően elindult kifelé, végighaladt a sínek mellett, majd átkelt a túloldalra, ott belevetette magát az elhagyatott telkekre. Átvágtunk egy nagy sűrűn benőtt, réten, majd kerítések lyukain keresztül haladtunk tovább. A telkek teljesen elhagyatottak voltak. Egyszer csak egy elhagyatott házhoz értünk, ami leginkább egy pincehelyiségből állt, aminek ki volt törve a felszínre nyíló ablaka, így beláttunk rajta. Sajnos amit láttunk, nem töltött el minket sok reménnyel, mert a pincehelyiségben több kutya kakit is találtunk, melyek közt voltak frissebbek is, és az egyik nagyon hasonlított arra, mint amilyet a kis labrador is termelt. Az ajtó zárva volt, de akkor már egyetlen kutya sem volt ott. Kértem Demit hogy nézzen még tovább nyomokat. Továbbhaladtunk ott további kerítéslyukakon keresztül egy másik elhagyatott telekre, ahol egy romos kis kunyhó állt, amit vélhetően hajléktalanok laktak a nyomokból ítélve. Sajnos ott sem tartózkodott épp senki. A nyomok ezután megszakadtak sajnos.

Rettenetesen aggódtunk, hogy mi történhetett a kutyussal, mert a környék és a nyomok nem voltak túl bíztatóak.

Javasoltam a gazdiknak, hogy minél több szórólapot dobáljanak be a plakátokon kívül, hátha a környéken valaki befogadta, vagy megvette valakitől a kutyusukat, mivel sajnos chip még nem volt a kutyában, így más reményünk nem maradt a megtalálására.

A gazdik így is tettek, és óriási szerencsénkre az egyik viszonylag közeli szomszéd jelentkezett, hogy a szomszédjukban, egy tejesen körülzárt kertben látnak egy új kutyát, amelyik lehet az övéké! Sajnos a „megtaláló” nem tűnt túl segítőkésznek, így azt már sohasem tudjuk meg, hogy a kutya hogyan került hozzá, mindenesetre Flexi meglett és mára már otthon van a kis családjával újra!