nyomkövetés
Keresőkutyás Szolgálat Logo

Legutóbbi sikeres keresési munkáink

Gubanc

Keresőkutyás Szolgálat Logo

Gubanc a 13 éves, nagyon félős pumi kutya egy Budapest melletti kis városból tűnt el, melyet erdők vesznek körül. Gubanc az erős zajokra nagyon érzékeny, és az emberi érintést is kerüli, leginkább csak a családtagjai simogathatták. 

Gubancra nem volt jellemző a szökés, valószínűleg valami zajtól ijedhetett meg és a nyitott kapun keresztül elmenekült. Gazdik egy ideig bíztak is a megkerülésében, de sajnos nem érkezett haza, ezért megkerestek minket.

Sajnos mi az eltűnését követő 4-5. napon érkeztünk a helyszínre, és elég sok csapadék is esett az ezt megelőző időszakban, ezért nem volt könnyű dolgunk. Demi a szagfelvételt követően a ház körül megmutatta Gubanc kedvenc helyeit, majd a kapun keresztül elindult az erdő irányába. Egy környező utcába ment fel, ahol viszont zsákutca volt, így ott vélhetőleg Gubancnak is vissza kellett fordulnia. Demi tovább haladt a környező utcákban, és megérkeztünk az erdőhöz. Az erdőben pedig rögtön megtalálta a patakpartot, ahol elindultunk befelé, az erdő mélyére. Gubancra jellemző volt a patakozás, így bíztunk a nyom helyességében. Késő délutánig haladtunk a patak meder mentén, hol egyik, hol másik oldalán haladva a pataknak, de sajnos négy napos lemaradásban voltunk Gubanchoz képest. Szerencsére a patak mentén sok helyen sűrű volt az erdő, így a csapadék nem mosta el teljesen a nyomokat, ezért viszonylag nagy biztonsággal húzott Demi a nyomon. Vélhetőleg Gubanc néhol a vízben közlekedett, mivel meg-megszakadt a nyom a víznél, majd kicsit távolabb megint a patakmeder mellett haladtunk tovább. Egészen addig mentünk, míg sötétedni kezdett, ekkor abba kellett hagyni az erdő átvizsgálását. Megnéztük, hogy a patak mentén hová lyukadhatott ki Gubanc, így volt tippünk a keresésre vonatkozóan. Gazdik meg is kezdték annak a területnek a teljes szórólapozását. 

Vártunk és vártunk, de Gubancról csak nem jött egyetlen bejelentés sem, de a gazdik és én is bíztam benne, ha be is vette magát az erdőbe, akkor is nagy túlélő, víz van neki, és elég jó vadász hírében állt, így arra gondoltam, hogy lehet, hogy nem is megy ki az emberek közé, mert megoldja az étkezését saját maga. 

Másfél hónappal az eltűnést követően pedig egyszer csak ott állt Gubanc újra a kapuban, jelentősen lefogyva, tele kullanccsal és csapzottan, gubancosan, de épségben! A megérkezését követő negyed órában pedig jött is egy telefon, hogy látni vélték, csak nem tudták megfogni, és haza ért-e vajon, és pontosan abban az irányból jött a bejelentés, amerre Demi vitt anno! 

Nagyon örülök, hogy végül hazatalált Gubanc is épségben, ennyi idő után is, tehát kedves Gazdik, sohasem szabad feladni!