nyomkövetés

Legutóbbi sikeres keresési munkáink

 

Keresőkutyás Szolgálat Logo

Endre

Endre, akinek egy korábbi bántalmazás következtében sérült volt a jobb mellső lába, két évvel ezelőtt lett befogva. Azóta költözött a gazdihoz, aki a folyamatos, két éve tartó szelídítés ellenére is nagyon fél az emberektől, megsimogatni még ők sem tudják. Ez a cica azóta lakás cicaként tengette életét, nem is igen vágyott ki a külvilágba. 

A gazdik új házba költöztek, egy vidéki kisváros, családi házas övezetébe, ahol a teraszig, kertig a többi cicát kiengedték természetesen felügyelettel, a gazdi jelenlétében, de Endre mindig inkább benn maradt. Egyik nap, hasonlóan kiment a többi cica, de Endre felfutott az emeletre inkább, nem akart kimenni, még az ajtóba sem ült ki. Pár perc után beinvitálta a cicákat a gazdi. Vacsoránál vette észre azonban, hogy Endre nem jön vacsorázni. Mivel félős cica volt és gyakran elbújt a házban, elkezdték őt a házban keresni, először nem is merült fel, hogy kifuthatott, hisz az utolsó észleléskor épp az emeletre futott fel a cica. Tűvé tették érte az egész házat, de Endre sehol sem volt, mintha a föld nyelte volna el. 

Miután sehol sem lelték, elkezdték kinn is keresni. Tűvé tettek érte mindent, kiabáltak, hívogatták, plakátokat tettek ki, az egész kertet átvizsgálták tüzetesen, szomszédokkal is beszéltek, de Endre szőrén-szálán eltűnt. 

Az eltűnést követő 24 óra múlva kerestek meg minket, hogy segítsünk, de ahogy történetet felvázolták, abból több nehezítő tényező is látszott kibontakozni, úgy tűnt nem fogunk tudni segíteni, mivel a többi cicával minden közös volt, így egyedi szagminta sem volt, és ráadásul vidéki, családi házas övezet, ahová ugye szomszédokhoz bejutni késő este nem igazán lehet sajnos sokszor. 

De hamarosan jött két ötlet is, aminek alapján mégis ki tudtunk menni, a gazdinak eszébe jutott, hogy van egy hordozó, amivel legutóbb vitték a cicát, megvan még, és abban másik cica sem volt azóta, így az tökéletes volt szagmintának. Másrészt pedig eszükbe jutott, hogy a közvetlen szomszéd telkeken építkezés folyik, így lehetséges, hogy oda bújt el a cica, és oda be is tudunk jutni, így még aznap este kimentünk a cicához. A cica sérült lába miatt nagy veszélyben volt, ugyanis könnyű prédája lehetett volna a környéken gyakran ólálkodó rókának, de a kutyáknak is. 

Demi a szagfelvételt követően egyből a hátsó kertbe indult, ott felment a teraszra majd onnan le és körülbelül a keresés megkezdésétől számítva a második percben jelzett, hogy a cica a fáskamrában van. 

Mondtam a gazdinak, hogy a kutya itt jelez a fáskamránál, ki kellene pakolni a fákat. Bevilágítottunk, de természetesen semmit nem lehetett látni a sok fától. 

Gazdi mondta, hogy ő már nézte ott, nézzük meg, még merre visz a kutya. Demi átnézte még kérésünkre a kertet, kiment az utcára, de a munkájából mondtam, hogy itt semmi nincs, és szerintem mindjárt visszafordul a kutya, és ha ez lesz és visszamenne a fáshoz, akkor nincs más választás, el kell kezdeni kipakolni. Demi vissza is fordult, és húzott vissza a fáshoz, majd ott megint be akart mászni mindenképp. Ekkor mondtam a gazdinak, nincs mese, ki kell pakolni a fákat, mert a cica itt van Demi szerint, és ezáltal szerintem is. :) .

A gazdi ekkor meg is kezdte a kipakolást, és meglátta a kis fülecskéjét, ahogy leghátul gubbaszt, és bújik a fák közé. Ezután a gazdi kipakolta majdnem az összes fát a kamrából, mire eljutott a cicáig, de Endre egy fél óra múlva már benn vacsorázott a biztonságos házban, akinek az ijedtségen kívül szerencsére más baja nem esett! Örülök, hogy ilyen gyorsan tudtunk segíteni!

A gazdi szavait pedig itt olvashatjátok! Köszönjük a dicsérő szavakat! 

 

Nagyon köszönöm a segítséget! Sajnos, mikor új házba költöztünk, az én figyelmetlenségem miatt, ki tudott surranni az egyik mentett cicánk, Endre, akinek ráadásul, egy korábbi bántalmazás következtében, sérűlt a jobb mellső lába, sántít rá, nem tudja rendesen használni, se menekülni, se védekezni nem tud úgy, ahogy más cicák, sőt, a rossz èlményei miatt, a befogása óta (kb. 2 éve) tartó szelídítés ellenére nagyon fél az emberektől, minket már elfogadott, de pl. felvenni, simogatni nem tudjuk. Szóval halmozottan hátrányos eset szegényke, nagyon féltettük, és rettenetesen éreztem magam, hiszen az én hibám volt. Hatalmas szerencse volt, hogy a költözéskor használt boxot, amiben egyedűl Endre utazott, még nem mostam ki és eltettem egy tárolóba, így más cicánk nem tudott belebújni, szóval tökéletes volt szagmintának! Timiék este, munka után jöttek ki segíteni, és Demi igazából az első 5 percben megtalálta a cicát, csak nem hittünk neki, mivel korábban a szomszédok a kereső posztra, ill. plakátokra reagálva szóltak, hogy több utcával arrébb valószínű Endrét látták, viszont mikor másodjára is odavezetett már mondta Timi, hogy a kutya nem téved, itt lesz Endre, és valóban! 🙂 A saját kertünkben, a terasz alá, egészen 15-20cm alacsonyra beszűkűlve benyúló fáskamrában volt, ami azért is volt becsapós, mert amíg az ember be nem màszott a kb 70cm széles, 150cm magas bejáraton, úgy tűnt, hogy nem mély, és dugig van fával, plusz kb 10x kerestem ott, hívogattam, de meg se nyekkent a cica...
Óriási segítség volt, Demi nélkűl eszembe se jutott volna -a szomszédok jelzései, és a kert többszöri átkutatása után- a saját házunk mellett 15 méterre keresni, nem tudom, mi lett volna vele, mivel pont a napokban jeleztek többen egy rossz állapotú rókát, amelyik bement több kertbe, és az egyikből a kedvencként tartott nyulat akarta, csak elkergették... De amúgy is erdővel, mezővel körbevett terület, teli vadállatokkal, sőt ha esetleg megijedt volna, egy főút pár száz méterre van...
Nagyon hálásak vagyunk, elmondhatatlan megkönnyebbülés, hogy újra biztonságban tudhatjuk Endrét!!
Mindemellett meg kell jegyeznem, hatalmas élmény volt ilyesmit élőben látni, Timiék közt az összhangot, ahogy a kutyus felvette a szagot, és azonnal követte a nyomokat, mintha egy krimit nèztem volna!🙂 Látszik, hogy rengeteg munka, és elhivatottság kell ilyen eredményhez, és ezt Timi munka mellett, szabadidejèben csinálja! Kérlek, hogyha megtehetitek, támogassátok az alapítványt, hogy minél többször tudjanak segíteni! A gyakorláshoz eszközök, hely, stb. szükséges, és ez mind pénzbe kerül! Szuper lenne, ha Timi csak az újabb keresőkutyák és gazdáik kiképzésével, gyakorlással, illetve az elveszett állatok keresésével foglalkozhatna, de a mai világban ez nem megy, legalább arra kérlek titeket, hogy az alapítvány működéséhez szükséges anyagi feltételek megteremtésében segítsünk!! Mostanában főleg nagyon ritka az emberek között az elhivatottság, a segíteni akarás, örülök, hogy egy ilyen embert megismerhettem Timi személyében! Demi pedig egy fantasztikus kutya, akinek nagyon sokan hálásak lehetünk! 😻Még egyszer nagyon köszönjük!

gallery/57936105_2122916374488151_7377169620135837696_n