Ida története durván három hónappal ezelőtt kezdődött. Ida egy frissen, három nappal azelőtt örökbefogadott, nagyon félős kutyalány, egy belvárosi lakásba költözött egy vidéki menhelyről, de sajnos megijedt valamitől és kiszakítva magát a hámból egy séta közben, elfutott  gazdi szeme elől. Mi pár nappal az eltűnés után kaptuk a telefont, hogy segítsünk felkutatni őt. A keresést nehezítette, hogy több helyről is jöttek ugyan bejelentések, de eleinte mindig máshonnan, így elsőként tanácsokkal láttam el a gazdit, hogyan is kezdjünk hozzá. Az adatok elemzése során kristályosodott ki, hogy Ida milyen lehetséges útvonalat választhatott, így a XIII. kerületből, Zuglóba mentünk át, és ott kezdtük meg öt nappal az eltűnés után felkutatni a nyomokat. Zuglóban volt egy biztos pontunk, ahonnan indultunk, hisz ott látták őt utoljára, tán előző nap, és volt egy pici, ámbár kicsit gazdi szagú hámunk, ami szagmintát jelentette, de kicsit félő volt, hogy Deminek ez nem biztos, hogy elég lesz, hiszen a gazdi azt szorongatta üldözés közben az első napon. 

Megkapta Demi a szagmintát, és megkönnyebbülten láttuk, hogy azonnal elindult a nyomon. Először egy elhagyatott házhoz vitt minket, ahol valóban volt egy kutya méretű lyuk, remek bújóhelyet jelentő elhagyatott kerttel, így bizakodóak voltunk. Viszont Demi "sajnos" továbbindult, átment egy sínen keresztül Rákospalotára, majd vissza, és Zuglóban egy elhagyatott, kietlen vasúti sínekkel körbevett helyre vitt be minket, ahol késő éjszaka kezdtük meg az első hajszát. Sajnos azt félbe kellett szakítsuk, mert annyira nem láttunk már semmit és olyan átláthatatlan volt éjszaka az a terület, hogy megbeszéltük, hogy napfénynél meg kell nézni, és átgondoljuk hogyan tovább, hiszen az üldözés látszott, hogy nem fog eredményre vezetni, és Idát is féltettem azon a környéken és próbáltam azt a vonalat követni, hogy ez a kutya csak úgy fogható be, ha profi eszközeink lesznek és többen leszünk, mert nyílt terepen esélyünk sincs utolérni őt, és pláne semmi esély be is fogni. 

A helyről a világosban készült fotók átnézését követően ott folytattuk a nyomkövetést, ahol az előzőkben abbahagytuk, hisz szerencsére továbbra is jöttek bejelentések arról a környékről. Demi ekkor olyan helyekre vitt be minket, amerre nem volt veszélytelen a közlekedés, mert olyan vonatsínek is keresztezték az utunkat, amik jelentős vasúti forgalommal bírtak, még az esti órákban is. A környék pedig nem a legbizalomgerjesztőbb volt, de haladtunk tovább, mert a kutya munkáján láttam, hogy ezek bizony viszonylag friss nyomok, így kérdésnek helye nincs, menni kell. 

Ezután Demi kivezetett minket az egyik vasúti sínen keresztül Rákospalotára, és annak is egy viszonylag forgalmas útjára. Ekkor már gazdi is fáradt volt, de én úgy láttam, hogy folytatni kéne. Visszamentünk az autóhoz, de kértem nézzünk térképet, hogy mit tudunk, mit jártunk be eddig, mert a nyomokat frissnek ítéltem annyira, hogy én még nem akartam abbahagyni a nyomkövetést. Ida gazdiján láttam, hogy fáradt, ezért azt javasoltam neki, hogy úgy érzem mégis folytatni kellene, és legalább autóval menjünk tovább a nyomvonalon, és ahogy a térképet nézegettem, tudtam, ha ott ment végig Ida, ahol Demi mondja, akkor az eltelt Idő függvényében megjelöltem egy pontot, hogy addigra merre lehetett Ida Rákospalotán, így nekiindultunk éjszaka autóval az általam megjelölt pontra. És ahogy az egyik keresztutcából ráfordultunk az általam vélelmezett részre, meg is pillantottuk Idát, aki ott bandukolt éppen, szinte a kocsink mellett! :)

Nagy volt az öröm, riasztottuk az egyik közeli állatvédő csoportot, akik ajánlották, hogy segítenek a befogásban. Követtük autóval, de Ida sajnos nagyon gyorsan kiszúrt minket és eltűnt az éjszakában. Ekkor újra Demi segítségét kértük, kövesse a nyomát. Demi azonnal munkához látott újra, pedig aznap már Zuglóban elég sokat mentünk, de lelkesen ment tovább Ida friss nyomán. Egyszer csak elvesztette a nyomot, onnan pedig, akárhogy próbálkoztam, egyik irányba sem vezetett semmilyen nyom. 

Nagyon csalódott voltam, mert mire odaértek a befogáshoz az emberek, Ida már sehol. :( Nem hagyott nyugodni a dolog, és ahogy mentünk vissza a kocsihoz, egyszer csak bevillant a megoldás! Hát persze! A patak! Hisz ott ért véget a nyom, olyan evidens volt a megoldás, mégsem jutott elsőre az eszembe, mert arra betonos, lejtős volt a patak partja, és azt gondoltam, hogy ott nem mehetett le, pedig Demi odavitt, de valahogy ez csak később jutott eszembe. Nyilván, ha belemegy a vízbe, akkor nincs tovább nyom és ez azt is megmagyarázta, miért nem láttuk őt utána sehol, hisz az út alatt a patakban átsétált alattunk! 

Biztos lettem benne, hogy tovább kell mennünk, mert Ida ott van, közel van, emberek is vannak eszközökkel a befogáshoz, most nem adhatjuk fel! Megkérdeztem a csapatot, hogy a patak hol válik olyanná, ahol kényelmesen ki tud belőle jutni Ida, és elmentünk addig, ameddig csak járható volt, autókkal, majd újra Demi következett. Arra már kicsit iszapos, lápos volt a terület, így óvatosan haladtunk... Egy darabig, ugyanis Demi újra beindult! Ekkor kezdődött aznap már a harmadik "hajszánk", mert Demi elég jelentős tempót diktált, utánunk a csapat, akiket szintén elismerés illet, kitartóan jöttek utánunk, egy része a csapatnak, pedig autókkal jött, ahol tudott, hogy ott legyenek, amikor kellenek! Kiértünk az M3-as autópálya mellett egy szántóföldre, ahol akkor elég nagy növényzet volt, de Demit nem érdekelte, ment előre rendíthetetlenül Dunakeszi irányába. A csapat próbált reflektorozni, és megpillantottuk újra Idát, aki rohant előlünk. Ekkor leállítottuk a dolgot, mert egyrészt ott már lehetetlen lett volna befogni, másrészt az autókkal már nem tudtak tovább utánunk jönni. 

Ekkor aznapra már fel kellett adjuk a követését. 

Abban bíztunk, tán nem megy tovább, és ott marad Rákospalotán, és akkor jött a szórólapozás, és a járőrözés. Mindenki nagyon lelkesen tette a dolgát, gazdi szórólapozott, zuglói állatvédők, rákospalotai állatvédők szintén a saját területükön járőröztek, és jöttek is a bejelentések, viszont nekünk ki kellett találni mi az útvonala Idának, van-e olyan terület esetleg az útvonalán, ahol befogható, vagy becsapdázható lehet. 

Ezután újabb nyomkövetés következett az utolsó friss, biztos bejelentés alapján. Demi megint nagyon lelkes volt, Rákospalotán egy telepre akart minket mindenáron bevinni, ahová sajnos nem jutottunk be, de annyiból nem is bántam, hogy az a terület jó lett volna befogási helyszínnek, ha ott marad Ida reggelig, míg az állatvédő csapat intézkedni tud. 

Ezután kértem Demit, hogy nézzük meg a környéket, merre jár Ida. Demi kivitt minket újra a vasúti sínekig, ezúttal Rákospalotán is, ez már Dunakeszi, Újpest, Káposztásmegyer és Rákospalota határán volt. 

Kértem a gazdit, hogy a szórólapozást ennek megfelelően ezekben az irányokban is terjessze ki, mert lehet, hogy továbbmegy Ida. 

Sajnos azonban reggel a telepről továbbállt Ida és újra eltűnt mindenki szeme elől.

Várnunk kellett a következő bejelentésre, ami hamarosan meg is történt, ekkor egy olyan kis utcából jöttek a bejelentések, ahol meg lehetett szervezni a befogást. Ezért újra megkérdeztük Demit, de ő azért nem volt róla meggyőződve, hogy az Ida volt. Sajnos igaza lett, mert az ott később befogott kiskutya ugyan valóban nagyon hasonlított Idára, de az egy notóriusan szökős kutyus volt. Onnan viszont újra a szántóföldhöz vitt ki minket Demi, ami addigra már fel volt ásva, így jó nagy sárban szeltük át éjjel újra szántóföldet, ezúttal a patak irányába, így nyakig sárosak lettünk. :) Ott viszont megint majdnem megcsíptük őt a rákospalotai álltvédők segítségével, de sajnos ismét kicsusszant a kezeink közül.

Ezután újabb várakozást követően ismét látták Idát, és ekkor újra nekiindultunk Demivel. A már-már ismerős patakparti környezetből indultunk el. A nyomkövetés elején nyomokat keresett Demi, de egyszer csak újra megindult, és az M3-as alatt átérve a patak mellett, egy kiserdőbe jutottunk éjjel. Ott nagyon beindult Demi, és semmilyen módon nem lehetett megállítani, így nyakunkba szedtük a lábunkat, hogy követni tudjuk őt. Az erdő mellett haladt el az M3-as mellett, majd újra behúzott egy szántóföldre, és onnan az erdőbe. Ott ellentmondást nem tűrően vitt minket újra a patak irányába, de akkora volt a nádas és az aljnövényzet, hogy egy idő múlva a pórázzal nem tudtunk haladni. Demi egy helyen megtorpant és másik utat keresett, ekkor állítottam meg a nyomkövetést, ugyanis észrevettem a földön, hogy a lámpám fényében megcsillan a vízfelület, bizony-bizony a lápos szélénél voltunk! Gazdinak csak annyit mondtam, hogy szerintem menjünk ki, mert nem tudunk haladni, és csak miután kiértünk, mertem neki elárulni, hogy bizony ott voltunk az ő mumusánál, ami a lápot jelentette. Ugyanis előző alkalommal elárulta nekem, hogy ő egyetlen dologtól fél nagyon zsigerileg, és az az, hogy elsüllyed egy lápban. Ezért kivezényeltem inkább magunkat az erdőből és újabb térképnézés és agyalás kezdődött. Azt gondoltam, hogy ez isteni rejtekhely a kutyának, mert akad ott bőven étel, ital és nyugalom is neki.

Ekkor vetettem fel, hogy a csapdát ide kéne valahová kitenni, de meg akarom nézni világosban is, mert a láp veszélyes, így csakis világosban biztonságos arra végigmenni. És ha szabad megemlítenem még valakit, ekkor ismerkedtünk meg egy az erdő közelében lakó férfival is, aki ismerte a lápos erdőt, és elmondta, hogy bizony nagyon jól tettük, hogy kijöttünk onnan, mert vannak ott részek, ahol elsüllyedhettünk volna és nem is biztos, hogy biztonságos ott éjjel mászkálni. :)

Következő nyomkövetésünket ezért világosban terveztük, bejelentések ugyanis azután is jöttek szerencsére, tehát tudtuk, hogy Ida valahol ott van. Újra Demit kértük meg, hogy mondja meg nekünk, merre ment ez a kutyalány. :) De Demi újra az erdőbe vitt minket, amely világosban már jól látszott, hogy pont szemben terül el Pólus Centerrel, és kiváló élelemszerzést jelent az állatoknak (megjegyzem nem egyszer sajnos Deminek is... :) ) . Egy rókatetemet is találtunk az erdőben, ami azt jelentette számunkra, hogy bizony nem csak a kutyáknak, de a rókáknak is remek bújóhely az a környék. 

Ekkor kezdődött a következő kálváriánk, hová tudunk csapdát állítani neki és csapdát is kellett szerezni és ki lesz az, aki felügyelni tudja. 

Ez egy újabb kihívást jelentett nekünk, mert mire meglett a csapda lehetőség, addigra újra napok teltek el, így Demit újra meg kellett kérdezzük, merre van a kutya. 

Szerencsére Demi ismét az erdőhöz ment, ezért nem volt kérdés, a csapdát oda kell kihelyezni. 

Igen ám, de hová tegyük pontosan, nem volt egyszerű becipelni, hisz a csapda volt 60 kg és a gazdival ketten voltunk rá. Sajnos sötétedésig nem jutottunk el oda, ahvá Demi mondta, ezért kitettük egy emberi aggyal még jónak ítélt pontra, úgy gondolván, hogy egy próbát azon a helyen is megér a dolog. 

Ezután hosszadalmas várakozás következett és nagyon fontos volt annak a a férfinak a segítsége, aki a közelben lakott, és vállalta, hogy gyakran kijár a csapdához és ellenőrzi azt.

Sajnos azonban Ida csak nem akart belesétálni a csapdába. Ezután kezdődött a sakkozás a csapda helyével kapcsolatban. Jól jött volna egy kamera is, de sajnos mivel az nem állt rendelkezésre, így maradt a próbálkozás, viszont a csapda súlya miatt nem tudtuk egyszer sem a Demi által megjelölt helyre vinni azt. 

Később újra kérdeztük Demit, hogy ott van-e még Ida, de negyedszer is azt mondta, hogy igen, ott kell hagyni a csapdát és egy hosszadalmas nyomkövetés után azt is megmutatta nekünk, hogy Idának van még egy útvonala, az M3-as másik oldalán vissza Zugló felé a patakpart másik oldalán. Ekkor jött velünk még egy vendég a nyomkövetéskor, az a férfi, aki oly lelkesen jött és segített a csapdát ellenőrizni minden áldott nap, naponta többször is!

Nyomkövetés végén elmondta, hogy ugyan hihetetlen élmény volt, de ő legközelebb inkább megvár majd minket a nyomkövetés végén. :) 

Sajnos azonban hiába volt ott férfierő is a cipeléshez, csak nem jutottunk el vele sötétedésig a Demi által megjelölt ösvényekig, így újra a szerencsére bíztuk a dolgot, mert sajnos kamerát továbbra sem tudtunk szerezni.

És jött az újabb izgalmas várakozás, és én mindannyi alkalommal féltem, hogy továbbűzzük Dunakeszire, Fótra, vagy Csömör, XVI. kerület irányába. 

Sajnos egy idő után bejelentések sem jöttek, a csapdázás sem volt sikeres, ezért újra kértem a gazdit a szórólapozásra, mindenfelé. 

És ekkor jött Zuglóból újra egy bejelentés! Mentünk is gyorsan megnézni a nyomokat, de Demi megint csupán egy házat jelölt meg a közelben, majd újra kivitt minket a már-már szokásosnak számító vasúti sínekhez. 

Tehát a tanulság az, bejár a drága néha portyázni Zuglóba is, Rákospalotára is, de most már nagyon rutinosan olyan időpontokat választ, amikor senki sem látja, többnyire hajnali és késő esti órákban. 

Újra mindenki nyitott szemekkel járt az utcákon, de sajnos újabb bejelentés nem érkezett. Ezután végre kaptunk az egyik állatvédő csapattól egy kamerát, de kvázi ennek már nem volt túl sok funkciója, ugyanis több hónap után megtörtént a csoda!

A gazdi elé került egy poszt ugyanis, hogy Dunakeszin etetnek egy hasonló kutyát, mint Ida. 

Újra nagyon lelkesek lettünk, hisz igen, benne volt a pakliban, hogy elment addig, tényleg minden alkalommal felhívtam ennek lehetőségére a figyelmet, de mivel vissza-vissza járt, és onnan semmi érdemleges bejelentés nem jött addig, így mindig megpróbáltuk elvetni a dolgot.

Kiderült, hogy ott többen is etetik őt, és a zuglói ház azért volt érdekes, ahová Demi vitt, mert ez is egy ahhoz nagyon hasonló, parkos, nagyon jó bújóhelyekkel rendelkező rész, kvázi a Duna parton, és csupán pár km-re a patakjától és az erdőtől. 

Kaptunk még róla fotókat, és ugyan nem voltunk benne 100%-ig biztosak, hogy ő-e az, úgy éreztük, hogy az elmondottakból, a viselkedésből, és a helyszínből ítélve csakis ő lehet. Képeken is olyan volt, mintha a saját ikertestvére volna, csupán egy pici bizonytalanságot a szőre hossza jelentette, mivel ömlött az eső, amikor a fotó készült, és a szőre picit másnak tűnt számunkra, mint az övé!

Én ekkor azt mondtam, ne késlekedjünk, több ilyen alkalmunk nem lesz, így este nekiveselkedtünk ketten az ömlő esőben, és kicipeltük az erdőből a csapdát és átvittük Dunakeszire. Meg akartuk nézni ott is a nyomokat, de észrevettük, hogy épp ott van Ida, így a közelébe sem mentünk, hanem gyorsan, halkan felállítottuk a csapdát elrejtettük, és a nagyon kedves etetőinek elmondtuk az instrukciókat, hogy csak úgy etessék, ahogy eddig, ne legyen változás, csak annyi, hogy a még nem élesített csapdában kapjon enni, fokozatosan beljebb és beljebb téve az ételt. Hétvégét jelöltük meg az élesítés időpontjának, amikor jobban lehet rá figyelni, és addigra bíztunk benne, hogy Ida hozzászokik ahhoz, hogy ott kap enni. Aznap este a gazdi véletlenül máshol tett ki minket, mint ahol találkozni szoktunk, mert annyira elbeszélgettük az időt! Amikor megálltunk, hogy kiszálljunk, akkor jött rá, hogy ő itt vesztette el egészen pontosan Idát, mint ahol most megálltunk! Én akkor ezt ott egy lezárásnak tekintettem, hogy ott hagyjuk el a történetet, ahol az egész kezdődött, és akkor ott lett bennem egy belső bizonyosság, hogy az ott Ida Dunakeszin, és sikeres lesz a befogás! Aki követi a történeteinket, az tudja, hogy mi Demivel minden munka után még labdázni szoktunk, ez aznap éjjel, az ömlő esőben sem volt másképp! Mikor végeztünk és hazaindultunk, akkor viszont Demi nem hazafelé vette az irányt, hanem ismét arra, amerre kiszálltunk az autóból! És akkor eszembe jutott Szofi cica története, ahol pontosan ez történt. Demi vissza akart menni Idához! Ez végleg megerősített engem benne, hogy másképp ez nem történhet, Ida ott van, és várja, hogy belemehessen az élesített csapdánkba!

Ahogy közeledett az élesítés időpontja, a torkunkban dobogott a szívünk, én aznap egy percet sem aludtam, nagyon-nagyon szerettem volna hinni, hogy ő Ida, és a befogás végre sikeres lesz! Még éjjel is egyeztettük, hogy hajnalban mi módon legyen betéve az a finom grillcsirke, amit direkt erre a jeles alkalomra sütött meg otthon a gazdi, és elérkezett a hajnal! Megtörtént az étel elhelyezése, és az élesítés, majd szokásosan ment az etető néni a kajcsival, és igen, Ida ott volt és bement és pár percre rá csattant a csapda ajtaja, és benn volt a kutya!!! Nagy volt az örömünk, de meg kellett várni az állatvédő szervezetet, akiktől a csapdát kaptuk, hogy megnézzék chip alapján, hogy ő tényleg Ida-e, és igen, ő volt!!!! Nagy volt mindenki öröme, és nagyon-nagy körültekintés mellett kiszedték a csapdából, majd a gazdi ment is vele az állatorvoshoz! És igen, Ida teljesen egészséges, otthon van, csóvál, örül és bújik! :) Ugyan a séták még hatalmas odafigyelést igényelnek a városban továbbra is, de a történet valóban véget ért! 

Nagyon köszönjük mi is az összes szervezet segítségét, akik részt vettek ebben a hatalmas küldetésben bármilyen módon is, mert mindenki hozzátette a magáét! Köszönjük annak az embernek a segítségét, aki időjárási tényezőket sem figyelembe véve, minden nap ment és nézte a csapdát heteken keresztül, és azoknak is, akik etették Dunakeszin Idát, hisz nélkülük ez a befogás nem jöhetett volna létre!

Viszont a legeslegnagyobb köszönet a gazdit illeti, aki minden körülmények között, a saját félelmeit is legyőzve jött és minden nap tette a dolgát és hitt és kitartott! Ha kellett szórólapokat dobált, ha kellett jött velünk hősiesen a vágtáinkon, ha kellett csapdát cipelt, indákat vágott velem a sötét éjszakában, hogy elrejthessük a csapdát, és ha kellett ment és intézte, hogy legyen csapda, legyen kamera, és legyenek eszközök ahhoz, hogy ez a befogás megvalósulhasson. Amikor már mindenki más feladta volna, ő akkor is jött és végigcsináltuk vállvetve ezt az egészet hidegben, esőben, sárban, éjszakában!

Igen, Demi maximálisan odatette magát, iszonyatosan büszke vagyok rá is, de ez a munka nem lett volna sikeres, ha nincs egy ilyen gazdi, aki minden körülmények közt továbbcsinálta, és nem adta fel és tudta, hogy nem lehet más vége ennek, mint az, hogy bizony valahol megcsípjük ezt a kutyalányt! :) Szóval gazdi igen, Neked is köszönöm, hogy ilyen jó véget érhetett ez a történet! :)

És itt olvashatjátok a gazdi szavait is, nagyon köszönjük a dicsérő szavakat is! :)