nyomkövetés

Legutóbbi sikeres keresési munkáink

 

Keresőkutyás Szolgálat Logo

 

LILIKE

gallery/lilike

Lilike névre hallgató, 3 éves, kistermetű, félperzsa nőstény cica, a gazdái első emeleti erkélyéről ugrott/esett ki, Budapesten egy új építésű társasházból. A környék is ilyen, belső kisebb udvarokkal, betonfelületekkel. Sajnos ő is nagyon félénk cica volt, és benti cica révén, nem ismerte a környéket. Az eltűnését követő 48 órán belül kezdtük meg a keresését. Demi kényelmes tempóban kezdte meg a nyomkövetést, a tulajdonosok erkélye alatt. Egyenletes tempóban haladt át egy környező úttesten, majd egy másik társasház kapujánál állt meg. Sikerült bejutnunk oda is, Demi körbenézett a kertben, végigment a nyomon, majd egy bokros résznél szakadt meg az a nyom, a tulajdonosok megnézték a bokros részt, és ott gubbasztott a kismacska! Négyen próbálták meg megfogni, de sajnos Lilike ügyesebbnek bizonyult és pont mellettünk lógott meg újra.

Ez a keresés azért lett szintén az egyik kedvencem, mert itt most módunk nyílt végre arra, amiről már írtam a rólunk rovatban is, hogy bizony nagyon nehéz az állati nyomok követésénél azt megtudni, hogy a kutya pontosan dolgozik-e, mivel nem nagyon nyílik módunk arra, hogy megkérjük őket arra, hogy legyenek kedvesek körbejárni egy adott nyomvonalon. :) Viszont itt, mivel a macska előttünk futott el, és pontosan láttam, hogy merre futott, lehetőségem nyílt arra, hogy ezt élesben kipróbáljam. A kutya nem látta merre futott, mert fegyelemben le volt már fektetve kicsit távolabb, hogy ne zavarja meg a befogást esetleg. Szóval újra nyomkövetésre buzdítottam a kutyát, és mintha vonalzót húztak volna, annyira pontosan követte a cica nyomát. A cica felkapaszkodott a ház növényzettel benőtt oldalán az első emeleti erkélyig, a kutya addig követte a szagot. Sajnos a házba nem jutottunk be, így macskacsapda kihelyezését javasoltam a gazdáinak a kertbe. A keresést azzal zártuk, hogy megnéztük a környéket, merre mozoghatott még a macska, Demi a tulajdonosok házának másik oldalánál is jelzett szagot. Erre egyébként azért van szükség, mert a macska mozog, nem marad ott örökre azon az erkélyen, és ha pontosan be tudjuk határolni milyen területekre érdemes macskacsapdát helyezni, akkor több az esélye a befogásnak. Még megtaláltuk a gazdái által Lilikének kitett dobozát is, pedig arról nem tudtunk, hogy van ilyen kihelyezett tárgy is. Lilikét a macskacsapda segítségével végül sikerült befogni, aki meg volt ijedve, jól lefogyott, csapzott lett a kis bundája, de azóta megnyugodott, többször evett, ivott, de már a gazdája mellett van, mindenki nagy örömére!