nyomkövetés

Legutóbbi sikeres keresési munkáink

 

Keresőkutyás Szolgálat Logo

MORZSA

Macska keresés

Morzsa kutyus egy 8 és fél éves, ivaros szuka, Budaörsön, a Farkas-hegyen sétált az őt befogadó állatvédő csoport munkatársával, amikor az ott lévő munkagépektől és férfimunkásoktól megriadt, és az 5 méteres pórázt kitépve a kezéből, pillanatok alatt elrohant.  Egyébként az ő eddigi  élettörténete is nagyon szívfacsaró. "Felsőszentivánról érkezett az ideiglenes befogadóihoz, mert nagyapójának egészségi állapota megromlott, idősek otthonába kényszerült, kutyusát hátra kellett hagynia, viszont az örökösök életét akarták kioltani, senkinek sem kellett a hűséges eb. Morzsa nyolc éven át volt jó barátja nagyapónak. Nagyapó gondozója Morzsa sorsát a szívén viselte, az emberek segítségét kérte, hogy a mákos arcocskájú, alig 10 kg, pálcika lábú kutyus életben maradjon, esélyt kapjon az újrakezdésre." Szóval ez a pici kutyus is épp, hogy csak felkerült a nagyvárosba, riadt volt, félt és sokkos is lehetett. Mi még az eltűnés napján siettünk a keresésére, akit senki sehol sem látott, pedig a környék tele volt turistával, csak úgy hemzsegtek az emberek az erdőben.

Felérve a hegyre, rögtön látható volt, hogy a keresés nagyon nehéz lesz, mert ha a kutyus nem akad fenn valamin a pórázánál fogva, akkor sajnos lehetetlen lesz megfogni az erdőben a menekülő állatot. Demi a szagfelvételt követően azonnal munkához látott, feltérképezte a hegytetőt, de mindenáron egy sziklás szakadékba akart leereszkedni. Tekintve, hogy felmértem, hogy ez 10 méteres pórázzal lehetetlen és rettentően balesetveszélyes is lehet, így úgy döntöttem, hogy a pórázt lecsatolom, és szabadon kezdtük meg a nyomkövetést. Szerencsére ezúttal világosban tudtunk menni, így tudtam követni Demit, bár itt most kivételesen komolyabb fegyelmet vártam el tőle a nyomkövetés közben. 

Leereszkedtünk a sziklás részen és Demi beirányított minket az erdőbe, ott sok-sok kivágott fenyő alá szagolgatott be, amely jó bújóhelyet jelenthetett Morzsának. Majd tovább haladt az erdőbe, és felfedezett egy barlangot. Demi azonnal megkezdte annak átvizsgálását, de mivel ilyen helyek veszélyesek lehetnek, így nem engedtem be a kutyát, megvártuk az állatvédő csoport munkatársait, hogy ők is odaérjenek. Sajnos hívásra, ahogy várható is volt, nem jött Morzsa, viszont felszerelés nélkül a kutyát nem engedhettem tüzetesebben átvizsgálni a barlang járatait, mert balesetveszélyes lehet, így további nyomokat kerestünk. Hamarosan Demi egy ösvényt talált, ahol szokásához híven, keresztül-kasul mindenen egy vadász leshez értünk, ami előtt egy "terülj-terülj asztalka" és víz várta az éhező állatokat, így valószínűleg Morzsa is megtalálhatta azt. Majd kiértünk az erdőből egy útra, de onnan hamarosan visszavezetett Demi minket az erdőbe. Ekkor sajnos sötétedni kezdett. Tekintve, hogy a barlang és környéke remek rejtőzködést jelenthetett Morzsának az éjszakára, abban maradtunk, hogy a keresést be kell rekeszteni aznapra. Még egy rövid próbálkozást tettünk azért, hogy a pórázát megtaláljuk-e, mivel annyira sűrű volt az a rész, hogy azt vélelmeztük, hogy a kutyus csak úgy tudott közlekedni, ha lerágta magáról a pórázát. Sajnos azonban mire újra felértünk a hegytetőre, addigra teljesen besötétedett, így a pórázkereső akciónak is lőttek. Lefelé pedig az erdő közepén Demi ismét jelzett nekem, hogy kövessem. A hegy másik oldaláról egy ösvényen pontosan visszavezetett újra a barlanghoz. Ismerve a kutyám munkáját, biztos voltam benne, hogy ez nem lehet véletlen, hisz életünkben először jártunk ott, sem az erdőt, sem a barlangot nem ismertük. Így javasoltam a az állatvédő csoport munkatársának, hogy oda tegyék ki a kis ételét, pokrócát, és kezdjük meg valahogy a becserkészését, mert a környéken vagy a barlangban lehet, és hátha a szagterápia, úgy ahogy Áronnál is, nála is be fog válni. 

Sajnos azonban következő nap még több turista lepte el a hegyet, így gyakorlatilag a félős kiskutya beljebb futhatott az erdőbe. Innentől az állatvédő csoport munkatársa éjt nappallá téve kereste és engedjétek meg, hogy az ő szavaival meséljük el a történet végét: 

 

"Másnap kora reggel folytattuk a keresést. 
Leereszkedtünk a hegyoldalból, ahova egy dobozka hazai eledelt is tettünk ki. Sajnos azonban másnapra nem fogyott az ételből, így biztos volt a diagnózis, hogy Morzsa tovább futhatoott az erdőbe. 

Morzsi elvesztése után életre hívtuk a "Keressük Morzsát" csoportot, ahol szerveződtünk a keresésére, amennyiben nem jutunk eredményre hétvégéig, indulunk.

Morzsa alapvetően egy szocializálatlan, egykori idős gazdája mellett burokban élt, a kapun kívüli világ számára ismeretlen volt egészen a gondozásunkba kerüléséig. Hogy értsétek a keresés folyamatát, melyet felépítettünk, néhány fontos momentum a kis állattal kapcsolatban. Morzsival a közel 4 hét alatt talán 3-4 alkalommal volt szerencsénk találkozni a befogadójának munkahelyi kötelezettsége miatt. A randevúk során láttuk, tapasztaltuk, hogy a kutyus viselkedése, reakciói szocializálatlanságra, meglehet, bántalmazásra utalnak. Retteg a férfiaktól, zajoktól, mozdulatoktól. Az elmúlt 5 napban a befogadó nem volt jelen a keresésénél. Elvesztésének napján hiába szólította, hangos kirándulók, rengeteg ember az erdőben. Egy bizalmatlan, riadt állat más tudatállapotban van ilyenkor, megesik, hogy napokig elő sem merészkedik, meghúzza magát. Kiszámíthatatlan, hogy miként reagál, mi jár a fejében, ezért 5 pontos tervet állítottam fel fejben és gyakorlatban.

Lefújtam a nagy létszámú (15 fős) éjszakai és nappali keresést is, ketten jártuk az erdőt és a hegyet. Több ponton tettünk ki élelmet és vizet. Azt reméltem, hogy ha még az erdőben, mozgásban van, nem akadt fel, előbb vagy utóbb életjelet ad magáról. Abban is biztos voltam, hogy ha elindulunk utána csapatostól, szólítgatjuk, elüldözzük. Fontos volt számomra, hogy a felállított tervet lépésről lépésre megbeszéljem valakivel, aki objektíven és tapasztalattal tud ránézni a folyamatra. Bár érzelemmentesen kutattam-taktikáztam-, és fogtunk már be állatkát erdőből (Prézli, Füles, Borsika, Csubi) a visszaigazolásra szükségem volt. Ha hibázok, bajt okozok. Demi kutyus gazdiját, aki a Morzsánk elvesztésének napján kapcsolódott be, választottam ki.

A terv: csendben, kis létszámmal keresés, megfigyelés, élelem közelében várakozás mozdulatlan, a kutyus számára ismerős szagú tárgy kihelyezése, ez volt pl. a takarója, takarói.

2017.10.18-án folytattuk a kutatást. Akkor és aznap éreztem először, mintha valaki folyamatosan nézne, követne a tekintetével. Ez az érzés egészen a mai napig elkísért. 
Nem szólítottuk akkor már 2. napja.

Kora este érkezett sms, hogy látni vélte egy férfi Morzsát, Budaörsre, a város felé vette az irányt. Amikor megállt az autójával, Morzsa megfordult és rohant vissza az erdőbe. A férfi követte az autóval, majd kiszállt, és gyalogosan ment tovább mögötte. Morzsi riadtan berohant a sűrű bozótosba. Nyomát vesztette. Azonnal útra keltünk. Nem kerestük, értelmetlen volt, hiszen ismét megriadt, hagytuk megnyugodni. Kis takaróinak egyikét lehelyeztük, mellé élelem és víz, majd eljöttünk. Este 10 órakor már nem tehettünk többet.

2017.10.19-én kora reggel a hegy lábánál kezdtem a napot ismét. Az élelem és folyadék elfogyott, a takaró összegyűrve. 

Az erdőben több száz állatka, átjáró vendégek is, semmi garancia nem volt rá, hogy Morzsi az. Egy messzebb eső, sűrű fás területre másik két takaróját tettem le, ugyancsak elemózsiával. 
Majd leültem 20 m-re, órákig mozdulatlanul vártam. Azt reméltem, hogy lát... Bizalmának felépítése volt ez. 

Szükségét láttam egy vadkamerának, amit néhány Morzsa rajongónak, barátainknak, támogatónknak köszönhetően kora délután beszereztünk, este felszereltük. 
Egyre erősebb volt az érzés, hogy ott van. Az erdő este nagyon félelmetes tud lenni, egymagam ültem és vártam. Néha kikandikált a bokrok közül egy-egy világító szempár, máskor meg a hátam mögött repült fel hirtelen és hangos szárnycsapkodással madár Majd úgy 20:30 körül a túloldalról, a fenyves felől zörgést hallottam, egyre gyorsabban, hangosabban közeledett (akkor azt hittem ütött az órám, vaddisznók rohanása a képzeletemben, meg fogok halni :D -, tőlem úgy 5-6 m-re elcsendesedett. Időközben megérkezett a csapattársam, együtt várakoztunk tovább. A vadkamera a helyére került. Morzsa sehol. Ha élvefogó csapdára lesz szükség, akkor az úthoz közelebb eső terület lesz a megfelelő-próbáltam odaszoktatni-, de mindvégig arra gondoltam, hogy egy mások által nem észrevehető búvóhelyet is csinálok számára, ahol megpihenhet, mégis ránk lát. Elkészült a két kuckó, mindenütt frissítő zóna, majd feladva a reményt, hogy legalább látjuk éle-e még, nem esett baja, elindultunk az erdőből, beültünk az autóba. Épp kanyarodtunk ki az erdei ösvény végén a város felé, bal oldalon megpillantottam egy apró feketeséget, fehéres pofival. Bokrok közül, rézsű tetejéről dugta ki arcocskáját és figyelt bennünket. Eljöttünk.

A vadkamera felvételeit vártuk, hogy megerősítésre leljünk.

Ma reggel kíváncsian, reménnyel telve indultunk a hegyre. A legnagyobb meglepetésünkre a kamera tövében Morzsa feküdt.  
Lassan közeledtem felé, majd úgy 4-5 m-re leültem háttal mellette. Nagyon hideg volt, a nóziján cseppecskék, fázott, folyamatosan jobbra, balra forgatta a fejecskéjét, minden zajra összerezzent, pupillái tágak voltak. Ott hagytam pár percre, nem mozdult. Visszatértem élelemmel, amit magam mellé tettem. Felült, de még mindig nem mozdult. Ekkor elővettem a reggelimet és még mindig hátat fordítva elkezdtem csemegézni szolidaritásból, remélve, ő is hozzálát. Így lett. :)
Majd még nagyobb teret hagyva neki, távolodtam tőle, az út közepére ültem, ott folytattam az étkezést. Mindeközben egyre közelebb helyeztem magamhoz ételt a földre. Lassú léptekkel változtatott irányt, jött felém. Nem néztem rá továbbra sem, óvatosan vettem ki a dobozkából az ételt és kínáltam meg. Remegett, egyfolytában készenlétben állva kémlelte az erdőt. A hátam mögé került-nagyon nehéz volt megállni, hogy ne nyúljak felé, az 5 m-es pórázából 2 cm lógott a nyakörvén, lerágta-, én pedig csúszva, nagyon óvatosan megfordultam, ekkor ő a jobb oldalamon ismét. A lenti ösvényen futottak, a lábuk alatt a falevelek zörögtek, összerezzent a kis teste, elkezdett remegni. Távolodtam tőle ismét, a kiindulási pontra ültem le, ekkor már vele szemben, de nem néztem rá. Térdemre hajtottam a fejem, a kezemben, először az ujjam tetején, majd egyre beljebb a tenyerem közepébe helyeztem élelmet, kinyújtottam felé a karomat. Ekkor jött az igazi áttörés. Odajött mellém, és elkezdte nyalogatni a kezem, csipkedni az elemózsiáját. Leült mellém, a szemében látni véltem a bizalmat, a hitét. Áttörés! Ezt az idillt újabb kocogó pár és egy hatalmas fa reccsenése megtörte, elindult az erdő felé. Igen ám, de most nem ment messze, a 2-es számú kuckó felé vette az irányt. Eljöttem, hogy érezze, semmi sem fontosabb akkor és ott, mint ő, nincs mitől félnie. Fél óra múlva visszatértem (a fák között feküdt a takarón) közben dolgoztam ki a fejemben a további lépéseket. Kettő lehetőség volt. Egyik, hogy-amiben hittem és bíztam-, hogy feltárcsázom az ideiglenes befogadóját és megkérem, hogy hozza magával Morzsa kutya barátait, Marci és Manó védenceinket, hiszen a kutyák oldják őt. A másik, ha tévedtem és nem történt meg az áttörés, akkor élvefogó csapda kihelyezése.

Morzsa mozgási zónájáról hárman tudtunk csak, a befogadójának sem mondtuk el, amíg nem bizonyosodunk meg afelől, hogy ő van ott, és az élelemmel az áttörés, mint olyan be nem következik. Nem lehet tudni, hogy miként reagál egy rendkívül szocializálatlan, bizalmatlan állat ebben a helyzetben, így a legjobb barátunk a türelem volt és a kitartás.

Megérkezett a befogadója és a kutyusok. Marci pórázát a kezembe fogtam-az ő energiái nagyon jók-, a befogadót kértem, legyen a bal oldalamon (azon az oldalon volt az erdőben Morzsi), nyugodtan, csendben haladjunk felfelé. Egyszer csak Morzsa elindult az erdőből, hallottam..., majd rohant, rohant, rohant felénk. Ugrált örömében a barátaira, befogadóra. :) "

 

gallery/morzsa
gallery/22711374_493582957682100_774987717_n
gallery/22711813_493582961015433_354094087_o