Munyi, az 1 éves, szürke-fehér ivaros kandúr, egy budapesti, belvárosi, forgalmas helyen lévő lakásban él benti cicaként, de a szellőztetés alkalmával, egy óvatlan pillanatban kibújva a rácsos ablak rácsain, kinn találta magát a forgalmas, betonfelületes úton. A gazdi tűvé tette érte az egész környéket, éjjel-nappal az utcán volt, átnézte a kis kerteket töviről hegyire, sok másik cicát látott is, szórólapokat, plakátokat tett ki, de semmi eredménye nem volt, mert sem ő, sem mások nem látták Munyit! Szőrén-szálán eltűnt!

Mi három nappal az eltűnését követően érkeztünk a helyszínre. Nagyon sok véletlen segítette aznap azt, hogy keresni tudjuk Munyit, ugyanis a gazdi délutántól hajnalig szokott dolgozni, én viszont, mint sok gazdi tudja is ezt, nap közben dolgozom, így mi sajnos csak az esti órákat tudjuk a kereséssel tölteni, viszont hajnalban már dolgozni indulok. Aznap estére egy másik keresés is várt minket, egy épp aznap eltűnt kutyát indultunk megkeresni. A gazdi közben telefonált, hogy el tudta intézni, és elengedik a munkahelyéről, de mivel már a kutyushoz indultunk, sajnos csak a következő napban tudunk maradni. 

Már úton voltunk a helyszínre, mikor érkezett a telefon, hogy a kutyus meglett, így nem volt szükség a munkánkra, ekkor beszéltünk gyorsan újra a gazdival, aki pont akkor végzett a munkahelyén, és mivel mi menetfelszerelésben voltunk, egyből mentünk is a cicushoz. Azért is aggódtam, mert már nagyon esőre állt az idő, látszott, hogy hatalmas zápor lesz nagyon rövidesen, és tudtam, hogy a több, mint három napos, forgalmas helyen lévő, betonfelelületes nyomnak annyi lehet, ha nem kezdjük meg időben a keresést és persze minél több időt tölt kinn a cica, annál több veszély leselkedik rá! 

Még éppen időben érkeztünk, bár már az eső szemerkélt, de gyorsan megkezdtük a nyomfelvételt. Az ablak alól, a betonfelületen indítottam a kutyát, aki egyből munkához látott. Be is fordult az első utcasarkon, és befelé szagolt egy belső kis udvarba. Megkerültük a kerítést és bementünk az kisudvarba. Ott Demi rohamtempóban vágtatott be a sűrű susnyásos, bokros kisudvarba, és számomra egyértelmű volt Demi munkájából, hogy ott kell nézni, mert a cica ott lehet megbújva. Mintha még egy halk nyávogást is hallani véltünk volna, így Demit kihívva, a gazdi a kert egyik oldaláról szólongatni kezdte Munyikát, én pedig a másik oldalról próbáltam bemászni a bokrok alá. És igen, ott volt megbújva a cicus, és szerencsére nem félt annyira Demitől sem, bizonyára sejtette, hogy Demi a megmentője és nem az ellensége! Kimerészkedett a bokor széléig, egészen addig, ahol Demi le volt fektetve, és ahol én is guggoltam, és a gazdi pedig meg tudta fogni őt! Ugyanaz játszódott le, mint Boci cicánál, ha emlékeznek még az olvasók, ott is Boci odament megköszönni Deminek a munkáját, még egy puszit is kapott tőle! :) Munyi is hálás volt, hogy Demi végre megtalálta, igaz azért puszit ő nem adott neki, de örült, hogy hazamehetett végre a biztonságos lakásba a sok megpróbáltatás után. Szerencsére az ijedségen kívül más baja nem történt, és a gazdi és mi is nagyon boldogok vagyunk, hogy tudtunk segíteni, hazakerülni Munyikának is! 

Munyi gazdija is megtisztelt minket egy történettel az ő szemszögéből, így most ezt is megosztjuk! :)

"2018. 04. 23.-án eltűnt az én egyetlen szeretett kismacskám, ő Munyi. Mentett kiscica, nagyon pici korában került hozzám, így csak kizárólag lakásban volt. Nagyon megijedtem, mert ő még nem volt kint soha az utcán, ezért is féltem tőle, nehogy valami baja essen, hisz nem ismeri a kinti környezetet. Amikor kiszökött, egyből kimentem az utcára, azt gondolva, még nem járhat messze (ez hajnali 4 körül történhetett) és ha meghallja a hangom, majd arra visszajön. Én egy elég forgalmas helyen lakom, társasházban. De nagyon sok fás terület is van a környéken. Körbe-körbe jártam a háztömb körül 1 órán át az eltűnése után, de semmi.

Ugyanezt megtettem 2 napon át éjjel és nappal is. Majd kiragasztottam a kis fényképét egy rövid leírással a környéken több helyre, hátha valaki befogadta, hisz ő nagyon barátságos... Igaz fél egy kicsit a kisgyermekektől, de nem egy vadmacska! 
Felkerestem ezután nagyon sok elveszett/megtalált cicás oldalt, remélve így még több emberhez a környéken eljutathat a hír, hogy keresem.
Majd az egyik oldal elküldött nekem egy linket, amiben az állt, hogy egy kutyus állatokat, embereket, és tárgyakat is megtalál. Kicsit szkeptikus voltam ezzel szemben, mivel még sosem volt részem ilyenben, hogy eltűnt volna kisállatom, és végig nézzem ezt a folyamatot.
Ezt követően fel is kerestem őket, és egy nagyon barátságos kedves nővel beszéltem (Kovács Tímeával), aki egyből a segítségemre lett és átbeszéltünk mindent. Már a 4. nap következett, mikor a megkeresésére indultunk volna, először úgy tűnt nem fog össze jönni, mert azt az információt kaptam tőle, hogy egy elveszett kis kutyust kell megkeresniük, kicsit szomorú is lettem, hisz egy pillanatig felcsillant a remény, hogy végre megtaláljuk, és haza jöhet, de bíztam abban is hogy megtalálják a kutyust. Nem telt el 5 perc és kapott egy jó hírt, amit én is egyből megtudtam, hogy megkerült a kiskutya, én is megörültem, hisz most én is átérezhettem, hogy milyen is, amikor el tűnik az a valaki egy szempillantás alatt, akit nagyon szeretünk. Ezt követően el is mentem gyorsan értük, hogy minél előbb megkezdhessük a keresést, mert az időjárás sem kedvezett nekünk, nagyon borús volt és már az eső is elkezdett szemerkélni.
Elértünk hozzánk, majd kihoztam az egyik párnácskáját, amin mindig feküdt, ők addig felkészültek a keresésre. Amikor készen álltak, a kutyus (Demi) beleszagolt a zsákba, ami körülbelül úgy 3 másodpercig tartott, majd el is indult egy nyomon. A kertben lévő kis bokorba ment a szag után, és mintha meghallottam volna a kis nyávogását, el is kezdtem hívogatni, nem telt el 10 perc és megtalálta. Amikor elő jött, felnézett a bokorból, mintha azt sugallta volna nekem, végre megtaláltatok. Úgy éreztem, nagyon örült nekem. Fura volt, hisz a kutyustól sem ijedt meg és nem szaladt el. Tudom, hogy tudta nem azért van ott, hogy bántsa, hanem azért, hogy megmentse! Nem tudom szavakba önteni, hogy mit is éreztem akkor ott. De arra rájöttem, hogy még sosem sírtam örömömben! Nagyon hálás vagyok, amit értem tettek! Nagyon szépen köszönöm Kovács Tímea és Demi!"