Szofi, a 19 éves ivartalan kislány cicus egy családnál lakott, egy vidéki kisvárosban, egy társasházban. A magasföldszinti teraszról ugyan ki tudott járni az utcára, de megvoltak a bejáratott helyei, annál tovább sohasem ment, békességben élték le az elmúlt 19 évet. Általában negyed óra leforgása alatt vissza is érkezett a kis túráiról, ezért mikor fél órán belül nem jött vissza egy kora esti sétájáról, a gazdik keresni kezdték. Szofi ugyanis családtag volt, a gyermekeknek az édes testvére, a szülőknek pedig, mint a harmadik gyerekük. Ezért az egész család rendkívül szomorú volt, és mindannyian rettenetesen aggódtak érte. Tudták, hogy idős, viszont nem volt rossz egészségügyi állapotban, öregecskén, de egészségesen élt addig velük, és mivel a gyerekek már épp kirepültek, nagyon fájt mindenkinek a cica elvesztése. 

Bár az eltűnés óta eltelt már több, mint négy nap, és ráadásul előtte nagy esőzés is volt, nem reméltem, hogy tudunk segíteni, de annyira megérintett a család kétségbeesett kérése, hogy úgy döntöttem, ez esetben kivételt teszek és megpróbáljuk megtalálni a cicát. Tudtam, hogy egy idős cica, akinek bejáratott helyei voltak, ha nem jön vissza, annak nyomós oka van, és a család is fel volt készülve a negatív végkifejletre, de ahhoz, hogy el tudják Őt engedni, szerették volna megtalálni, hogy, ha úgy alakul, tisztességesen búcsút vehessenek tőle. A családot arra is felkészítettem, hogy kevés az esélye annak, hogy Demi nyomot találjon, mivel sok nap telt el, elég sok a betonfelület, eső is volt, így ha nem indul el a kutya, akkor elengedjük a dolgot, de legalább egy próbát teszünk. 

A helyszínre érkezve Demi a szokásos vehemenciával kezdte meg a munkát. Szagfelvételt követően elindult, és a gazdái állítása szerint tűpontosan járta végig azokat a helyeket, ahol Szofi járni szokott. Megmutatta a pincéjüket, ahová be-be járt, és az egyik emeletre is felment, ahová a cica szomszédolni is fel szokott járni, és az összes útvonalát, melyen járni szokott a környéken. Ezen a dolgon én is csodálkoztam, mert a cica a füves területeket kerülte, sok esetben a betonon közlekedett. Demi a cica kedvenc üldögélős helyét is megmutatta, mely egy parkra nézett az egyik társasház lépcsőjének tetején. 

És Demi szerint pont ott is történt a cselekmény, ugyanis a nyomok a játszótér lyukas kerítéséhez vezettek, át a parkon és vissza.

Mivel a lyuk felé voltak a nyomok, mely leginkább kutya vagy róka félék méretének volt "kialakítva", cicák máshol is átfértek a kerítésen, sajnos vélelmezni kellett, hogy ott történt valami. Ezt követően Demi elindult az út másik oldalára, ahol pedig egy hatalmas rét kezdődött, melynek a vége a sűrű erdőben végződött. Demi egyre gyorsabban, és gyorsabban haladt, olyan sebességgel, hogy erősen vissza kellett fogjam, mivel a szülők már-már nem tudtak minket követni. Sajnos az erdőhöz érkeztünk, ahol Demi bement az áthatolhatatlan sűrűbe, és beljebb, s beljebb haladt. Sajnos a sűrű, szúrós, indás bozót nagyon meredeken folytatódott, így sajnos muszáj volt abbahagyni a nyomkövetést, mert mi is veszélybe kerültünk volna, ha tovább haladunk befelé. Sajnos olyan meredek volt, hogy néhol fenéken csúszva haladtunk, de ha még lejjebb megyünk, félő volt, hogy nem tudunk visszakapaszkodni. De Demi nem akarata feladni, vissza-vissza ment minden oldalról, pontosan belőve, azt, hogy hol lehet a cica. Sajnos a körülményekből ítélve arra jutottunk, hogy ha a kis öreg állat idáig elfutott, ha még kergették is, akkor vélhetőleg már nincsen életben. Azért bíztattam a szülőket, hogy még azért ne adjuk fel, van még egy kicsi esély, hogy megmenekült és elbújt, és sokkos, és nem mer előjönni, hátha életben van még!

Demi még megmutatta visszafelé azt a nyomot is, amin az üldözés zajlott, és ezt követően haza indultunk. 

Aki ismer már minket, az tudja, hogy Demi a hasán kívül a labdázásért is odavan, így a kereséseket követően mindig megjutalmazom egy hatalmas labdázással is. 

Ebben az esetben is, a visszaérkezésünket követően elmentünk az egyik labdás helyünkre, és még egy órát labdáztunk, játszottunk. Ezután szerettem volna hazaindulni, de Demi nem volt erre hajlandó, ami furcsa volt. Engedtem, hogy jó, akkor menjünk arra, amerre menni akar, kíváncsi voltam a furcsa viselkedésének okára. Demi pontosan visszahúzott oda, ahol kiszálltunk az autóból és keresni kezdte az autót, hogy vissza akar menni! Az összes környező autót végigszagolta, majd szomorúan vette tudomásul, hogy itt hagyták. Nem értettem ezt a viselkedést, mert ez még sohasem fordult elő velünk!

Ezért írtam gyorsan a gazdiknak, hogy Demi vissza akart menni, keresni, és ez nagyon furcsa nekem!

A gazdik pedig ezután minden nap kimentek oda, ahol Demi jelezte a cicát, és kiültek oda, hol több, hol kevesebb időre.  

És a keresést követő 5. napon a cica hazament! Tele kullanccsal, sérülten, letört körömmel, de túlélte a kalandot, és immáron otthon van a családjával ő is! A bundájából ítélve a nyomkövetés tűpontos volt, és a cica, ott az erdőben bújt meg az őt üldöző kutya vagy róka elől.

Hiszem, hogy Demi bravúros, majd öt napos nyomkövetése mellett a gazdiknak is hatalmas szerepe volt, mert ha nem mennek ki, nem bíznak benne, hogy a cica tényleg ott van és esetleg még életben lehet, akkor a cica lehet, hogy feladja, és ott marad meghalni az erdőben, de így összeszedte minden erejét, és hazavánszorgott 19 évesen, sérülten, olyan messziről is, mert tudta, hogy hazavárják őt! Demire pedig nagyon büszke vagyok, mert ismét hatalmasat bizonyított!