nyomkövetés

Legutóbbi sikeres keresési munkáink

 

Keresőkutyás Szolgálat Logo

Előfordul életünkben az is, hogy nem állatokat, hanem személyeket keresünk. Ezeket a kereséseket nem szoktam megosztani a siker sztorik között, hiszen sajnos legtöbb esetben ezek a keresések nem végződnek túl jól, mert mikor egy személyt kell keresni, sokszor emberi tragédiák állnak mögötte. Sokáig gondolkodtam, hogy ezeket a kereséseket hogyan is osszam meg, ezért úgy döntöttem, hogy az éppen aktuálissá váló legújabb aloldalunk létrehozását ezekkel keresésekkel fogom kezdeni. Teszem ezt leginkább azért, mert sokan hívnak félénken, hogy esetleg személyeket is keresünk-e, mert az oldalam az állatok keresése miatt jött létre, pedig az emberi élet mentése volt alapvetően a kezdet és ugyanolyan cél maradt, mint a kisállatok megmentése.

Tehát következzen akkor egy történet a közelmúltból egy személyi eltűnés kapcsán. Itt nem lesznek képek és nevek, adatok sem, mert ezt így tartom helyesnek. 

Éjszaka kaptuk a riasztást egy Budapest külső kerületében eltűnt fiatal férfi eltűnése kapcsán. Kiérkezésünk előtt a rendőrség már átvizsgálta a területet egy bejelentés alapján, mivel az eltűnt személy a nyitott autóját hátrahagyva tűnt el. Így Demi előtt már két rendőrségi kutya is megpróbálta felderíteni a történteket. A szagfelvételt követően egyből vérnyomokat talált, majd hatalmas tempóban indult meg a nyomon. Hamarosan egy szántóföld és susnyás közti földúton haladtunk, egy törést követően pedig Demi jelzett. Talált ugyanis egy követ, mely láthatólag el volt mozdítva a földről, és amelyen és mellett is sajnos vérnyomokat találtuk, és nem messze a kőtől sajnos megtaláltuk az eltűnt személy sapkáját is. Hozzátartozók azonosították a sapkát, minden kétséget kizáróan az övé volt. Értesítettük a rendőrséget és folytattuk a nyomkövetést. Hamarosan ismét törés következett, és árkon-bokron keresztül haladtunk egy kietlen helyen különböző telepek mellett. Sajnos több helyen találtunk vérnyomokat is, mely azt bizonyította, hogy a nyom, melyen haladtunk, vélhetőleg sajnos jónak bizonyult. A kb. 6 km-es nyom egy nagy forgalmú útnál ért véget. Miután sajnos a rendőrkutyák is abba az irányba haladtak és hagyták abba a nyomkövetést, hajnalban ott zártuk mi is a nyomkövetést. Sajnos következő napon az eltűnt személy testét megtalálták, aki már nem volt életben és így sohasem tudjuk meg, hogy a nyom vége után mi történhetett, és hogyan került a test jó pár km-re onnan, ahol véget ért a nyom. Őszinte részvétünk a családnak és minden barátjának, hozzátartozójának!

 

Aki közvetlenül a gazdik szavaira kíváncsi, az itt tekintheti meg az értékeléseinket:

 

Gazdik értékelései

Eltűnt személyek keresései

https://farm5.staticflickr.com/4632/24827782427_70212f0300_h

Bunda, a karthauzi, 6 éves, ivartalanított fiú cica egy budapesti, külvárosi kerület, családi házas övezetéből tűnt el. Kijárós cicaként szeret néha vadászgatni a környéken, de alapvetően benti cica, és minden nap otthon alszik. Egyik este azonban nem jött haza lefekvésig és mivel mostanában sokat betegeskedett, épp most is le volt borotválva a kis hasa, a gazdi elkezdett nagyon aggódni. Demivel 48 órán belül érkeztünk a helyszínre. Demi a szagfelvételt követően felfedezte Bunda helyeit, majd elindult az utcában. Feltérképezte Bunda territóriumát, a környező utcákban, majd kiértünk egy erdős, mezős részre, ott pedig, egy vélhetőleg hóember hátrahagyott répaorrának megtalálását követően, hatalmas erőre kapcsolva haladtunk a nyomon, míg hátulról pont a gazdi házához érkeztünk vissza az erdő oldaláról. Ott többen is halk, a cica hangjára hasonlító távoli nyávogást vélünk hallani. Átnéztük a környező magas fákat, de sajnos a sötét éjszakában nem láttuk, hol lehet, illetve az is felmerült, hogy ott valahol valamelyik szomszédos házba is be lehet zárva, mert valahonnan arról hallottunk a nyávogást. Ezért javasoltam a gazdiknak, hogy gyorsan plakátolják körbe azokat a házakat, azt a tömböt, ahová Demi vezetett, és bíztunk benne, hogy hamarosan, ha valaki véletlen bezárta, gyorsan visszaengedi őt a gazdikhoz. És mindezt siker koronázta, mert a plakátolást követő napon éjjel Bundácska hazaért az éjjel során, rettentően éhesen és füstszagúan, de épségben és egészségesen! Bunda bundájának füst szagából arra következtetünk, hogy vélhetőleg a tömbben valamelyik kazánház vendégszeretetét élvezhette pár napra, és talán a plakátolásnak köszönhetően az ott lakók megnézhették a garázsokat, padlásokat, pincéket, kazánházakat, és így bundácska kiszabadulhatott! :)

 

gallery/27479540_1669181256472168_1583825487_o

Bunda

gallery/27335616_1669181699805457_1385766938_o
gallery/27480029_1669181739805453_1222643161_o
gallery/30180691_1691562267598245_326822167_n

Artúr

Artúr, az egy éves, gyönyörű szép és okos németjuhász kan kutya egy vidéki ház kertjéből indult felfedezőútra, miközben nyitva maradt a kapu talicskázás közben. Sajnos gazdái épp nem tartózkodtak otthon, így valószínűleg a kutya a gazdái után indult. Mi két nappal az eltűnés után érkeztünk a helyszínre. Demi rögtön elindult kifelé a városból, és egy zárt telephez vitt elsőként. Sok kutya volt a telepen, ami teljesen hermetikusan körbe volt zárva, magas kerítéssel, amin belátni nem lehetett, csak a kapunál lehetett picit látni valamit. Láttunk három-négy elhanyagoltnak tűnő kutyát és több kutya hangja és nyüszítés is hangzott bentről. Sajnos nem tartózkodott senki a kutyákon kívül a telepen, így bejutni nem tudtunk. Demi továbbindult további nyomokat keresni. Egy hatalmas szántóföldre értünk, ahol Demi frissebb nyomot találva elindult nagyon határozottan egy irányba! Követtük a nyomokat egy másik városig, ahol az egyik gazdi dolgozott egyébként. Ott újabb nyomokat kerestünk és találtunk is, eljutottunk a város főterére egy patakhoz, majd ott hagytuk abba az éjjeli keresést. Sajnos úgy tűnt a nyomokból ítélve, hogy a kutyával ott történhetett valami. Tekintve, hogy mindkét város igen nagy, és nap közben egy ilyen okos, szép és barátságos, emberszerető kutyus biztosan feltűnt volna valakinek, de senki sem jelentkezett azóta, hogy látta volna, sajnos feltételeznünk kellett, hogy vagy ott, vagy a visszaúton valaki megfogta őt, és vagy nem vitte el még chipet olvastatni, vagy esetleg nem tudván, hogy keresik, elgondolkodott rajta, hogy megtartsa (feltételezzük a jót).
Javasoltam a gazdiknak Demi útvonalán a plakátozást és szórólapozást, valamint a telep tulajdonosának felkutatását is. Sajnos a telepen nem találtak embereket a gazdik továbbra sem, így azt a szálat nem tudták felgöngyölíteni, de hatalmas szórólapozásba kezdtek a környéken, és bíztunk benne, hogy valaki információt tud adni a kutya hollétéről! És így is történt, bejelentés érkezett egy bizonyos szállal kapcsolatban, mely kalandosan elvezetett több városon keresztül egy összességében kb. 50 km-re fekvő városhoz, ahol izgalmas körülmények között a kutyus visszakerült a gazdikhoz! Artúrnak szerencsére baja nem történt, nagyon örülünk, hogy ez az eset jól végződött, és újra együtt lehet Artúr a szeretett gazdáival! 

gallery/artur_uj

Scully (Szkáli)

gallery/29665455_1597251850393763_7791035672725962300_o

Scully (Szkáli) a 10 éves, alapvetően lakásban tartott kislány cica egy budapesti kerület kertvárosi részéről tűnt el. Vélhetőleg a nem szokványos gyermekzsivaj miatt jobbnak látta a kertben keresni menedéket, ezért a teraszra menekült és onnan pedig a kertbe vette az irányt. Mi Demivel az eltűnését követő napon érkeztünk a helyszínre. Demi végigjárta a környező kerteket, majd a következő háztömb felé vette az irányt. Ott egy parókia kertjébe vezetett minket, onnan pedig ki az utcára a következő háztömbig. Éjjel sajnos az ottani kertekbe nem jutottunk be, ezért kértem a gazdit, hogy ott plakátoljon, szórólapokat dobáljon be, mert ott értek véget a nyomok. Sajnos az a háztömb nem volt túl biztonságos Scullynak, mivel abban a tömbben rengeteg kutya lakott, ezért kicsit aggódtunk érte. A gazdi még éjjel szórólapozott és nap közben már jött is a telefon, hogy abból a háztömbből futott át a cica reggel 10 óra körül hozzájuk, ahol mi abbahagytuk a nyomkövetést az éjjel, és mivel ott is volt plakát és szórólap, ahová befutott, így egy nagyon kedves házaspár már jelentkezett is, hogy megtalálták a szökevényt a kerti asztaluk alatt és vigyáztak a cicára, míg érte ment a gazdi! Scully (Szkáli) nagyon sokkos állapotban volt, onnan már mozdulni sem akart, így a gazdi könnyen meg tudta fogni. Szerencsére az ijedségen és a rettenetes éhségen kívül más baja nem lett és boldogan bújt oda otthon újra a kutyatársához is! Tanulságos kaland volt neki, nagyon örülünk, hogy ő is ilyen gyorsan haza tudott kerülni! 

Mivel gazdija megtisztelt minket azzal, hogy ő is leírta nekünk a minap saját szavaival is a történteket, ezért az ő szavait is megosztjuk Veletek! 

"A tíz éves, világ életében lakásban tartott ragdoll cicánk, Szkáli egy keddi napon kisurrant a nyitott teraszajtón és eltűnt. A Wekerletelepen, ahol az emeletes házak lakásaihoz is tartozik kert, elképzelni se tudtuk, merre is indulhatott neki a világnak, a tér felé, ahol hatféle busz jár, vagy a kisebb-nagyobb, házakkal határolt magas fákkal teli kertből próbál hazatalálni. Szkáli rendkívül félénk, ösztöneire sosem kellett hagyatkoznia, a kijáró cicák számára jól ismert természeti környezet neki ezer veszélyt rejtett. A Keresőkutyás Szolgálatot másnap értem el és Demi este, jóval szürkület után kezdte keresni Szkáli nyomát, amely a szomszédos parókia kertbe vezetett. Ott tucatnyi remek búvóhely kínálkozott a mi rémült jószágunknak, s ezekhez Demi el is vezetett minket, ahogy a parókia kerítésén tátongó lyukig is, ahol Szkáli kibújhatott. A nyomok egy autó alá, majd az utcán egészen a forgalmas főútvonalig vezettek és a kis utca túloldalára is. Tehát a csaknem éjfélig tartó keresés konklúziója az volt, hogy cicánk talán még a sok búvóhelyet nyújtó parókiakertben van, vagy már a következő háztömb belső kertjében távolodik az otthonától. Másnap keresőplakátokkal ragasztottuk tele a parókia utcáját, illetve a következő háztömböt is. Estefelé végre megszólalt a telefon: cicánk ott kuporog a főút egyik emeletes sarokházának kertjében, egy szaletli alatt. Előző éjszaka Demivel a sok zárt kapun ugyan nem tudtunk bejutni, de ő pontosan lekövette a kis csavargó nyomát, így éppen azon az útvonalon találtuk meg, amit kijelölt. Két éjszakányi távollét és három háztömbnyi kalandozás után koszosan, fáradtan és éhesen, de egészségesen kaptuk vissza Szkáli cicát. Köszönjük szépen!"

gallery/img_20180202_203212
gallery/img_20170822_074147
gallery/slusszkulcs

A slusszkulcs

Demivel sétálni indultunk. Késő este, éjjel mentünk, a nyugodt és csendes városban, egy sokak  által kedvelt romantikázós, még csendesebb, Duna parti zöldes, elbújós, sétálós helyre. Épp labdadobálásba kezdtünk, mikor észrevettem, hogy egy párocska a telefonjukkal világítva kétségbeesetten keres valamit a már magasra nőtt fűben a hatalmas réten. Demi és én is úgy gondoltuk, hogy odamegyünk hozzájuk megkérdezni mégis tudunk-e segíteni valamiben, mert láthatólag már épp feladni készültek a keresést és nagyon csalódottak, szomorúak voltak. A kérdésem hallatán először értetlenkedve néztek, mivel gondolják el az olvasók, milyen az, ha éjjel fél egykor odamenne Önökhöz valaki, mikor már órák óta keresgélnék az elhagyott tárgyukat, azzal, hogy itt vagyunk egy keresőkutyával és tudunk-e segíteni. Nyilván furcsán néztek, de miután elmondtam, hogy ő egy nyomkövető, mentőkutya, és tud tárgyat is keresni, nagyon megörültek és ismét felcsillant bennük a remény! Elmesélték, hogy sétáltak és sajnos a slusszkulcsot egy kilyukadt nadrágzsebbe sikerült belehelyezni, és onnan valahol kipottyant. Mivel nem volt rajta sem kulcstartó, sem semmi, így a képen látható formában keresik a slusszkulcsukat (a kép csak illusztráció). Mivel a hölgynél nem volt más, csak egy zsepi szagmintának (mindene a bezárt autóban volt), így a zsebkendőről indítottuk a nyomkövetést. Demi gondolkodás nélkül dobta el a labdáját és vad keresésbe fogott. Feltérképezte az összes helyet, ahol jártak, sőt még azt a helyet is megmutatta, ahol lementek a Duna partra és  a zsebkendőjét is felapportírozta a fák közül, ami ott maradt.  Mivel a kulcsot ők már órák óta keresték sikertelenül, így rengeteg nyom volt már sajnos, teljesen összejárták már az egész keresési területet. Így miután Demi végzett az összes nyom feltérképezésével, megkértem, hogy kezdje akkor akkurátusan pásztázni a területet, mert a tárgy, ha zsebből esik ki, nem biztos, hogy közvetlen a nyomon van, és persze azért is, mert a nyomok összeértek már a sok nyomvonal miatt. 

Ahogy erre megkértem Demit, egyből átváltott a cikcakkos keresésre, és az így módon elkezdett keresés kb. második percében meg is találta az elhagyott tárgyat! A slusszkulcs meglett és hatalmas volt az öröm! Megszabadítottuk a párocskát, az éjjel egykor való autómentő hívástól és az autó vidékre szállításától, majd a kulcs pótlásától, alkatrészek cseréjétől, és persze az összes irat, minden a kocsiban volt, így különösen jó volt, hogy meglett a kulcs. :)

 

És akkor álljon itt a tulajdonos szemszögéből is a történet! :)

 

" Demi nem csak állatokat vagy embereket talál! Tárgyakat is megkeres!
Csütörtök este a kedvesemmel egy hosszú nap után sétálni indultunk a Marina parton. A parkolótól a kikötő felé, a fák mellett haladtunk, majd visszafordultunk. Beszélgettünk, miközben több száz négyzetméteres friss tavaszi füves területen haladtunk át, idén még nem nyírták le a gyepet. Az autóhoz visszaérve hasított az agyamba: nincs meg a kocsi kulcsom! Lyukas farzsebemből kieshetett, kulcstartó nincs rajta, a lehetséges helye pedig ez a hatalmas zöld mező bármelyik pontja lehet! Tű a szénakazalban: 6 centiméteres kis tárgy a fűtengerben sok száz négyzetméteren...
Mivel pótkulcs nincs az autóhoz, abban pedig minden értékem (lakáskulcs, telefon, pénztárca, az összes iratom) benne volt, muszáj volt megtalálni a kulcsot. Nem beszélve az anyagi vonzatáról: mennyi idő és pénz, mire az autót újra használhatom, ha nem találom meg a kulcsot...
Több mint két órán át keresgéltünk a párommal, telefonnal világítva, autó reflektorának fényénél, kétségbeesetten néztünk át minden fűcsomót, összejárkáltuk a területet keresztbe-kasul, de nem akadtunk a kulcs nyomára.
Éjfél környékén nálam teljesen elszakadt a cérna. A sírás határán már épp ki akartam mondani: menjünk innen, feladom... És abban a pillanatban egy kedves hang szólított meg: Demi és gazdija felajánlották a segítségüket.
Kétkedve fogadtuk a lehetőséget: keresőkutya ide vagy oda, úgy gondoltuk ez lehetetlen feladat még neki is! Órák alatt szinte minden pontját végigjártuk, nem volt már határozott nyom a területen. De ez nem okozott gondot a bundás őrangyalnak. Szagmintát vett egy zsebemben lévő tárgyról, és elindult az orra után. Mi pedig csak ámultunk: pontosan követte a területet, amit bejártunk. Másfél óra szakadatlan szimatolás után egyszer csak jelt adott, gazdija pedig felkiáltott: "Azt hiszem, megvan!" Felemelte a kis kulcsot a földről, én odarohantam és csak ölelni tudtam! Megtalálták a kulcsomat! Elképedtünk, ha nem velünk történik, el sem hinnénk!
Demi gazdija akkor éjjel nem szokásos útvonalán indult sétára, de ennek elmondása szerint nem volt különösebben oka. Véletlen lett volna? Már nem hiszem!
Demi nem csak hatalmas anyagi kártól kímélt meg, de bebizonyította: nincs véletlen, nincs lehetetlen. Csütörtök éjjel megéltük a csodát! Szavakkal nem tudom kifejezni a boldogságot és hálát, amit érzek! :) Nagyon- nagyon köszönöm! "

 

Dodó

gallery/30762547_1920204231324542_4823956092608315392_n

Dodó, a körülbelül két éves, ivartalanított kan kutyus egy kedves vidéki családnál lakik a két éves kis gazdijával. Sajnos idegileg elég labilis még, az eddigi hányattatott sorsa miatt. Az utcán kóborolt, úgy fogták be, még szinte kölyökként, akkor kb. egy éves lehetett. Különösen a férfiaktól fél, így vélhetőleg bántalmazták is. Majd a helyi sintértelepen nevelkedett és körülbelül további egy évet töltött ott.  Az új gazdik kb. három hete hozták ki a telepről. Délutáni sétára indultak és az úton egy nagy teherautó jött épp, melynek rakománya zörrent meg a kátyúk miatt, aminek hangja miatt ijedt meg Dodó és kitépte magát a gazdi kezéből pórázostul és a pórázt húzva maga után futásnak eredt. Sajnos a gazdi kezében ott volt a két éves kisgyermeke is, rá is figyelnie kellett, így mire utána tudott rohanni, szőrén-szálán eltűnt a kutyus. Mi kicsit több, mint 48 óra múlva érkeztünk az erdős, mezős, szántóföldes, lápos helyszínre. Demivel a nyomkövetést a réten kezdtük meg, ahol a kutyus elszaladt, de sajnos a gazdi nem tudta egészen pontosan megmondani, hogy honnan, így nem sikerült ott a biztos nyomfelvétel. Szerencsére az eltűnést követő napon látni vélték valahol, így azt javasoltam a gazdiknak, hogy akkor nézzük meg azt a helyszínt, ahol látni vélték, de ehhez pontosabb információt kellett kérni a bejelentőtől. Szerencsére elég pontos választ kaptunk, így elindultunk a helyszínre. Mielőtt még megmutathatták volna a pontos helyszínt, Demi be is kapcsolt, ráállt a nyomra, és bevitt az erdőbe. Ott a már megszokott sajátságosan gyors tempójával vitt be az egyre sűrűbb és sűrűbb erdőrészre, nem törődve azzal, hogy mi egyre nehezebben tudjuk őt követni! :) Majd kivitt annak a rétnek az oldalához, ahol az eltűnés volt, csak sokkal-sokkal lejjebb, mint ahol először próbálkoztunk a nyomfelvétellel. Ezután Demi elindult a vizes, lápos erdős részhez. Majd egy forgalmasabb autóúton áthaladva, rohamtempóra kapcsolt. Ekkor jeleztem a gazdinak, hogy szerintem Dodó itt van a közelben, miután Demi hangjelzést is adott, már szinte biztos is voltam ebben. Kértem a gazdit, hogy menjen tovább egyedül, hogy ne üldözzük, de sajnos a hívására nem jött elő. Ekkor Demi újra folytatta a nyomkövetést ki a szántóföldre, majd szinte azonnal vissza az erdőbe, melynek a másik oldalán egy tisztáshoz értünk, mely mellett pont az a főút halad el, melyen bejöttünk az erdőbe. Felfelé haladva pedig volt egy sajnos elég forgalmas vonatsín is. Ezért kértem a gazdit, hogy ne hajtsuk tovább a kutyát, hanem  megkerülve az erdőt, Demivel mi visszamentünk a szántóföldi oldalra, ezzel is a tisztás és a hazaút felé tervelve a kutyát, míg kértem  a gazdit, hogy ő pedig tegyen ki ételt a tisztásra, hogy rálásson és bújjon el, hátha a finom kolbász illata kicsalja újra a tisztásra a kutyát. Sokáig várakoztunk ott, de Dodó jól meglapult. Lassan visszaindultunk, mivel kezdett besötétedni, viszont kértem a gazdit, hogy éjjel hagyjanak kinn neki kolbit, meg akár a plédjét, hátha kimerészkedik. Gazdik éjjel így is tettek, sőt nagyon okosan, három méterenként eldobáltak az erdő szélétől kolbászdarabokat hazáig, hátha így hazatalál a kis csavargó. Éjjel pedig a kamerára tekintve megpillantották a kapuban Dodót, aki szépen a kolbász hatására hazasétált az éjszaka, és persze éjjel rögtön nekiállt befalni a vacsoráját! Nagyon örülünk, hogy Dodónak is sikerült segíteni hazatalálni, és immáron újra együtt lehet a kis gazdival is! Dodónak szerencsére nem történt baja, de rengeteg kullancsot szedett össze, 40 darabot csak a fejéből szedtek ki a gazdik! Nagyon vigyázzon mindenki a kullancsokkal, rengeteg van idén!

gallery/31061074_1922967581048207_136970634533011456_n
gallery/31301541_10155560015120817_4505643791285223424_n
gallery/31206557_1925395700805395_9047707913103081472_n
gallery/31195625_1925395457472086_189966605365542912_n
gallery/31179977_1925395347472097_9112863739509473280_n
gallery/31250620_1925395654138733_4573853038791360512_n

Munyi

gallery/31277666_2083289515039301_4404122747420781201_n

Munyi, az 1 éves, szürke-fehér ivaros kandúr, egy budapesti, belvárosi, forgalmas helyen lévő lakásban él benti cicaként, de a szellőztetés alkalmával, egy óvatlan pillanatban kibújva a rácsos ablak rácsain, kinn találta magát a forgalmas, betonfelületes úton. A gazdi tűvé tette érte az egész környéket, éjjel-nappal az utcán volt, átnézte a kis kerteket töviről hegyire, sok másik cicát látott is, szórólapokat, plakátokat tett ki, de semmi eredménye nem volt, mert sem ő, sem mások nem látták Munyit! Szőrén-szálán eltűnt!

Mi három nappal az eltűnését követően érkeztünk a helyszínre. Nagyon sok véletlen segítette aznap azt, hogy keresni tudjuk Munyit, ugyanis a gazdi délutántól hajnalig szokott dolgozni, én viszont, mint sok gazdi tudja is ezt, nap közben dolgozom, így mi sajnos csak az esti órákat tudjuk a kereséssel tölteni, viszont hajnalban már dolgozni indulok. Aznap estére egy másik keresés is várt minket, egy épp aznap eltűnt kutyát indultunk megkeresni. A gazdi közben telefonált, hogy el tudta intézni, és elengedik a munkahelyéről, de mivel már a kutyushoz indultunk, sajnos csak a következő napban tudunk maradni. 

Már úton voltunk a helyszínre, mikor érkezett a telefon, hogy a kutyus meglett, így nem volt szükség a munkánkra, ekkor beszéltünk gyorsan újra a gazdival, aki pont akkor végzett a munkahelyén, és mivel mi menetfelszerelésben voltunk, egyből mentünk is a cicushoz. Azért is aggódtam, mert már nagyon esőre állt az idő, látszott, hogy hatalmas zápor lesz nagyon rövidesen, és tudtam, hogy a több, mint három napos, forgalmas helyen lévő, betonfelelületes nyomnak annyi lehet, ha nem kezdjük meg időben a keresést és persze minél több időt tölt kinn a cica, annál több veszély leselkedik rá! 

Még éppen időben érkeztünk, bár már az eső szemerkélt, de gyorsan megkezdtük a nyomfelvételt. Az ablak alól, a betonfelületen indítottam a kutyát, aki egyből munkához látott. Be is fordult az első utcasarkon, és befelé szagolt egy belső kis udvarba. Megkerültük a kerítést és bementünk az kisudvarba. Ott Demi rohamtempóban vágtatott be a sűrű susnyásos, bokros kisudvarba, és számomra egyértelmű volt Demi munkájából, hogy ott kell nézni, mert a cica ott lehet megbújva. Mintha még egy halk nyávogást is hallani véltünk volna, így Demit kihívva, a gazdi a kert egyik oldaláról szólongatni kezdte Munyikát, én pedig a másik oldalról próbáltam bemászni a bokrok alá. És igen, ott volt megbújva a cicus, és szerencsére nem félt annyira Demitől sem, bizonyára sejtette, hogy Demi a megmentője és nem az ellensége! Kimerészkedett a bokor széléig, egészen addig, ahol Demi le volt fektetve, és ahol én is guggoltam, és a gazdi pedig meg tudta fogni őt! Ugyanaz játszódott le, mint Boci cicánál, ha emlékeznek még az olvasók, ott is Boci odament megköszönni Deminek a munkáját, még egy puszit is kapott tőle! :) Munyi is hálás volt, hogy Demi végre megtalálta, igaz azért puszit ő nem adott neki, de örült, hogy hazamehetett végre a biztonságos lakásba a sok megpróbáltatás után. Szerencsére az ijedségen kívül más baja nem történt, és a gazdi és mi is nagyon boldogok vagyunk, hogy tudtunk segíteni, hazakerülni Munyikának is! 

Munyi gazdija is megtisztelt minket egy történettel az ő szemszögéből, így most ezt is megosztjuk! :)

"2018. 04. 23.-án eltűnt az én egyetlen szeretett kismacskám, ő Munyi. Mentett kiscica, nagyon pici korában került hozzám, így csak kizárólag lakásban volt. Nagyon megijedtem, mert ő még nem volt kint soha az utcán, ezért is féltem tőle, nehogy valami baja essen, hisz nem ismeri a kinti környezetet. Amikor kiszökött, egyből kimentem az utcára, azt gondolva, még nem járhat messze (ez hajnali 4 körül történhetett) és ha meghallja a hangom, majd arra visszajön. Én egy elég forgalmas helyen lakom, társasházban. De nagyon sok fás terület is van a környéken. Körbe-körbe jártam a háztömb körül 1 órán át az eltűnése után, de semmi.

Ugyanezt megtettem 2 napon át éjjel és nappal is. Majd kiragasztottam a kis fényképét egy rövid leírással a környéken több helyre, hátha valaki befogadta, hisz ő nagyon barátságos... Igaz fél egy kicsit a kisgyermekektől, de nem egy vadmacska! 
Felkerestem ezután nagyon sok elveszett/megtalált cicás oldalt, remélve így még több emberhez a környéken eljutathat a hír, hogy keresem.
Majd az egyik oldal elküldött nekem egy linket, amiben az állt, hogy egy kutyus állatokat, embereket, és tárgyakat is megtalál. Kicsit szkeptikus voltam ezzel szemben, mivel még sosem volt részem ilyenben, hogy eltűnt volna kisállatom, és végig nézzem ezt a folyamatot.
Ezt követően fel is kerestem őket, és egy nagyon barátságos kedves nővel beszéltem (Kovács Tímeával), aki egyből a segítségemre lett és átbeszéltünk mindent. Már a 4. nap következett, mikor a megkeresésére indultunk volna, először úgy tűnt nem fog össze jönni, mert azt az információt kaptam tőle, hogy egy elveszett kis kutyust kell megkeresniük, kicsit szomorú is lettem, hisz egy pillanatig felcsillant a remény, hogy végre megtaláljuk, és haza jöhet, de bíztam abban is hogy megtalálják a kutyust. Nem telt el 5 perc és kapott egy jó hírt, amit én is egyből megtudtam, hogy megkerült a kiskutya, én is megörültem, hisz most én is átérezhettem, hogy milyen is, amikor el tűnik az a valaki egy szempillantás alatt, akit nagyon szeretünk. Ezt követően el is mentem gyorsan értük, hogy minél előbb megkezdhessük a keresést, mert az időjárás sem kedvezett nekünk, nagyon borús volt és már az eső is elkezdett szemerkélni.
Elértünk hozzánk, majd kihoztam az egyik párnácskáját, amin mindig feküdt, ők addig felkészültek a keresésre. Amikor készen álltak, a kutyus (Demi) beleszagolt a zsákba, ami körülbelül úgy 3 másodpercig tartott, majd el is indult egy nyomon. A kertben lévő kis bokorba ment a szag után, és mintha meghallottam volna a kis nyávogását, el is kezdtem hívogatni, nem telt el 10 perc és megtalálta. Amikor elő jött, felnézett a bokorból, mintha azt sugallta volna nekem, végre megtaláltatok. Úgy éreztem, nagyon örült nekem. Fura volt, hisz a kutyustól sem ijedt meg és nem szaladt el. Tudom, hogy tudta nem azért van ott, hogy bántsa, hanem azért, hogy megmentse! Nem tudom szavakba önteni, hogy mit is éreztem akkor ott. De arra rájöttem, hogy még sosem sírtam örömömben! Nagyon hálás vagyok, amit értem tettek! Nagyon szépen köszönöm Kovács Tímea és Demi!"

gallery/20180426_203125
gallery/20180426_203105
gallery/20180426_203109_1
gallery/30856627_2083230808378505_3692122593495363219_o
gallery/31230547_2083289668372619_1989865285076296872_n

Bogyó

Bogyó, az 5 éves, ivartalanított, rendkívül félénk és bizalmatlan természetű, nagyon gyors a mozgású, (főleg a körömvágási időszakokban :) ), pici korától lakásban élő cica, több cicával él együtt. A gazdiék mindent meg is tesznek értük, és kitalálták, hogy néha napján kimehessenek a családi társasház teraszára nézelődni, macskahálóval vették körbe. Éppen kinn volt Bogyó, mikor a szomszéd fűnyírójának zaja megijesztette, és óriási erővel kipréselte magát egy apró lyukon, amit a macskahálón talált. A gazdi pedig hiába futott utána, már késő volt, a cica eltűnt. Nagyon aggódtak érte, mivel tudták, hogy a vidéki, családi házas övezetben megtalálni és elkapni őt nagyon nehéz lesz, mivel még a lakásban is sokszor elbújt és kislisszant a kezeik közül. A gazdi aznap délután hívott minket, de sajnos a szagminta nagyon nehéz ügy volt, mivel a lakásban ott a sok másik cica is, és persze minden másik cicának voltak saját dolgai, de ő olyan kis magának való, vad cicus volt mindig, hogy nehéz volt egy hozzá tartozó szagmintát adni. Végül csak sikerült egy jónak tűnő megoldást találni, és kora este meg is érkeztünk a helyszínre. Demi a szagfelvételt követően egyből munkához látott. A terasztól indulva, egyből végigment a társasház kertjein, és kiment a kerítésen, ahol egy kis árok volt. Az árokban haladt tovább egészen az utcasarokig, ahol véget is ért a kis árok, ott feljött az utcába, és az ott lévő kertbe akart bemenni Demi. Szerencsére az ott lévő telkekre be is engedtek minket, és követni tudtuk a nyomokat. Egyértelmű volt, hogy a két kert közti tujasor alatt osont tovább a hátsó udvarok felé. Sajnos az utána lévő kertekbe nem sikerült bejutnunk, így Demi kiment a sarokra. Ott újra talált kivezető nyomot, átkelt az út túloldalára és egészen a sarokig tartottak a nyomok, ahol egy kis játszótér és rét volt. Ezután a nyomok visszafordultak az utcába, és újra a borostyánnal benőtt kerthez vitt vissza, pontosan ott, ahol kijött. Majd visszamentünk újra, a sarokra, ekkor Demi megint hatalmas erővel vitt vissza a házhoz. Ekkor arra gondoltam, hogy vélhetőleg ez a cica egyáltalán nem fél, hanem mozog, és még az sincs kizárva, hogy hazahajtottuk. Még átnéztük a környék többi részét is, de Demi csak sarkon lévő kertekhez vitt és a kisréthez. Visszaértünk a borostyános telekhez, de mivel továbbra sem tudtunk bejutni, mondtam a gazdinak, hogy  szerintem ez a cica terepszemlét tart és vélhetőleg ezekben a kertekben lehet, de biztosan visszament már egyszer az ő telkükhöz, és szerintem éjjel újra vissza fog menni, ezért gondoljuk át a befogás módszereit. Javasoltam a macskacsapdát, mert arra gondoltam, nyílt terepen egy olyan cicust, aki bátran mozog a szabadban, ráadásul a kerteken keresztül esélytelen elkapni. A gazdiék picit hitetlenkedve néztek, mert el nem tudták volna képzelni azt a cicájukról, hogy életében nem volt még kinn és ilyen messzire elmerészkedett volna. Pedig igazából ez egy háztömbnyi terület volt, amit a négy utca ölelt körbe. Ekkor a szomszéd izgatottan hívta őket, hogy ott a tujáknál egy pillanatra megpillantották a cicát, tehát visszament a Bogyó. Ekkor gyorsan két oldalról próbálták becserkészni a cicát, mi Demivel meg a hátsókertnél maradtunk. De Bogyókát egyikünk sem pillantotta meg, újra visszament a kis bújóhelyére. Javasoltam a gazdiknak a csapda kihelyezésére két tippet; egyik a tuják ölelésében a kerítéshez az árok kert felöli oldalán.
A másik pedig, hogy hagyják nyitva az ablakot, ételt tegyenek ki oda is, és talán jó ötlet volna a csapdát lakásba tenni, mert meggyőződésem volt a nyomokból ítélve, hogy Bogyó be fog menni, csak attól tartottam, hogy ha nyitva az ablak, és nincs csapda, akkor, ahogy kinyitják a szoba ajtaját, újra kiugrik a jóllakott macska az ablakon. Közben jött még egy telefon egy másik szomszédtól, hogy egy órával azelőtt ott látták Bogyót a kisréten, ahová Demi vitt! Szóval a nyom biztossá vált, hogy jó volt, tehát Bogyó valóban territóriumot választott magának. :) Ezután hazaindultunk, és a gazdik pedig elmentek a csapdáért, de az ablakot nyitva hagyták. Reméltem, hogy mire hazaérnek, már otthon is lesz Bogyó az éjszakai nyugalomban. Mikor hazaértek a gazdik, nagyon okosan bezárták kívülről az ablakot, és csak így léptek be a lakásba! És milyen jól tették, mert Bogyóka ott ült a gazdi székén és ott várta őket, azzal a fejjel, hogy hol voltak ennyi ideig?! Semmi megbánást nem tanúsított, és egyáltalán nem tűnt ijedtnek sem és szerencsére semmi baja sem történt! Egy biztos, Bogyóra ezentúl még fokozottabban kell majd ügyelni, nehogy újra eszébe jusson egy kis kalandozás a szabadban! :) 

gallery/31037685_2102416049799394_1519000682_n
gallery/30784984_2102412029799796_1260094911_n

Alíz, az örökbefogadott, másfél éves, ivartalanított nőstény cica 8 hónapja él a gazdikkal. Egy budapesti panelban lakik egy másik cicával, de mivel nagyon szeretett volna néha kinn is levegőzni, ezért a gazdi úgy döntött, hogy megpróbálja néha kivinni, sétálni. Először hordozóval tette ezt, de Alíz annyira szeretett volna kimenni, hogy megpróbálkozott a gazdi egy napon a hámmal is. Sajnos azonban a hám túl bőnek bizonyult, mert egy szempillantás alatt úgy döntött a cica, hogy inkább egyéni felfedezőútra indul, és kibújva a hámból, elfutott. Próbálták keresni őt éjjel-nappal, még az első napon látni is vélték őt, de megfogni nem sikerült, sajnos elmenekült előlük. Ezután pedig szőrén-szálán eltűnt.

Mi három nappal később érkeztünk az eltűnés helyszínére. Az időjárás addig szerencsére kegyes volt hozzánk, de ahogy az lenni szokott, az odafele út közben rákezdett az eső és picit aggódni kezdtem a nyom miatt, tekintve, hogy az eltűnés helyszíne viszonylag forgalmas, betonfelületes út és több nap is eltelt az eltűnés óta. 

Demi a szagfelvételt követően azonnal megkezdte a munkát, ő egy percig sem aggodalmaskodott sem az eső, sem pedig az időkiesés miatt! :)

A keresés megkezdésétől számított második percben a cicát már meg is találta, megmutatta, aki sértődötten vonult ki a sűrű aljnövényzettel és bokrokkal övezett búvóhelyéről, mikor Demi megszagolta őt! Nem vette sietősre sem a tempót, de jelezte, hogy ő bizony korántsem örül neki annyira, hogy megtaláltuk, mint mi, és bebújt egy másik bokros, tujás részre. Ezután Demit lefektettem az egyik oldalon, hátha meg tudjuk fogni őt a gazdival valahogy, és próbáltuk becserkészni, de a cica leleményesebbnek bizonyult nálunk, így javasoltam a csapda kihelyezését a bújóhelyei egyikére. 

Megkértem Demit, hogy nézzük meg még a környéket is nyom szempontból, hogy lássuk, mekkora körben mozog a cica, de Demi csak a következő házig volt hajlandó elmenni, majd visszahúzott ugyanoda, és leült az egyik bokor mellé, és nem tágított!

Mivel a keresés véget ért, mert a cica megvolt, szerettem volna hazaindulni, de Demi úgy döntött, hogy márpedig ő attól a bokortól nem mozdul, míg a cicát meg nem fogjuk! Ott ült a bokor mellett és nézett ránk, hogy vigyük haza a cicát is, őt ne hagyjuk itt! :) 

Miután megnyugtattam, hogy a cica nem marad itt, csak más eszközzel fogjuk megfogni, lassanként beleegyezett, hogy magára hagyja a cicát! 

A csapda kihelyezését követően, aznap éjszaka Alízt is sikerült megfogni ott, pontosan annál a bokornál, ahol Demi ült, akinek szerencsére semmi baja nem történt és most már ő is biztonságban pihen a cicatársa mellett! :)

Alíz

gallery/31949761_1963904317006512_8048955672630394880_n
gallery/20180512_074415_film1
gallery/20180302_204353_

Cindy

Cindy, a 12 éves Bichon Havanese szuka kutya egy vidéki városka családi házas övezetéből tűnt el. Mi egy nappal később értesültünk az eltűnésről és még aznap este kimentünk a kutyushoz. 

Viszont mire a városba fordultunk éppen be a gazdival, hívott a másik gazdi, hogy a kutyus meglett szerencsére, nem messze onnan, ahol laktak! Nagy volt az öröm, és nem volt szükség a segítségre, de mivel már épp odaértünk, megkért a gazdi, hogy nézzük meg a kerítést, hogy hol mehetett ki a kutyus, mert egyszerűen az eltűnés óta a lyukat keresik, de nem lelik. 

Demit szagfelvétel nélkül kértem meg, hogy nézzen körbe a kertben, mert már nagyon akart dolgozni, és nem akartam őt hamis illúziókba kergetni, hiszen ha megkapja a szagmintát, akkor ő elindul a nyomon, akkor is, ha nyom másik végén már épp megvan a kutyus.

Szóval Demi elindult körbenézni a kertben és egyből megmutatta, hol bújhatott ki a kutyus! 

Látva, hogy Demi továbbra is extázisban van, mivel nem dolgozhatott aznap, a gazdi felajánlotta, hogy mivel mi még sem a kutyussal, sem a másik gazdival nem találkoztunk, és a hátsó kertben tartózkodtunk, viszont a szagminta nála van, a másik gazdi kisétál a kutyussal a házból az előkerten keresztül, arra, amerre az imént megtalálták és elbújnak mindketten, hogy Demi követhesse a nyomukat és lehessen a végén sikerélmény is!

Kapva kaptunk az ötleten, mivel mind személykeresés, mind állatkeresés szempontjából fontos néha olyan tréninget is tartani, ami tulajdonképpen teljesen éles, vadidegen nyomkövetés, ugyanakkor kontrollálható a kutya munkája, még akkor is, ha pontosan nem tudom akkor és ott, hol lesz a személy és a kutyus, de utólag végigkövethető, hogy pontosan dolgozott-e és természetesen az is fontos, hogy ott a végén a megtalált személy és kutyus a bokorban, feltéve ha megtaláljuk, és amennyiben igen, akkor ott helyben lejutalmazható a sikeres munka!

Demi a szagfelvételt követően elindult az utcában ki egy utca sarkára. Befordult és hátra szagolt befelé az egyik oldal telkei felé. Megtudtam a gazditól, hogy annak a teleksornak a másik oldala már erdős, susnyás, tehát vélhetőleg arra járhatott a kutya. Mivel láttam, hogy a régebbi nyomon vagyunk, mondtam a gazdinak, ha tovább fog menni a régebbi nyomon Demi, akkor is hagyni fogom egy ideig menni, ha nem bánja és bírja a lába, mert a kutyának önállóan kell dolgozni és semmiképp nem szeretném befolyásolni a munka közben. 

Igazából sem a gazdi, sem én nem tudtuk pontosan, hogy merre mentek, hová bújtak el és merre találták meg pontosan a kutyust, hisz egyikünk sem találkozott azóta a másik gazdival és a kutyával és a megtaláláskor sem voltunk ott. Tehát mentünk tovább arra, amerre Demi mutatta. Majd egy légszimatot követően Demi elindult egy másik irányba határozottan egyre gyorsabban ekkor már tudtam, hogy most már biztosan a frissebb nyomon lehetünk, átment az útkereszteződésen, felfelé a domboldalon, és ott áthúzott az út túloldalára, be egy bokorba! Bizony ott guggolt a gazdi és ott feküdt Cindyke is! Demi nem foglalkozott a személlyel, csakis a kutyával, hiszen akkor a kutyus szagmintáját kapta, így az ő nyomát követte és őt találta meg! A vicces az volt, hogy sem a másik gazdi, sem én nem vettük észre még akkor sem a kutyust és a gazdit a bokorban, mikor Demi odament, annyira jól elbújtak! :) Nagyon büszke vagyok Demire és a munkájára!

Nagyon hálás vagyok a gazdiknak, hogy lehetőséget adtak arra, hogy egy ilyen éles eltűnéses tréninget csinálhassunk! Köszönjük szépen!

Cindy pedig jól van, nagyon fáradt volt és éhes, de más baja nem esett és Demivel együtt sétáltak haza! :)

 

 

gallery/31958093_2119057551660252_8506918805518155776_n

Gubanc

gallery/32705605_1657491637700913_8894753312964870144_n

Gubanc a 13 éves, nagyon félős pumi kutya egy Budapest melletti kis városból tűnt el, melyet erdők vesznek körül. Gubanc az erős zajokra nagyon érzékeny, és az emberi érintést is kerüli, leginkább csak a családtagjai simogathatták. 

Gubancra nem volt jellemző a szökés, valószínűleg valami zajtól ijedhetett meg és a nyitott kapun keresztül elmenekült. Gazdik egy ideig bíztak is a megkerülésében, de sajnos nem érkezett haza, ezért megkerestek minket.

Sajnos mi az eltűnését követő 4-5. napon érkeztünk a helyszínre, és elég sok csapadék is esett az ezt megelőző időszakban, ezért nem volt könnyű dolgunk. Demi a szagfelvételt követően a ház körül megmutatta Gubanc kedvenc helyeit, majd a kapun keresztül elindult az erdő irányába. Egy környező utcába ment fel, ahol viszont zsákutca volt, így ott vélhetőleg Gubancnak is vissza kellett fordulnia. Demi tovább haladt a környező utcákban, és megérkeztünk az erdőhöz. Az erdőben pedig rögtön megtalálta a patakpartot, ahol elindultunk befelé, az erdő mélyére. Gubancra jellemző volt a patakozás, így bíztunk a nyom helyességében. Késő délutánig haladtunk a patak meder mentén, hol egyik, hol másik oldalán haladva a pataknak, de sajnos négy napos lemaradásban voltunk Gubanchoz képest. Szerencsére a patak mentén sok helyen sűrű volt az erdő, így a csapadék nem mosta el teljesen a nyomokat, ezért viszonylag nagy biztonsággal húzott Demi a nyomon. Vélhetőleg Gubanc néhol a vízben közlekedett, mivel meg-megszakadt a nyom a víznél, majd kicsit távolabb megint a patakmeder mellett haladtunk tovább. Egészen addig mentünk, míg sötétedni kezdett, ekkor abba kellett hagyni az erdő átvizsgálását. Megnéztük, hogy a patak mentén hová lyukadhatott ki Gubanc, így volt tippünk a keresésre vonatkozóan. Gazdik meg is kezdték annak a területnek a teljes szórólapozását. 

Vártunk és vártunk, de Gubancról csak nem jött egyetlen bejelentés sem, de a gazdik és én is bíztam benne, ha be is vette magát az erdőbe, akkor is nagy túlélő, víz van neki, és elég jó vadász hírében állt, így arra gondoltam, hogy lehet, hogy nem is megy ki az emberek közé, mert megoldja az étkezését saját maga. 

Másfél hónappal az eltűnést követően pedig egyszer csak ott állt Gubanc újra a kapuban, jelentősen lefogyva, tele kullanccsal és csapzottan, gubancosan, de épségben! A megérkezését követő negyed órában pedig jött is egy telefon, hogy látni vélték, csak nem tudták megfogni, és haza ért-e vajon, és pontosan abban az irányból jött a bejelentés, amerre Demi vitt anno! 

Nagyon örülök, hogy végül hazatalált Gubanc is épségben, ennyi idő után is, tehát kedves Gazdik, sohasem szabad feladni!

 

Szofi

gallery/34034002_1779340592112542_1548138618453753856_n
gallery/34062981_1779340245445910_3313104202670014464_n
gallery/33990894_1779340912112510_5728254945610694656_n

Szofi, a 19 éves ivartalan kislány cicus egy családnál lakott, egy vidéki kisvárosban, egy társasházban. A magasföldszinti teraszról ugyan ki tudott járni az utcára, de megvoltak a bejáratott helyei, annál tovább sohasem ment, békességben élték le az elmúlt 19 évet. Általában negyed óra leforgása alatt vissza is érkezett a kis túráiról, ezért mikor fél órán belül nem jött vissza egy kora esti sétájáról, a gazdik keresni kezdték. Szofi ugyanis családtag volt, a gyermekeknek az édes testvére, a szülőknek pedig, mint a harmadik gyerekük. Ezért az egész család rendkívül szomorú volt, és mindannyian rettenetesen aggódtak érte. Tudták, hogy idős, viszont nem volt rossz egészségügyi állapotban, öregecskén, de egészségesen élt addig velük, és mivel a gyerekek már épp kirepültek, nagyon fájt mindenkinek a cica elvesztése. 

Bár az eltűnés óta eltelt már több, mint négy nap, és ráadásul előtte nagy esőzés is volt, nem reméltem, hogy tudunk segíteni, de annyira megérintett a család kétségbeesett kérése, hogy úgy döntöttem, ez esetben kivételt teszek és megpróbáljuk megtalálni a cicát. Tudtam, hogy egy idős cica, akinek bejáratott helyei voltak, ha nem jön vissza, annak nyomós oka van, és a család is fel volt készülve a negatív végkifejletre, de ahhoz, hogy el tudják Őt engedni, szerették volna megtalálni, hogy, ha úgy alakul, tisztességesen búcsút vehessenek tőle. A családot arra is felkészítettem, hogy kevés az esélye annak, hogy Demi nyomot találjon, mivel sok nap telt el, elég sok a betonfelület, eső is volt, így ha nem indul el a kutya, akkor elengedjük a dolgot, de legalább egy próbát teszünk. 

A helyszínre érkezve Demi a szokásos vehemenciával kezdte meg a munkát. Szagfelvételt követően elindult, és a gazdái állítása szerint tűpontosan járta végig azokat a helyeket, ahol Szofi járni szokott. Megmutatta a pincéjüket, ahová be-be járt, és az egyik emeletre is felment, ahová a cica szomszédolni is fel szokott járni, és az összes útvonalát, melyen járni szokott a környéken. Ezen a dolgon én is csodálkoztam, mert a cica a füves területeket kerülte, sok esetben a betonon közlekedett. Demi a cica kedvenc üldögélős helyét is megmutatta, mely egy parkra nézett az egyik társasház lépcsőjének tetején. 

És Demi szerint pont ott is történt a cselekmény, ugyanis a nyomok a játszótér lyukas kerítéséhez vezettek, át a parkon és vissza.

Mivel a lyuk felé voltak a nyomok, mely leginkább kutya vagy róka félék méretének volt "kialakítva", cicák máshol is átfértek a kerítésen, sajnos vélelmezni kellett, hogy ott történt valami. Ezt követően Demi elindult az út másik oldalára, ahol pedig egy hatalmas rét kezdődött, melynek a vége a sűrű erdőben végződött. Demi egyre gyorsabban, és gyorsabban haladt, olyan sebességgel, hogy erősen vissza kellett fogjam, mivel a szülők már-már nem tudtak minket követni. Sajnos az erdőhöz érkeztünk, ahol Demi bement az áthatolhatatlan sűrűbe, és beljebb, s beljebb haladt. Sajnos a sűrű, szúrós, indás bozót nagyon meredeken folytatódott, így sajnos muszáj volt abbahagyni a nyomkövetést, mert mi is veszélybe kerültünk volna, ha tovább haladunk befelé. Sajnos olyan meredek volt, hogy néhol fenéken csúszva haladtunk, de ha még lejjebb megyünk, félő volt, hogy nem tudunk visszakapaszkodni. De Demi nem akarata feladni, vissza-vissza ment minden oldalról, pontosan belőve, azt, hogy hol lehet a cica. Sajnos a körülményekből ítélve arra jutottunk, hogy ha a kis öreg állat idáig elfutott, ha még kergették is, akkor vélhetőleg már nincsen életben. Azért bíztattam a szülőket, hogy még azért ne adjuk fel, van még egy kicsi esély, hogy megmenekült és elbújt, és sokkos, és nem mer előjönni, hátha életben van még!

Demi még megmutatta visszafelé azt a nyomot is, amin az üldözés zajlott, és ezt követően haza indultunk. 

Aki ismer már minket, az tudja, hogy Demi a hasán kívül a labdázásért is odavan, így a kereséseket követően mindig megjutalmazom egy hatalmas labdázással is. 

Ebben az esetben is, a visszaérkezésünket követően elmentünk az egyik labdás helyünkre, és még egy órát labdáztunk, játszottunk. Ezután szerettem volna hazaindulni, de Demi nem volt erre hajlandó, ami furcsa volt. Engedtem, hogy jó, akkor menjünk arra, amerre menni akar, kíváncsi voltam a furcsa viselkedésének okára. Demi pontosan visszahúzott oda, ahol kiszálltunk az autóból és keresni kezdte az autót, hogy vissza akar menni! Az összes környező autót végigszagolta, majd szomorúan vette tudomásul, hogy itt hagyták. Nem értettem ezt a viselkedést, mert ez még sohasem fordult elő velünk!

Ezért írtam gyorsan a gazdiknak, hogy Demi vissza akart menni, keresni, és ez nagyon furcsa nekem!

A gazdik pedig ezután minden nap kimentek oda, ahol Demi jelezte a cicát, és kiültek oda, hol több, hol kevesebb időre.  

És a keresést követő 5. napon a cica hazament! Tele kullanccsal, sérülten, letört körömmel, de túlélte a kalandot, és immáron otthon van a családjával ő is! A bundájából ítélve a nyomkövetés tűpontos volt, és a cica, ott az erdőben bújt meg az őt üldöző kutya vagy róka elől.

Hiszem, hogy Demi bravúros, majd öt napos nyomkövetése mellett a gazdiknak is hatalmas szerepe volt, mert ha nem mennek ki, nem bíznak benne, hogy a cica tényleg ott van és esetleg még életben lehet, akkor a cica lehet, hogy feladja, és ott marad meghalni az erdőben, de így összeszedte minden erejét, és hazavánszorgott 19 évesen, sérülten, olyan messziről is, mert tudta, hogy hazavárják őt! Demire pedig nagyon büszke vagyok, mert ismét hatalmasat bizonyított!

gallery/34103754_1674864375963639_7272164683430232064_n
gallery/34140863_1674864349296975_1370061960032288768_n
gallery/33986824_1779340572112544_4863022384988291072_n

Molly

gallery/34258530_1719176591452609_112428366769946624_n (1)

Molly, a 8 hónapos máltai selyemkutya, vendégségbe ment a gazdiktól a családtagokhoz, mert nem akarták egyedül hagyni, míg elfoglaltságaik voltak. Viszont sajnos megtörtént a baj, egy óvatlan pillanatban Molly kijutott az utcára hámmal együtt és elfutott! A családtagok hiába keresték, tűvé tettek érte mindent, de nem bukkantak a nyomára.

Mi az eltűnést követő harmadik napon érkeztünk az eltűnés helyszínére, amely egy külvárosi, családi házas környék volt, de már pont a város széle, ahonnan sokfelé elindulhatott, a környéken erdők, mezők is voltak, de persze a várost is a nyakába vehette.

Demi a szagfelvételt követően elsőként egy sikátorszerű kis utcába fordult be, elég nagy tempóval, és egy házt előtt állt meg.  Majd pedig a rét felé indult el, pont arra, amerre látták is, hogy elfut. Egy darabig haladtunk egy susnyás mező mellett, ahol találtunk egy jó kis bújóhelyet is, és mivel ott találtunk  egy otthagyott pórázt is, valamint egy furcsa építményt is, ez felettébb gyanússá tette az esetet. 

Főleg úgy, hogy ezután Demi visszaindult a város felé és egy lakatlan telekre ment be, ahol volt egy kiváló bújóhely is, ami pedig pont annak a teleknek a hátsó kerítésénél volt, ami előtt a másik oldalról is megállt Demi. A nyomokból ítélve arra a következtetésre jutottam, hogy a legrégebbi nyom a rét felé indult, majd ott éjszakázhatott tán az első éjszaka a lakatlan telek mögötti nagyon jó kis bunkerben, majd a következő napon foghatta meg valaki ott a kerítésnél vagy pedig a rét szélénél lévő bunkernél. Ezután Demi újra visszavitt a sikátoros utcán keresztül azokhoz a telkekhez, mit elsőre. Ezért kértem a gazdikat, hogy csengessenek be mindenhová az utcában, mert véleményem szerint a kutyust befogták és valamelyik ottani telken lehet. El is kezdtünk becsöngetni, ahová tudtunk, többnyire mindenki készséges volt, kivéve pont azt a házat, ahol Demi kétszer is megállt. Ott a kijött férfi felettébb gyanúsan viselkedett, zavart volt, és nem is válaszolt rendesen a kérdésekre. Ezután még átnéztük nyom szempontból a környező utcákat is, de már nem volt több értékelhető nyom semelyik irányba. Ezért abban maradtunk a gazdikkal, hogy következő napon további szórólapokat visznek abba az utcába, hátha valaki visszaadja őt. 

A szórólapozást követő napon pedig egyszer csak jött a bejelentés, miszerint ott a város szélén hám nélkül rohangál fel-s alá egy kiskutya. Rögtön indultak is a gazdik, és ő volt! Sokkos volt, a hám sem volt rajta, de ahogy megbeszéltük a gazdi leült ott és megvárta, hogy Molly felismerje és odamenjen hozzá, és ez működött, mert végül Molly odament, megszagolta a gazdit, aztán nagy volt az öröm, hazakerült a kis csavargó! Sajnos az állapotából ítélve és abból, hogy a hámot is fizikailag le kellett, hogy szedje róla valaki, egyértelmű volt, hogy valakinél ott volt a kutyus, de a szórólapok hatására, ahelyett hogy visszaadta volna, inkább kitette a város szélére. 

A lényeg, hogy Molly meglett és már otthon van boldogságban, szeretetben újra a gazdikkal! 

 

Mazsi

gallery/34104780_1534214920021546_3003560906010394624_n

Mazsi életének eddigi története nem volt nagyon boldog, hiszen anno leadták a testvérével együtt őket egy menhelyre. Sajnos a menhelyen a tesójával és még egy másik kutyussal osztozott a ketrecen, amiben élt és nagyon keveset tudtak vele foglalkozni lévén, hogy ott sok másik kutyát is el kell látni. Így várta az igazi gazdi eljövetelét Mazsi is, akinek kb. 7 évesen (pontos korát nem tudjuk), kicsit félősen nem sok esélye volt egy boldog életre. 

Aztán jött egy önkéntes, aki vállalta, hogy Mazsit kihozza, kicsit kikupálja, szocializálja, megnyírja és megpróbál neki gazdit találni. 

A képen látható is, hogy jó munkát végzett, Mazsi megújulva várta az igazit. El is érkezett a pillanat, mert jött egy néni az életébe, akinél kanapén fekhetett, ő is olyan kis nyugdíjas kutyus volt, nem is sétált gyorsan, pláne nem sokat, szóval a néni ideális jelöltnek tűnt. Aztán eljött a pillanat, míg Mazsi véglegesen elköltözhetett a nénihez. Viszont a következő nap meg is történt a baj, ugyanis Mazsi még vélhetőleg nem érezhette otthonának, és gazdájának a nénit, mert az első közös sétáik egyikén megijedve egy nagyobb kutyától, kibújt a hámból Mazsi és mire a néni észlelte, már el is futott a szeme elől. Aznap még látni vélték többen is nap közben ott a környéken, de sajnos utána nem jött több hír a kutyusról. 

Mi kicsit több, mint 24 órával az eltűnést követően érkeztünk a budapesti, még este is forgalmas, nagy autós forgalmú helyszínre. 

Demi a szagfelvételt követően elindult a teljesen betonfelületes úton pontosan arra, amerre utoljára látni vélték Mazsit. A környező utcákat róttuk először, majd Demi egy bokrosabb kis park szerűséghez vitt minket. Vélhetőleg Mazsi ott bújt meg akkor, mikor keresték. 

Ezután Demi további nyomokat keresett, átment a forgalmas út másik oldalára és ott haladt végig visszafelé, pont addig, ahonnan elfutott Mazsi. Ezután visszament a nyomvonal az eredeti kis parkos részre, ahonnan viszont ezúttal még egy irány bejött a képbe, ugyanis Demi egy másik kietlenebb rész felé vette az irányt, majd egy telephez vezetett minket, ami zárva volt, de a kutyák számára volt egy méretes lyuk a kerítésen, amin viszont mi nem tudtunk bemenni.

Így kértem a lányt, akinél Mazsi szocializálódott (hívjuk most őt gazdinak :) ), hogy következő napon oda próbáljon bejutni, mivel vélhetőleg Mazsi oda befutott a nyomok alapján. Ezután Demi további nyomokat keresett. 

Sajnos Mazsi a betonutakat kedvelte, füves részre nem igazán ment, csak mikor megbújni akart valahol, így rettenetesen nehéz dolgunk volt nyom szempontból. Több, mint 24 órás nyom, rettentő forgalmas környék, este is autóforgalom és a nyom bizony sok helyen az autóúton vezetett minket.

Demi a teleptől a közeli kiserdőig vezetett minket, de ott hatalmas tempóra kapcsolt. Mivel a betonúton haladtunk, kértem a "gazdit", hogy nézze az autókat mögöttünk, mert éreztem, hogy itt és most nem húzhatom le a nyomról a kutyát. 

Majd egy ösvénynél betört a kiserdőbe a nyom. Ezzel én egyrészt megkönnyebbültem, mert ott már kevésbé volt veszélyes a nyomkövetés, másrészt nem voltam boldog, mert tudjuk, hogy éjjel erdőben sem igen lehet nyomkövetni, és sajnos addigra már nagyon késő este lett. Viszont érdekes módon Mazsi nem ment be az erdőbe, hanem az út mellett lévő bokros részen maradt! Demi nagyon menni akart, így engedtem. Egészen addig, míg egy részen azt mondtam, hogy szerintem itt hagyjuk abba a nyomkövetést, mert ott a kutya. Nem akartam kiűzni az útra sem, sem pedig elűzni onnan, mert úgy véltem, remek befogási helyszínen van, és talán ha nyugalom lesz, kimerészkedik. Még a kis szemecskéjét is látni véltük.

Azt kértem a "gazditól", hogy mivel a kutya sokkos, igazából még nem kötődik az új gazdihoz, maximum a lányhoz, aki szocializálta, illetőleg a menhelyen tartózkodott eddig, így onnan kérjen szagmintát. 

És mivel a kennelt pedig szerette nagyon, vélhetőleg a ketrecben töltött évek miatt is, ott érezte igazán biztonságban magát, kértem, hogy hozza ki hajnalban a kennelt és a szagmintát a "gazdi", és menjen távolabb azoktól, és várjon, hátha Mazsi úgy dönt, hogy bebújik oda!

Sajnos azonban az ideiglenes befogadó gazdi is pont úgy dolgozik, ahogy mindenki más is, sokszor késő estig is, sajnos csak következő éjjel tudott kimenni, és mint kiderült, a kennel olyan nehéz volt, hogy azt kivinni sem tudta volna oda, és sajnos mivel szagminta sem volt a menhelytől akkor még, így csak ő próbálkozott a befogással. De sajnos eltelt 24 óra a keresést követően és a nagy meleg miatt tudtam, hogy addigra Mazsi vélhetőleg odébbállt, mert vízre volt szüksége. Sajnos addigra valóban nem járt sikerrel a lány a befogással az erdőben. Így nem volt más választásunk, mint várni, hátha lája őt valaki.

Kértem, hogy szórólapozzanak a környéken, mert Mazsi tényleg nem tett meg sok km-t, más kutyák ekkorra már 15-20 km-is is megtehetnek, de ő pár km-en belül maradt, csak a környéken csámborgott a nyomokból ítélve. 

Bíztam benne, hogy ott marad továbbra is, vagy valamelyik telepen, ott a környéken, vagy a vízig maximum elmegy, ha ott akad neki bújóhely. 

Mint aztán kiderült, ott a kiserdő szélénél, ahol Demi megtalálta éjjel, volt is egy csatorna, amiben víz is volt, és azoknál a telepeknél látták is elfutni vélhetőleg őt.
A szórólapozás és a kérdezősködés viszont eredményesnek bizonyult, mivel többen is megerősítették a Demi által megjelölt útvonalat, sőt kiderült, hogy a rendőrség is üldözte Mazsit a keresésünk napján nap közben és pont oda, arra a bezárt telepre üldözték be, amit Demi megjelölt! 

Később pedig látták még a környező telepek mellett csámborogni, de bárki is akarta is megfogni, eliszkolt.
Vártunk-vártunk hátha jön egy használható bejelentés, melynek alapján újra tudjuk őt keresni, és az eltűnését követő 7. napon jött végre egy biztos bejelentés reggel, hogy látták őt a kerület határában, de már vidéken, sajnos szintén egy rettentő veszélyes helyen, ahol közelben volt két autópálya, konkrétan a vasútállomáson látták, ahol rengeteg vonat jár napi szinten, és természetesen egy nagy forgalmú útnál. 

Mi kérdés nélkül mentünk este a helyszínre és Demi ott is megtalálta a nyomot. Természetesen teljes betonfelület mindenütt, még egy-egy fűcsomó is alig néhol. Szóval itt is rettentő nehéz dolgunk volt, ráadásul nagy meleg is volt. 

Demi itt is óriásit ment, küzdött a nyommal, ami néhol meg is szakadt, de aztán addig keresett, míg talált újat, és így haladtunk ki egészen a város széléig, ahol kicsit távolabb már a két autópálya torkolata volt. Demi egy vélhetőleg illegális szeméttelephez vezetett minket, ahol volt mindenféle bújóhely Mazsinak, és itt indult Demi újabb ámokfutása, ugyanis itt végre megint hatalmas tempóra kapcsolt, és még az sem zavarta, hogy az orrától pár cm-re ott a fácán, ami felrepül, ő fel sem emelte a fejét, haladt rendületlenül a nyomon, teljes extázisban. Mivel addigra elmúlt éjfél is, és nem épp bizalomgerjesztő helyen voltunk, és láttam a kutyán is, hogy nagyon-nagyon akar, de iszonyat fáradt ő is, ráadásul tudtam, hogy már pár száz méterre ott van az autópálya, azt mondtam, hagyjuk abba a követést, mert Mazsi most valahol itt van, de nem akarom elűzni innen. Demi visszafelé megint hisztizett a szeméttelepnél, így a "gazdi" bement és körbenézett, de sok esélye nem volt éjjel, mert rengeteg bújóhely, pont olyan kis bebújósok, matracokkal, ágybetétekkel, melyeket kedvelheti Mazsi. 

Kértem, hogy, ha visszaérünk az autóhoz, menjük még körbe az autópálya felé, mert aggódtam, hogy ki tud-e menni oda. Ugyanis az autópályán, ha átjut, onnan már félúton van "haza" felé a menhelyre. Mert ekkorra felmerült bennem a gyanú, hogy esetleg oda tart vissza a testvéréhez. 

Megnéztük azt a két autópálya torkolatot és sajnos a félelmem igazolódott, mert több helyen nem volt vadháló, tehát, ha akar, feljuthat oda. Csak abban bíztunk, hogy azért az már túl zajos lesz neki és talán ha abban a sűrű borzasztó susnyás táblában arra futott tovább, amerre Demi üldözte, akkor talán visszamegy az új lakhelye irányába.

Volt még egy másik tippünk is, ugyanis, ott azon a környéken volt egy sintértelep, arra is gondoltunk, hogy esetleg azt is meglátogathatja. 

Szóval reményteljesen, de több esélyt latolgatva hagytuk abba a nyomkövetést hajnalban, mindannyian nagyon fáradtan. 

Abban maradtunk, hogy következő napon a "gazdi" arra szórólapozik, kérdezősködik, és elhozza a szagmintát a menhelyről, illetve az is kiderült, hogy volt a kutyának egy kis házikója is a ketrecen belül a menhelyen, azt is elhozzuk, mert az is jó "szagos" és az is a csali része lesz. 

Aznap estére sikerült megszerezni a szagmintát, házat sajnos még nem, de azért a "gazdi" a környéken visszafelé végigment, és kérdezősködött, de egy furcsa bejelentésen kívül senki semmit nem látott. 

És következő napra megtörtént a csoda, éjjel szólt a szomszéd a "gazdinak", hogy a kutya itt volt lenn a háznál. A "gazdi" egyből ugrott, és ahogy megbeszéltük, szórta is el a szagmintákat a ház körül, ami szerencsére addigra már épp nála volt, és ez működött! Ő leguggolt, és várt, Mazsi először félve megszagolta csak, de mikor végre felismerte, nagy volt az öröm és Mazsi végre hazakerült!

Mazsi szőréből ítélve pedig minden nyomunk beigazolódott, ugyanis a kiserdőben összeszedett legalább 40 db. kullancsot, és iszonyatosan büdös, pont olyan szeméttelep szaga volt, mint ahová Demi a következő nyomkövetéskor vitt minket, és még a susnyás nyom is helyesnek bizonyult, mert mind Demiből, mind pedig Mazsiból is pont ugyanazokat a nagyon szúrós, nem toklász, nem is királydinnye, hanem valami más, de ugyanolyan terméseket szedegettünk ki, ami azon a környéken csak ott volt, ahol Demi a második nyomkövetéskor nekiiramodott! Nekem is a hajnalom másik része azzal telt, hogy Demiből szedegettem ki ezeket a terméseket, amelyek mellesleg tényleg nagyon szúrósak voltak és nagyon mélyre beszúródtak. Az ideiglenes befogadó "gazdi" pedig vitte is orvoshoz következő napon Mazsit a kullancsok miatt.

Mazsi szerencsére nagyon jól van, azóta is az ideiglenes befogadónál tengeti napjait, és egyre nyitottabbá válik a világra szép lassan! 

Nagyon büszke vagyok Demire, mert ez egy igen nehéz nyomkövetés volt mindhármunknak, és ennek ellenére hatalmasat bizonyított ismét!

gallery/34756946_1972947766108525_6623906225559961600_n
gallery/34012863_1962422193827749_2486888787116818432_o
gallery/34726107_1972948092775159_3600510911468535808_n
gallery/34818821_1972948212775147_77367741278846976_n
gallery/34303530_1964516570284978_8477381692653305856_n
gallery/34463151_1968108156592486_5043700161503559680_n
gallery/35643633_1990807784322523_1866883809530609664_n

Toby, az egy éves, nagyon félénk Labrador-vizsla keverék kutyus egy Pest megyei kisvárosból tűnt el. Gazdái egy héttel az eltűnése előtt fogadták örökbe a menhelyen felnőtt kutyust és az egyik gazdihoz már nagyon kötődött, de a többiekkel szemben még nem volt meg a kellő kötődés.

A gazdi elment dolgozni és Toby otthon maradt a gyerekekkel, akik játszottak vele a hátsó kertben. Játék közben azonban Toby egyszer csak úgy döntött, hogy előre megy az előkerthez és a következő percben már hiába hívták, eltűnt! 

Sajnos feszített magának egy lyukat a kerítés alatt és kibújt, pedig a gazdik minden óvintézkedést próbáltak megtenni az örökbefogadása előtt, megerősítették a kerítést mindenhol, és azt hitték, beton biztos kerítésrendszert építettek.  

Mire kiértek a gyerekek az utcára, szőrén-szálán eltűnt! Próbálták hívogatni, keresni, tűvé tették érte az egész környéket, kérdezgették a szomszédokat, de senki sehol nem látta őt, teljesen nyomtalanul eltűnt!

Mi kicsit több, mint 24 órával az eltűnését követően érkeztünk a betonfelületes, de a családi házas környékre.

Demi a szagfelvételt követően először a gazdikkal majdnem szemben lévő építkezésre ment be, ott szaglászott körbe, egyértelmű volt, hogy Toby ott kezdte meg a túráját. 

Majd a betonfelületes úton kissé bizonytalanul indult felfelé Demi, sajnos az erdő irányába. Azonban az erdő előtt, még továbbra is a betonfelületen frissebb nyomot találva befordult egy másik utcán, ott haladtunk tovább felfelé, de az az út is az erdőhöz vezetett. Ott egy sűrű bokros fás bozótba húzott be Demi, azt vélelmeztük, hogy tán ott tölthette Toby az éjszakát. Sajnos utána a bokor mögötti erdőbe vezettek a nyomok. Itt viszont már volt sok-sok frissebb nyom, így elindultunk befelé az erdőbe! 

Kicsit aggódtam, mert már estefelé jártunk és féltem, hogy ránk sötétedik, de Demi elég gyors tempót diktálva haladt befelé az erdőbe, így nem volt mit tenni, követtük őt! 

Egy darabig a "kényelmes" erdei ösvényeken haladtunk, de egy idő után Demi egy magas hegygerincre kezdett felfelé kapaszkodni! Mi pedig utána! Nagy kihívás volt a felfelé kapaszkodás, néhol négykézláb tudtuk csak szinte követni őt, de felértünk a teteéig a hegyoldalnak, majd ott a peremen vezetett tovább hátrafelé, de kvázi visszafelé a nyom, majdnem párhuzamosan a lenti ösvénnyel, amin addig haladtunk. Ekkorra viszont már szinte teljesen sötét lett, így akárhogy is szeretett volna Demi tovább haladni, muszáj volt abbahagynunk Toby követését. Mondtam a gazdinak még ott, hogy nem is baj, hogy ide felmásztunk, mert szerintem a kutya most nagyon közel van hozzánk, mert Demi már teljesen extázisban volt, és reméltem, hogy a labrador-vizsla orr jól működik, és jön majd utánunk szépen haza a szeretett gazdijának a szagnyomán. Szóval visszaindultunk egy olyan meredeken visszaereszkedve, hogy ne történjen lehetőleg bajunk. Miután leértünk, Demi megint oldal irányba kezdett el dolgozni, ezért kértem a gazdit, hogy kövessük még picit Demit, mert megint nagyon izgatott. Titkon reméltem, hogy tán azért, mert követ minket Toby a gerincen. 

Oldalirányban Demi majdnem ott vitt ki minket, amerre a gazdiék laknak, és ott még javasoltam is jó kis befogási helyszínt a gazdinak, mert tényleg nagyon bizakodó voltam, hogy Toby ott van, csak abban nem voltam biztos, hogy visszamerészkedik-e a házig, vagy csapdás módszert kell majd alkalmazni a befogására. Miután visszaértünk a házhoz, kértem a gazdit, hogy hagyják nyitva a kaput, mert ha szerencsénk lesz, még ma éjszaka a távozásunk után hazajön utánunk a csavargó!

Hátramentünk a hátsókertbe megvitatni az élményeket és levonni a keresésből a következtetéseket. Mérlegeltük az eshetőségeket, ha nem jön haza, akkor milyen stratégiákat kell alkalmazni a befogásra, illetve ha az éjjel után mégis tovább járná az erdőt, akkor mely részeket lesz érdemes teleszórni szórólapokkal. Beszélgettünk, és ekkor halkan megjegyeztem, hogy ott a kutya! A gazdik háta mögött settenkedett épp a hátsó kertbe, így ők nem látták őt, csak én. Féltem, ha magas hangszínt és izgatott hangot ütök meg, akkor kirohan a nyitott kapun újra. Így a magamra erőltetett legtermészetesebb halk hangon közöltem, velük a jó hírt! Ennél fogva ők azt hitték viccelek, még meg is jegyezték, de jó lenne, így megismételtem, ott a kutya, lassan fogják meg és csak utána örüljenek neki! :) Szóval póráz került Toby nyakára, és aztán jöhetett az ünneplés!

Demivel is összeismerkedtek, megszagolt többször engem is, még puszit is kaptam tőle, látszott, ahogy azonosította a szagomat a gazdi mellett! :) 

Demit nem kedvelte meg ugyan annyira, ami természetes, hiszen a területén tartózkodtunk, de azért neki is megköszönte a maga módján a munkáját! 

Nagyon büszke vagyok Tobyra is, hogy legyőzte a félelmeit és hazajött "velünk", utánunk, és Demire is, aki pedig ismét hatalmasat bizonyított!

És végül, de nem utolsó sorban megosztjuk Veletek a gazdi saját szavait is!


"TOBY itthon van!!!!!

Szeretném megosztani Veletek TOBY hazatérésének hihetetlen és fantasztikus történetét és egyben szeretném megköszönni mindenkinek a megosztásokat! Jó érzés volt látni, hogy milyen sokan segítettetek azzal, hogy továbbítottátok az eltűnésével kapcsolatos posztot! Legyetek szívesek továbbítsátok ezt a bejegyzést is, azoknak, akiknek Ti elküldtétek a korábbi felhívást!

Toby eltűnését követően rövid időn belül minden erőnkkel keresésére indultunk: futva, bringával, autóval, plakátolással, állatorvosok, kutyamentők értesítésével és az interneten keresztül is például Facebook csoportoknak való bejelentéssel, posztokkal. Eltelt 1 nap és semmi hírt nem kaptunk....! Barátnőmnek jutott eszébe véletlenül, hogy hallott már keresőkutyás forrónyomos mentésről hasonló esetben. Ez valahogy szöget ütött a fejemben és meg is találtam az interneten Kovács Tímeát és Demi kutyáját. 
És el is jöttek hozzánk segíteni! 
Elindultunk az 1 napos nyomon a háztól indulva. Gyorsan kijutottunk a faluból és jött az erdő, hegy-völgy jó kis tempóban. Demi a háznál vett egyetlen szagminta alapján vitt minket úttalan utakon a fák között kanyarogva több kilométeren át a nyomot követve. Sajnos sötétedni kezdett, így 9 óra felé fel kellett adnunk a keresést, hogy legalább még mi visszataláljunk épségben. Miután hazaértünk még leültünk a kertben megbeszélni a lehetséges további lépéseket és latolgattuk, hogy a nyom alapján vajon merre járhat most Toby? Timi megemlítette, hogy volt már olyan eset is, amikor a keresést követően az eltűnt kutya a friss "gazdis" nyomon hazatalált az addigi félelmét feladva.
OK, persze, biztosan volt ilyen is! De lehet annyi más verzió is!
És akkor, majdnem végszóra megjelent Toby a teraszon! Azt hiszem, ezt az érzést hívják eufóriának.... Sírtunk, nevettünk nem hittük el, hogy ez igaz lehet. Toby hazajött a nyomunkat követve!
Nagyon hálásak vagyunk Timinek és kutyájának Deminek! Fantasztikus munkát végeztek, hihetetlenül profi módon! Csatolok egy képet is, ami Toby érkezését követően készült rólunk!
Mindent nagyon köszönünk!"

Toby

gallery/toby
gallery/36063752_1893703300692246_6749570556254748672_n (1)
gallery/36034620_1893703280692248_5947452411198046208_n (1)
gallery/35821816_1707042896080691_3503777115407384576_n
gallery/35954950_1707042329414081_1928930380262408192_n

Fifi

gallery/fifi

Fifikét, a hat éves ivaros kan yorki kutyust pár hónapja fogadta be a családja. Nyaralni indultak, ezért megőrzésre a közeli hozzátartozónak adták oda, ahová egyébként is gyakran jártak együtt látogatóba, ahol egy másik kutyával, egy shih-tzuval osztották meg a nagy és biztonságos kertjüket. 

Sajnos azonban a közeli szomszédságban épp tüzelt két szintén yorki kutyus, ezért a hős szerelmes felfedezőútra indult. Viszont akkor hamar le is kapcsolták őt, és így derült ki, hogy az egyébként erődítményszerű kerítésnek van egy gyenge pontja, hiszen ez a pici kiskutya átpréselhette magát a bejárati ajtó alatt. Ezért a kertkapu alját is megerősítették további deszkákkal, és nyugodtak voltak, hogy itt bizony nincs az a kutya, de még macska sem, aki átférhet alatta, ráadásul a nagymama szigorú felügyelete mellett használhatta csak a kertet a kutyus.

De a hős szerelmesek mindig találnak maguknak "kiskaput", így volt ez Fifivel is, mert az egyik alkalommal egy pár perc figyelemkiesés ideje alatt Fifike úgy döntött, hogy valamilyen fondorlatos módon újra megkörnyékezi a lányokat. A szemfüles hozzátartozó viszont 5 percen belül már észlelte is, hogy a kutyus meglépett, bár fogalma sem volt, hogy hogyan, de futott is ki azonnal az utcára, hogy becserkéssze. Egész nap kereste, kiabált az egyébként szófogadó kutyának, plakátokat tett ki, de semmi sem vezetett eredményre, senki sehol nem látta Fifikét, ennyire rövid idő alatt is, mintha a föld nyelte volna el. Estefelé kétségbeesetten telefonált nekünk, mi pedig negyed órán belül már úton is voltunk a Budapest környéki kisvárosba, mert már este volt, és féltem, hogy erre a pici kutyára rengeteg veszély leselkedik, ha kinn tölti az éjszakát. Tudtam, hogy friss a nyom, és ha még az utcán van, lesz esélyünk becserkészni. 

Sajnos az időjárás újfent nem volt túl kegyes hozzánk, mert alig, hogy elindultunk, leszakadt az ég, mintha dézsából öntötték volna, úgy esett. Ennek ellenére nem fordultunk vissza, mert reméltem, hogy tán a kisvárosban nem esett ennyi eső és marad még nyom, amin elindulhatunk. 

És valóban, mikor megérkeztünk a családi házas kisváros betonfelületes utcájába, örömmel tapasztaltuk, hogy nagyon nagy szerencsénk van, mert ott láthatóan kevés eső esett, szinte jelentéktelen mennyiség! Így nagyon bíztam benne, hogy hamar a kiskutya nyomára akadhatunk.

A kerthez érve magam is meggyőződhettem róla, hogy a kert valóban erődítmény, magas kőfal van minden oldalról, ezért ott sem kiásni, sem kipréselni nem tudta magát sehol a kutya, így kíváncsian vártam, hogy Demi mit fog nekünk mutatni. Elképzelésem sem volt róla, hogy hol mehetett ki onnan Fifi!

Demi a szagfelvételt követően a kertben kezdte meg a munkát. Végighaladt mindenhol, ahol a kutyus járt, feltérképezte az összes helyet, ahol tartózkodott a kutyus, majd a kapuhoz ment és megmutatta hol ment ki a kutyus! Hát erre az eshetőségre senki sem gondolna! 

Ugyanis az előrelátó "gazdi" még a kertkapu ajtajának oldalát is téglával kitámasztotta, hogy a kertkapu bejárati ajtaja felőli ajtókeret és pánt között se tudja magát kipréselni a kutya. De ez a hudini fellépett arra téglára és onnan az ajtópánt és az ajtófélfa közti kis lyukon préselte ki magát Demi szerint!

Kiérve az utcára Demi elindult az egyik irányba, majd a saroktól már vissza is indult ugyanannak az utcának a másik oldalán visszafelé, ment két utcasarkot és befordult egy sarkon és ott egy házhoz ment. A "gazdi" elmondta, hogy igen, ott laknak a tüzelő szukák. Ezután viszont Demi nem időzött ott sokáig (egyébként az a kert is olyan volt, ahová bejutni semmiképp nem tudott volna Fifi), visszaindult a sarokhoz és ott az utca másik oldala felé indult el a kereszteződéstől. Ott pedig egy sűrű bokros, susnyás részen állt meg és onnan semmiképp nem akart tágítani. Ezért fogtam a lámpámat és próbáltam bevilágítani. Remek elbújási, bebújási lehetőségek voltak ott, és láttam ott cicákat is, de Fifi nem volt ott. 

Ekkor Demi egy légszimatvételt követően elindult tovább az úton és befordult egy utcasarkon és egy házhoz vitt minket. Onnan viszont már nem annyira akart tágítani, úgy mint a bokornál, ott is be akart jutni. Viszont tovább semmilyen irányban nem volt nyom. 

Kértem a gazdit, hogy reggel az legyen az első, hogy ezekhez a házakhoz menjen érdeklődni, és vigyen szórólapot is, mert itt megszakadt a nyom, ami azt jelenti véleményem szerint, hogy a bokroknál valaki felemelhette a földről a kutyát és itt valahol, valamelyik házba bevihette, de persze annak sem zártam ki az esélyét, hogy ott rakták be egy autóba.

És következő napon pedig jött is a jó hír, hogy a kiskutya otthon van! Ugyanis a Demi által megjelölt házakhoz ment a "gazdi" reggel, ott kérdezősködött, és ott elmondták, hogy valaki látta abban a kertben a kutyát, ahol Demi jelezte, és egy másik szomszéd pedig pontosan látta azt is, hogy az illető pontosan ott, ahol Demi mutatta, a bokroknál felemelte őt, és a kezében vitte be abba a házba, amit Demi megmutatott! Ezután sikerült elérni az illető kert tulajdonosát is a szomszédok segítségével, aki pedig délután vissza is adta a kutyust, így Fifi az estét már otthon töltötte a shih-tzuval! :)

Fifiék is megtiszteltek minket a véleményükkel: 

 

gallery/37562873_1943929442323804_3514300369398136832_n

Zsebi, a kb. egy éves nőstény cicust gazdái az utcán találták fél éve, kb. nyolc hónapos korában. Azóta velük élt lakásban, lakáscicaként. A barátságos, kedves, ámde idegenekkel szemben kissé tartózkodó cicust nyaralásuk alatt a szülőkre bízták. Sajnos azonban még az ivartalanítás nem történt meg, és a cica tüzelni kezdett épp ebben az időszakban, és egy óvatlan pillanatban a bukóra nyitott ablakon keresztül kiszökött a lakásból. Napokig keresték, tűvé tettek érte mindent, pincét, padlást, környéket, de a cicusról semmi hír nem jött sehonnan. Minket az eltűnést követő 6. napon kerestek meg a gazdik. Azonban egy belvárosi körfolyosós házas környéken laktak, nagy forgalmú út mellett, és sajnos az eltűnése után napokig ömlött az eső is, így hat nappal később már sok reménnyel nem tudtam kecsegtetni a gazdit, hogy találunk nyomot. Egy reményem volt, hogy esetleg mégsem jutott ki a házból, ezért még aznap este kimentünk hozzájuk.

Demi a szagfelvételt követően a körfolyosós ház földszinti lakásától kezdte meg a nyomkövetést. Minden kétséget kizáróan indult meg a nyomon, aminek örültem, mert beigazolódni látszott a feltevésem, miszerint a cica még a házban lehet! Demi befordult a lépcsőházba és onnan egyből lefelé, a romos pincébe vette az irányt! A pince nagyon rossz állapotban volt, voltak fakkok, de sokuk szerencsére nyitva volt. Demi a szokásos fordulatszámra kapcsolt, nem győztem tartani, mert féltettem azért, mivel a pince tényleg sötét és romos volt, így látni akartam, hogy hová lép! Igaz, a romkutatáshoz szokva vagyunk, de terepszemle nélkül nem engedtem nyargalni. Demi körberohant a pincében, majd egy-két fakk környékét tüzetesebben átvizsgálta. Az egyik ilyennél madártollakat is véltünk felfedezni, így azt reméltem, hogy a nyom jó! Majd továbbindult Demi a következő folyosóra, befordult egy sötétebb sikátorba, aminek a végén volt egy fakk és ott megállt és rámutatott a cicára kb. tíz perccel azután, hogy megkezdtük a nyomkövetést! Ott ült velünk szemben Zsebike az egyik pinceketrecben! 

Kértem a gazdit, hogy miután picit megnyugszik, menjen be a "ketrecbe", csukja magára az ajtót, üljön le és ne mozduljon, várjon és a cica oda fog menni hozzá, mi pedig kimegyünk a kutyával a pincéből, hogy megnyugodjon kicsit az állat. 

És miután ténylegesen megnyugodott a gazdi, énekelni kezdett magában Zsebinek, ahogy otthon szokott, ekkor a cica máris kiment hozzá és beült az ölébe! Boldogan magához szorítva, együtt jöttek is ki utánunk pár perc múlva! :)

Zsebikének az ijedtségen és a koszos bundácskán kívül más baja nem esett, de azért elvitték egy gyors kivizsgálásra az eset után!

Büszke vagyok Demire, mert megint egy óriásit bizonyított egy hat napos nyomon!

 

A gazdi örömposztját pedig itt olvashattjátok! :) Örülünk, hogy Zsebikének is tudtunk segíteni hazajutni!

Zsebi

gallery/20180905_214630[1]
gallery/20180905_214638[1]
gallery/20180905_214644[1]
gallery/20180905_214708
gallery/40486187_2064649270260599_5452103675352711168_n
gallery/40407501_2064649323593927_8730623418375864320_n
gallery/40496248_2064649170260609_6146559041976926208_n
gallery/40903464_285318772290074_1092466580035469312_n
gallery/41272395_243803579623653_8814302227549126656_n

"-SIKERSZTORI-
ELŐKERÜLT A KISCICÁNK, NEM AKÁRHOGY, KERESŐKUTYÁVAL🐺

Filmbe illő dolog történt velünk. Előre szólok, hosszú lesz, tartalmas. Ezt nem tudom 2 mondatban leírni.
Örömömben sírva írom a sorokat!

Eltűnt 08.31-én Zsebi kiscicánk anyukámék lakásából. Kiszökött a párzási időszak alatt. Egyébkét őt idén februárban találtuk a tél legnagyobb hidegében kb.8 hónaposan. Befogadtuk. Már akkor nagyon hálás volt nekünk, nemhogy most! <3
Mi pont az 1 hetes nyaralásról jöttünk vissza, ezért volt szüleimnél. Ez volt az első hír. Napokig kerestük, tűvé tettünk érte mindent, pincét, padlást, környéket, plakátoltunk, de a cicusról semmi hír nem jött sehonnan. Az igazság az,hogy kezdtük elveszíteni a hitünket. Nagyon szomorúak voltunk, én minden nap sírtam elkeseredettségemben. Nagyon a szívünkhöz nőtt, nagyon!!!

Majd 09.04-én ELTE edzői meeting volt a késő esti órákban, ahol azzal fogadtak,hogy megvan-e a cicus. Válaszoltam, hogy sajnos nem. Majd az egyik oktató kollégám(Bea Mátis) megemlítette, hogy az ő cicájukat egy keresőkutya találta meg. Próbáljam meg én is, megadta az elérhetőségüket. Itt fellángolt bennem valami, HÁÁÁÁTHA. Másnap reggel az volt az első, hogy felkerestem az illetékest és beszámoltam mindenről. 
Az eltűnést követően a 6. napon kerestem föl, de sajnos nem sok jóval tudott kecsegtetni a hölgy, mivel napokig esett az eső, ami elmossa a nyomokat és amúgy is már ilyenkor kevesebb nyom van. Egy reménye volt, hogy esetleg mégsem jutott ki a házból, ezért még aznap este 9 tájékán kijöttek szüleimhez, akik körfolyosós házban laknak.

Nekem ez az egész már olyan filmbe illő volt, soha nem volt dolgom keresőkutyával. Egész nap baromira izgultam és többször szóltam Jó Istenhez, hogy ne vegye el tőlünk Zsebit, segítsen, ha már februárban hozzánk küldte.

Megérkeztek. Összeszorult a gyomrom. Ez volt az utolsó mentsvárunk!

Demi(a kutyus)megszagolta Zsebinek a párnáját, amin utoljára feküdt és a körfolyosós ház földszinti lakásától kezdte meg a nyomkövetést. Minden kétséget kizáróan indult meg a nyomon, nagyon határozott volt. Demi befordult a lépcsőházba és onnan egyből lefelé, a romos pincébe vette az irányt. A pince nagyon rossz állapotban van sajnos(horrorisztikus, minden túlzás nélkül), voltak fakkok, de sokuk szerencsére nyitva volt.
Demi futott elől, utána a gazdája Timi, én, majd Ricsi. Az egész pincét körbefutottuk, ami azért elég hosszú, sötét és romos. 
Annyira hevesen vert a szívem. Elakartam hinni, hogy meglesz, de közben valami azt súgta belül, hogy áááá, amilyen a szerencsém...lehet már kirohant a kapun, vagy valahol...vagy mi van, ha Demi nem jól szagol. Nem tudom. Nem ismerem a keresőkutyákat. Ilyen gondolatok voltak bennem. Timi azt mondta, hogy kergetjük a cicát, mivel a kutya nagyon sokszor megállt, szagolt és fel volt pörögve. Még valahogy ezt sem tudtam akkor 101%-ig elhinni. Előre megígértem magamnak, hogy nem élem bele magam semmibe, nehogy csalódnom kelljen. 
Ricsi megállt a pince elején, hátha kiakar ott futni, én futottam velük tovább, amikor befordultunk egy sötétebb sikátorba, ahol semmi, de semmi lámpa nem volt, csak a kezünkben lévő zseblámpa, meg az a sok kacat, nedves talaj és minden, ami egyszóval nem odavaló. Ijesztő volt. 
Soha életemben nem mertem oda lemenni. Mindig óckodtam ettől a helytől. De most lementem Zsebi miatt és mert megbíztam a kutyában és gazdájában.
Tehát beértünk a sötét sikátorba, aminek a végén volt egy fakk. 
DEMI RÁTALÁLT ZSEBIRE 10 PERC UTÁN!!!!!!!!!!!😭
Annyira ömlik most a könnyem, mint akkor, abban a pillanatban. Nem hittem el(most se), esküszöm! Jézusom!!!Micsoda????
Elkezdtem remegni, bőgni. Nem hittem a szememnek, hogy ott a cicánk egy rácson keresztül és minket néz azokkal a szomorú szemeivel.Félt. Nagyon! Timi mondta, hogy nyugodjak meg, mert akkor Zsebi is megnyugszik. Nehezem ment, de muszáj volt. A gazdi azt mondta, hogy ott hagy engem, nehogy megijedjen Demitől, majd menjek be a rácson és várjam meg, míg odajön hozzám. Féltem.Nagyon.Én is,nemcsak Zsebi. Ott maradtam egyedül abban a pincében, ahová soha nem mertem lemenni. Sötét volt és nagyon nagy csend.Csak egy zseblámpa volt nálam. Bementem, magamra csuktam a rácsot, ami nagy mázli volt, hogy nem volt zárva, ugyanis a mellette lévő az volt.Először csak álltam.Zsebit nem láttam, pedig nem volt nagy a hely. Elkezdtem ciccegni, nevén szólítani, de semmi. Majd beljebb léptem. Leguggoltam, hátha azalatt a szekrény alatt van és meglátom. Nem láttam. Remegtem, ideges voltam, mi van, ha kiment azon a lyukon, amin keresztül oda bement. Majd letérdeltem a guggolásból a genyóba és benéztem az alá a nagyon alacsony szekrény alá és OTT VOLT. LÁTTAM, de csak a farkát, mert a többi részét betakarta az a sok tégla , ami között feküdt szegény. Konkrétan tégla nagyság fért be a szekrény alá, ami nagyon keskeny. Szegény cicánk alig tudott megmozdulni. Gondoltam még picit beszélek hozzá, nyugtatgatom, hátha valahogy kijön.Majd teltek a percek és az elől lévő téglát elhúztam, ami mögött megláttam a kicsike buksiját és hatalmas pupilláját a félelemtől, de még utána se történt semmi. Úgy éreztem, hogy már bent vagyok ezer éve, valaki értem jöhetne, megmondja mit csináljak.
Mivel szoktam énekelni, és ez mindig megnyugtat, arra gondoltam, hogy énekelek neki, hogy őt is és engem is megnyugtasson. Hirtelen a MammaMia-I have a dream jutott eszembe. Elkezdtem halkan, remegő hangon énekelni, közben megpróbáltam megmozdítani még egy téglát, majd Zsebi lassú mocorgásnak indult, ugyanis csak kúszni tudott azalatt. Éreztem és láttam, hogy kiakar jönni, a szeme egyszerűen üzent, hogy-Segíts, kérlek!!!-de nem volt sok lehetősége, ahol kifért volna. Talált egy lyukat, amin a feje is épphogy kifért. Szurkoltam neki, hívtam magamhoz. Itt már teljesen kész voltam, -mi van ha sokkos állpotában belém kap vagy elfut, itt a cél pedig-gondoltam. De nem!!! Az én édes Zsebikém egyenesen a felé nyújtott kezeim közé ment lassan, bágyadtan!!! Teljes katarzis!! Itt eltört a mécses, újból bőgtem, de most a boldogságtól!!! 😭
Ölembe vettem és magamhoz szorítottam,ahogy csak tudtam, közben Ricsi pont ekkor érkezett meg, Timi küldte le hozzám.
Hiszem, hogy az énekre merészkedett elő.
Hiszem, hogy az állatokra is olyan hatással van a zene/ének, mint ránk, emberekre. Ezért is kezdtem el!
Ricsi is teljes boldogságban, ahogy meglátta a karjaim közt Zsebit, akinek a nyakörve félig le volt szakadva(kitudja mitől), fogyott, piszkos, büdös, de ezenkívül kutya baja! 💕

Felmentünk a felszínre, ahol Demi, Timi, anya, apa várt.
ODÁIG VOLTAK!! Mindenki boldog volt...még Demi is...mosolygott..ha láttatok már mosolygó kutyát 💕
Timi azt mondta, tudta, hogy macskát kell keresnie és azt is tudta, hogy sikerült a küldetés.
Megszerettük volna örökíteni ezt az egészet kép formájában, de ami ezután történt, az mindenkit meghatóan érintett.
Abban a pillanatban, amikor Ricsi képet készített, a két állat egymásra nézett hosszasan(2.kép). És tudjátok, amikor hála van a levegőben.Nem is tudom leírni, mert leírhatatlan. Megköszönték egymásnak!!! Mindig is tudtam, hogy az állatok csodalények ezen a Föld nevű bolygón, de most valami egészen mást gondolok róluk pozitívan vett értelemben. 💕

Még most se fogtam fel. Egy kutya és gazdája megtalálta majdnem 1 hét után a cicánkat!!! Eddig én ilyet csak filmekben láttam. Minden annyira sorsszerűen történt. 
💕 Köszönöm Bea Mátis az ajánlást, nélküled nem ismertem volna meg ezt a csodás párost.
💕 Köszönjük a Keresőkutya-nak (www.keresokutya.hu) ezt a hatalmas nagy segítséget! Nélkületek lehet most Zsebi nem tudna itt mellettem feküdni soha többet. Most duplán hálás.
Azóta is egyfolytában bújik. Mi pedig még jobban szeretjük!

Kérlek titeket, hogy a sok idióta bejegyzés helyett, osszátok meg ezt az értékes posztot, hadd jusson el jó sok állat, ember és tárgykeresőhöz(hátha újságba, vagy weboldalra is felkerül a sikersztori), ugyanis Demi ezekhez is ért! 
Bízzatok bennük. Megérdemlik, hogy még többen halljanak róluk. 
Annyi,de annyi embernek/állatnak boldogságot okoztak már. Nekünk is! <3Hála, hála és hála! Köszönjük!😭 💕

💕Ember-állat és állat-állat közti bizalom💕

Varga Dia

gallery/41123033_285692355365100_3912959087783968768_n

Sanyi, a tizenkét éves ivartalanított fiú cicust gazdái az utcán találták pici korában, vér volt a tüdejében és rekeszizom sérve is volt, így életmentő műtétet követően várták, hogy meggyógyuljon és gazdit találjanak neki, de annyira megszerették, hogy velük maradt. Azóta velük élt lakásban, lakáscicaként. Sanyika visszahúzódó cica, akit vélhetőleg annyira megviselt a fiatalabb gazdi elköltözése a lakásból, hogy olyat tett, mint soha, kiugrott az erkélyről és a nagyon forgalmas, Budapest egyik központi kerületében eltűnt mindenki szeme elől. Gazdái rémülten keresték, de nem lelték a nyomát, sem a ház környékén, sem a környező utcákban. Sajnos ez ráadásul délután történt a legnagyobb forgalomban, így jogos volt a riadalom, hová tűnhetett. Egy teljes napig keresték, de nem lelték nyomát, ekkor kerestek meg minket a gazdik egy ismerősük ajánlására. Mi pedig az eltűnést követő este érkeztünk a betonfelületes helyszínre.

Demi a szagfelvételt követően azonban nem az utca felé vette az irányt, hanem egyenesen be a házba, onnan pedig lefelé egy kis belső udvar felé, ki egy másik ház kerítéséhez. És ott pedig a belső udvari részhez értünk, ahol egyből egy lakásból kitett lomokhoz vezetett minket, ahol egy szekrény mögött meg is találtuk Sanyikát. Sanyika rettegett, de a gazdi gyorsan kiemelte onnan és hatalmas volt az öröm, hisz a szagfelvételt követő percben már a cica a kezükben is volt. :) Demi annyira hamar talált, hogy nem akarta még befejezni a munkát, és meg kellett engedjem neki, hogy a cica által bejárt teljes útvonalat feltérképezze! Hiába, na, kíváncsi volt merre járt Sanyika az elmúlt közel 36 órában! :) Nagy öröm, hogy azóta Sanyika is megnyugodott, és éli a lakáscicák kényelmes és biztonságos életét! :)

 

A gazdi szavait pedig itt olvashatjátok: 

 

 

 

gallery/img_20181123_214851

Sanyi

Pupi

gallery/image

Pupit, a fekete teknőcmintás lány cicát, hat hónapos korában fogadta örökbe a gazdija, aki  mostanra már több, mint 2 éves. Kis mérete ellenére, elég aktív és makacs típusnak írta le a gazdija. Idegenekkel ugyan óvatos, de nagyon kíváncsi. Kedvenc időtöltései egyike a panelház a folyosóján való üldögélés és a szomszéd cicával való haverkodás. 

Egyik nap azonban Pupi eltűnt a szokásos helyéről, mire keresni kezdte a gazdi. Nagyon megijedt, égre-földre kereste, pincében is járt és minden olyan helyen, ahol azt gondolta, egy cica elbújhat. Sehol nem találta. Ezután már sokan segítettek neki a keresésben, szomszédok, barátok egyaránt segédkeztek! Szórólapokat, plakátokat is tettek ki az utcára is, és sokan keresték minden lehetséges helyen a házban is, de nem akadtak a nyomára. Féltek, hogy biztosan kijutott az utcára, mivel a házban sehol sem találták, és mivel ez egy forgalmas belvárosi kerületben volt, ez semmiképp sem volt egy örömmel teli gondolat. 

Még az eltűnés napján akadt ránk a gazdi, és vasárnap késő délután, estefelé telefonált, ki tudunk-e menni. Mi azonnal mentünk, még este, mert tudtam, minden perc számíthat ilyen esetekben, így 24 órán belül a helyszínen voltunk.  

Demi szokásos módon nagy elánnal kezdte meg a munkát, alig várta, hogy dolgozhasson! Még az sem érdekelte, hogy a szomszéd macska kinn ült és minden mozdulatát figyelte. :)

Végigjárta a cica útvonalát emeletről-emeletre lefelé haladva, az egyik szemétledobónál megállt, és oda mindenképp be akart jutni. Akkora hisztériát csapott, hogy a szomszédok azonnal nyitották neki a ledobót, de ott már csak a szaga volt sajnos, onnan addigra továbbállt, így mi is továbbmentünk lefelé, egészen a pincéig. Ahol ismét követelte a bebocsájtást és onnantól kezdve pedig már láttam Demin, hogy bizony közelítünk a cicához. Egyre és egyre gyorsabb tempóra kapcsolt, és egy sötét folyosó, elzárt, fakkos rész végében megtaláltuk Pupit, aki ott ült és meredten nézett minket, pont úgy, ahogy a fenti haverja! :) 

Ekkor javasoltam a gazdinak, hogy mi most felmegyünk a felszínre, ő maradjon a cicával, és hívogassa, csalogassa étellel türelmesen, mivel az a folyosórész zárva volt, így a cica kicsalogatása tűnt a leggyorsabb megoldásnak. Annál is inkább, mert láttam, hogy a cica nem olyan sokkos, és amint kikerültünk a látószögéből, már üvöltve magyarázta a sérelmeit a gazdájának! :) Így bíztam a gyors kicsalogatás sikerében, mi pedig fent megvártuk őket. A kicsalogatás sikeres volt, és Pupi nem sokkal később már a gazdi ölében igyekezett is fel a lakásba, a biztonságot jelentő lakás falai közé! 

Közben Demit a lakók is körülrajongták, ő pedig természetesen élvezte a rivaldafényt! :) Büszkén pózerkodott a róla készülő fotókhoz! :)

 

A gazdi szavait pedig itt olvashatjátok: 

 

Maci

Maci, a  3 éves ivartalanított lány cica, egy budapesti panelház lakásából szökött ki egy óvatlan pillanatban. Benti cica, sohasem volt kinn azelőtt. A gazdi még látta a cicát az alsó szomszédhoz beszökni, mert ők sajnos szinte mindig nyitva hagyják az ajtajukat. Elkezdték ott keresni, de sehol se találták. Ezután már arra gondoltak, hogy valahogy csak ki- és lefutott a bejárati kapuhoz és kiszökött a házból, mivel épp valaki hazaérkezett azokban a percekben, így elméletileg volt rá esély, hogy a kapu nyitásakor slisszant ki! Így aztán elkezdték kinn is keresni, plakátoztak, szórólapoztak.  Az alsó lakást közben legalább fél tucatszor átnézték teljes alapossággal, de semmi, Macit elnyelte a föld. Több, mint négy nap után találtak meg minket a gazdik. 

Mi késő este érkeztünk a forgalmas, budapesti, betonfelületes környékre. A panelházban sem pince, sem padlás, de még tároló helyek sem igen voltak, és kinti tárgyak sem, amik mögé a cica elbújhatott volna, így már szemrevételezés alapján vélelmeztem, hogy a cica nem lehet a lépcsőházban semmiképp. Így Demire bíztuk a dolgot. Szagfelvételt követően Demi egyértelműen csupán két emeletnyi részt járt be, két lakásnál jelzett szagot, az egyik az ominózus szomszéd, a másik pedig egy szinttel lejjebb egy bejárati szőnyeg. 

Tovább mentünk, és átnézettem Demivel a földszintet is, és kimentünk az utcára, de Demi munkája alapján azt állítottam teljes meggyőződéssel, hogy szerintem a cica nincs az utcán! Nem voltak nyomok, igaz már sok nap eltelt, de a környéket bejárva sem volt semmi érdemleges szagnyom sehol. 

Visszatérve a házba viszont újra, és újra ahhoz a két lakáshoz ment.

Szerencsére időközben mindkét lakásba hazaérkeztek a tulajdonosok, így be tudtunk menni. A szőnyeges lakásba belépve már semmi szag nem volt, így azt vélelmeztem, hogy csupán a kinti szőnyegen maradhatott szagmaradvány a cicától. Ezután beengedtek abba a lakásba is, ahol gyanítottuk a cicát. Semmi friss szag nem volt, a gazdik is hívogatták (bár ők ugye ezt sokszor megtették már ott előttünk is), de semmi jele nem volt, hogy a cica a lakásban volna. Igaz, a körülményekre való tekintettel nem is bíztattam Demit tüzetesebb vizsgálatra. 

A tapasztaltak után mondtam a gazdiknak, hogy ne engedjék el ezt a szálat, próbálkozzanak jutalom felajánlásával, mivel biztosnak veszem, hogy a cicát valamelyik lakó vette magához, és leginkább arra van esély, hogy az illető lakásban történt vele valami. 

Ezt megtették a gazdik, de azért folytatták a kinti keresést is. Viszont amint kikerült a nagyobb összegű jutalomról a szórólap a házban, az ott lakók azonnal jelentkeztek, hogy megtalálták a cicát. A szerintem nagyon nem kevés összeget is kevesellték, de végül visszaadták a cicát, aki borzalmas állapotban volt, kiszáradva, vélhetőleg még aznap elvitték és bezárták valahová, és várták a jutalom felajánlását. 

Azóta Maci és a gazdik is megnyugodtak, de mindenkinek felhívjuk a figyelmét arra, hogy sajnos léteznek olyan emberek is, akik nem riadnak vissza semmitől, csak, hogy pénzhez jussanak. :( Sokat gondolkodtam, hogy ezt az esetünket megírjam-e. Sajnos hasonló eseteink voltak már több kutyussal is, de cicával ez volt az első ilyen, számomra is döbbenetes esetünk. 

 

gallery/part_1544210439167

Tigi

gallery/49209682_325461221396099_826332470591881216_n
gallery/49051955_527449287735882_2916566360609783808_n

Tigi, a  három éves lány kutyus, egy vidéki kertes családi házból indult el egy óvatlan pillanatban, bűntársával, az öt éves, szintén lány Bocival. 

Sajnos Tiginek és Bocinak ketten nem szabadott sohasem a kertben lenniük, mert együtt mindig rosszalkodtak, külön-külön egyikkel sem volt gond, de elég volt egy pillanatnyi figyelemkiesés, és míg a másik a kertben volt, kiosont utána a kertbe a házból a másik kutyus is, és meg is lett a baj. Átugrották a kerítést és nyomuk veszett!

Szerencsére egy pár km-re onnan egy állatszerető férfi meglátta őket egy út mellett gyalogolni és megállt segíteni rajtuk. Boci hamar be is pattant a kocsiba, de Tigi semmiképp sem akart a fiú közelébe menni, ugatott, ugrált, és sajnos addig-addig, míg egy arra járó kocsi sajnos elütötte. Annyit látott még a fiú, hogy felpattan a kutya és berohan az út menti erdőbe és eltűnt a szeme elől. Szegény próbálta keresgélni több órán át, még sötétedés után is, de nem lelte nyomát. Ezután ajánlott neki minket egy lány.

Igen ám, de akkor még nem volt meg a gazdi, így szagminta nélkül nem tudtunk volna segíteni. Szerencsénkre azonban, éjszakára megkerült a gazdi is a Facebook megosztásoknak hála, így a fiú elkezdte szervezni, hogyan tudunk kijutni oda. Közben én is beszéltem a gazdikkal telefonon, és kiderült, hogy szerencsére van jó szagminta Tigihez is. 

Már csak az odajutást kellett megoldani, mivel a gazdiknak sincs kocsija.  Az a lány, aki minket ajánlott a segítőkész fiúnak, ő is felajánlotta a segítségét és hála neki, már reggel útnak is keltünk a vidéki, út menti erdőhöz. 

A megbeszélt időben odajöttek a gazdik is, és a srác is, aki pontosan meg tudta mutatni, hol ment be az erdőbe a kutyus.

Demi viszont már a szagfelvételt megelőzően már meg is találta az elütés roncsait, ugyanis kis műanyagdarabkák hevertek a földön, ami az ütközés hatására esett le a gázoló autóról, vélhetőleg rajta Tigi szagmaradványaival. Ezután már annyira dolgozni akart Demi, hogy megmutattuk a szagmintát is neki, és kezdetét vette a vágta. 

Az erdő elég nagy és sok helyen nagyon sűrű volt, így sok helyen csak hason csúszva, vagy négykézláb tudtunk haladni, több kilométeren át követtük őt. 

A gazdikon kívül velünk jött a lány is, aki kivitt minket oda és nagy-nagy köszönet és hála neki is, mert a keresés során a fuvaron kívül is rengeteget segített nekünk, amiben csak tudott! És jött velünk, keményen tartva a tempót, ami pedig ismét nem volt könnyű terep és sebesség, a viszonylag friss, nem egészen 24 órás nyomon. 

Az erdő egyik sarkában Demi megtalálta az ivóhelyét is a kutyusnak, és megtaláltuk vélhetően több pihenőhelyét is, sőt a végtermékét is, amiből arra következtettünk, hogy szerencsére nagyobb baja nem lehet talán. 

Miután Demin láttuk, hogy ott mászkál a kutyus a közelünkben, konkrétan körülöttünk ólálkodhatott éppen, ezért kértem a gazdikat, hogy próbáljuk hazavezetni, vagy legalábbis olyan helyre vezetni a szagmintákkal, ahol aztán könnyebben be tudjuk fogni. Persze a titkos reményem az volt, hogy visszavezetjük az úthoz egy biztonságos részhez, akkor talán onnan hazamegy, a gazdik szaga után, de ez mindig a kutyus lelki állapotán is múlik, mit érünk el. 

Miután sem a gazdik, sem mi nem ismertük az erdőt, ráadásul ez az erdő a senki földjén volt, ahol rajtunk kívül vélhetőleg a lélek sem jár arra soha és gps jelünk sem igen akadt, így ismét Demit kellett megkérjük a kinavigálásra, aki szépen el is indult velünk kifelé, vissza az autókhoz. Közben logikusan felépítve kitettük a szagmintákat, és próbáltam én is Demit olyan irányba terelni, hogy lehetőleg ne teljesen hason csúszva tegyük meg visszafelé is az utat, hanem ösvényeken, csapásokon, és ha találunk, akkor utakon keresztül jussunk vissza, persze tartva az ő általa meghatározott irányt. 

Már majdnem kiértünk az erdőből, mikor megpillantottam az erdő határánál egy kis földes utat, mely a szántóföldekre vitt az autóútról, így kértem, hogy menjünk ki arra, és nézzük meg, hátha találunk ott egy jó befogó helyszínt.

És ekkor meg is pillantottam a legmegfelelőbb lehetőséget, egy alagutat, mely kvázi a földes úttól átvezetett az autóút alatt is az út másik oldalára, ahonnan már közel laktak a gazdik. Így két legyet ütöttünk egy csapásra. Egyrészt ott át tudjuk vezérelni az út másik oldalára is biztonságosan, ha hazamenne, másrészt, az alagút jó befogási helyszín is lehet. Így az erdőtől kivezettük a szagmintákat, majd a földes út  mentén az alagútig, illetve erősebb szagmintákat hagytunk  az alagútban és környékén. 

Nagyon bizakodó voltam, reméltem, hogy rá bírjuk venni a kutyust, hogy utánunk jöjjön, mert meggyőződésem volt, hogy az erdő másik oldalán is ott volt körülöttünk, Demi munkájából ítélve. 

Ezután hazaindultunk. Kértem a gazdikat, hogy menjenek vissza az alagúthoz, vigyenek oda vizet, meg még esetleg további szagmintákat, pokrócot. 

Vissza is mentek és láss csodát, mire odaértek, már jelentkeztek is az otthoniak, hogy hazaérkezett Tigi! 

Nagyon örülünk, hogy tudtunk segíteni! És külön köszönöm a srác segítségét, akinek köszönhetően Boci még aznap este, Tigi pedig következő délutánra haza tudott kerülni és természetesen a lánynak pedig külön köszönjük a fuvart és a rengeteg segítséget!  

Tigi azóta járt orvosnál, kisebb sérülései lettek ugyan, de nagyobb baja szerencsére nem történt! Reméljük tanul az esetből Tigi és Boci is, és nem mennek többé ilyen kalandtúrára!

Rozi és Kocsonya

gallery/49454822_536889590160106_1082818709099118592_n

Rozi, a 2 éves tacskó-pincsi keverék szuka kutyus Erdőkertesen, egy vidéki családi ház kertjéből szökött meg. Gazdik próbálták keresni, megosztották a facebookon az eltűnését, de sajnos hozzánk túl későn jutottak el ahhoz, hogy nyomokat kereshessünk. Tanácsokkal láttam el őket és kértem, ha van konkrét, biztos nyom, akkor azonnal telefonáljanak.

Így történt, hogy másfél hónappal az eltűnést követően telefonáltak, hogy kaptak egy képet, és ezer százalékra Rozi van a fotón, és meg is tudják mutatni konkrétan a helyszínt. Nap közben ők is keresték a helyi közterületes alapítvánnyal közösen a fotó alapján, bejárták a környéket, de nem lelték nyomát a több órás keresés alatt sem. A szomszédok sem látták azt kutyust sem előtte, sem azóta ott sajnos.

Így már aznap este odamentünk és megkezdtük a keresését a friss, pár órás nyomon.

Demi a szagfelvétel után be lett engedve ahhoz a kerthez, ahonnan a bejelentés jött és ahol a kép készült róla.

Izgatottan keresgélt nyomokat, és egy rövid úton el is indult, de mindenhonnan visszafordult bizonytalanul. Mondtam a gazdinak, hogy nekem gyanús a dolog, mert nemigen vannak nyomok, és ahhoz képest, hogy 5 órás a nyom, nem megyünk semerre kvázi. Demi rengetegszer odament a szagmintához, ami egy ilyen vidéki környezetben, ahol betonfelület nemigen volt, és egy friss nyomnál nem volt indokolt, így ezt is szóvá tettem, gyanús volt. 

Ezután tettünk egy kisebb kört a háztól, a háznál talált szagnyom alapján, de Demi végül visszatért a házhoz és befejezte a keresést. Mondtam a gazdiknak, hogy nem meggyőző a nyomkövetése szerintem, ezt a kis kört járta csak be, de onnan hazatalálna a kutyus, mert közel laktak oda a gazdiék viszonylag, de visszamegyek Demivel a kerthez és a fotó alapján a nyomkezdettől megkérem a keresésre. Ezt Demi meg is tette, és újra nekiindult. 

Egyszer csak a kert végéből kivezető senki földje susnyásban meg is pillantottam a kutyust! 

Hívtam a gazdit, hogy jöjjön, mert ott a kutya. Odanavigáltam, és akkor ő is megpillantotta, és ekkor felkiáltott, hogy ő Rozi és megvan! Rohant utána ösztönösen, de a kutyus elbújt, elfutott előle. Próbáltam nyugtatni a gazdikat, ne üldözzék, türelemmel többre megyünk, várjuk ki, hogy megnyugodjon a kutyus, de a sokkhatás túl erős volt, próbálták megfogni. Szerencsére kifutott és egy autó alatt húzta meg magát. A hölgy gazdi ekkor látta meg közelebbről és konstatálta, hogy ez tán nem a Rozi mégsem sajnos. 

Mindezek ellenére, ha már megtaláltuk, nem hagytam ott, kihalásztam őt az autó alól, és a kis Kocsonyát próbáltam sokktalanítani. Ölemben volt sok-sok percig, így a gazdik immáron a lámpa fényénél kicsit jobban meg tudták vizsgálni őt. A hölgy gazdi ezután bizton állította, hogy ő nem Rozi, míg a férfi gazdi még mindig úgy volt vele, hogy lehet a Rozi, hisz másfél hónap alatt megnőhetett ennyire a szőre, és minden folt stimmelt, minden szín. Félelmetes volt a hasonlóság. 

Mondtam gyorsan vigyük el valahová és nézessünk chipet, és meggyőződünk róla, hogy Rozi-e. A gazdik szerencsére ismerték ugye a helyi közterületes és egyben állatvédő alapítványt, a Befogad-Lak Alapítványt, így telefonáltak nekik, és mivel nagyon a közelben laktak, pár perc alatt ott is voltunk. Kijöttek az autóhoz chipet nézni, de sajnos nem leltek benne. Mindenesetre fogadták Kocsonyát, így most ott van náluk és keressük Kocsonya eredeti gazdiját, hátha felismeri valaki őt!

Szóval Kocsonya eredeti gazdija, kérlek, jelentkezz az Alapítványnál, Kocsonya ott vár Rád! 

És hogy egy kis örömhír is kerüljön még a végére, a keresést követő napon újabb fotót kaptak a gazdik, immáron Budapestről, hogy egy talált kutya van egy családnál, aki szintén nagyon hasonlít Rozira, így az előző napi kudarc után kicsit félve elindultak a megadott címre, és bizony az már Rozi volt! Egy család találta meg még az eltűnése napján és Budapestre utaztak vele, ők vigyáztak rá eddig, de mostantól Rozi már otthon szuszog boldogan a gazdi ölében! 

Nagyon örülök, hogy Rozi története is sikeresen zárult, és remélem mi pedig megmentettünk ismét egy lelket, Kocsonyát, aki visszatalál az eredeti gazdihoz, vagy ha nincs neki, akkor a későbbiekben találunk neki egy új, és felelős gazdit! (Remélem, hogy hamarosan kapok az Alapítványtól egy jobb képet Kocsonyáról is,  és akkor kiteszem azt is. )

És még egy tanulság! Itt egy konkrét eset arról, hogy miért fontos, hogy a szagminta és a kiindulási pont egyezzen! Hisz ha a nyomkezdet más kutyát takar, mint amit a szagminta, akkor egyrészt a kutyát is összezavarjuk, nem érti, mi akkor a feladata, másrészt, ha a nyomkezdet alapján kérem meg a keresésre, azt a kutyát fogjuk megtalálni, akit a nyom takar, aki viszont nem fog megegyezni a keresett kutyussal. 

Ettől még a nyomkövetés sikeres volt Demi szempontjából, hisz azt a kutyát találta meg, akit kerestünk a nyom alapján. 

Ezért van az, hogy a bejelentésekkel kapcsolatban szkeptikus vagyok mindig, mert sajnos sok az olyan eset, ami ehhez hasonlóan más bejelentett kutyát takar, mint a keresett kutyus. Itt persze szerepet játszott a véletlenek összjátéka is, hisz mennyi esélye volt annak, hogy egy színeiben, foltjaiban ugyanolyan kutya legyen az utcán Erdőkertesen, mint Rozi, olyannyira, hogy még a megtalálás után sem voltak teljesen meggyőződve a gazdik, hogy ő nem Rozi!

A sors úgy akarta, hogy megkeressük Kocsonyát, így remélem, neki is sikerül hazatalálni vagy a későbbiekben új gazdihoz jutni!

gallery/47574162_2031377916882886_6235426515241140224_o
gallery/49250783_207401530207004_1684807381210365952_n
gallery/49509454_327339231452616_4109782088746532864_n

Tücsök Muki

gallery/49810416_510863019403171_5328860529391828992_n

Tücsök-Muki a 7 éves, ivartalanított szuka kutyus 6 éve él egy vidéki városban a gazdikkal. Őt is találták a gazdái kb. egy éves korában, elütötte valaki, segítettek neki, kórházba vitték, majd miután nem lett meg a gazdija, otthonra is lelt náluk.

Azóta így éltek boldogságban. Az elmúlt hat évben Muki nem mutatta sohasem jelét, hogy félne a tűzijátéktól, de azért igyekeztek haza szilveszter napján a gazdik, csak a délutánra hagyták magára a kertben. Sajnos azonban, vélhetőleg a korai petárdázásnak köszönhetően, mire hazaértek, Muki nem volt sehol! Azonnal a keresésére indultak, keresték mindenhol éjjel, de sehol nem lelték és sajnos senki nem is látta sehol, hiába kérdezték a szomszédokat. Egy jó ismerősük ajánlott minket, ezért hajnalban már meg is kerestek minket, és reggel el is indultunk Muki keresésére.

Demi a szagfelvételt követően azonnal el is indult a kb. 10-12 órás nyomon. 

A családi háztól felfelé indult meg a betonfelületes úton. Haladt szépen akkurátusan feljebb és feljebb, egy forgalmasabb főútra jutottunk, ott haladtunk egy darabon, majd újra felfelé kanyarodtak a nyomok, a város széléig egy patakparti, meredek szakadék peremén. A nyom itt visszafelé indult a város szélénél, a szakadék mentén, egy ösvényen. Több jó bújóhelyet is talált Demi, ahol biztosan huzamosabb időt töltött Muki. Bevezettek a nyomok több elhagyott kertbe is, majd vissza az előbbi főútra. Itt levezettek a nyomok egy buszvégállomásra, mely helyet ismerte Muki, mivel arra sokat sétáltak a gazdikkal. Itt értek véget a nyomok.

Ezután visszavitt minket Demi az ösvényes részhez, de ott is véget ért a nyom egy teleknél, ahol volt a kerítésen egy lyuk, ahová Demi mindenáron be akart jutni, de sajnos oda mi  már nem tudtuk követni őt. A telek határa viszont a szakadékban folytatódott, így azt megkerülni hátulról már nem tudtuk. 

Javasoltam a gazdiknak, hogy menjünk át a patak túl oldalára, mert valahogy le kellene jutni a patakhoz, viszont azon az oldalon annyira meredek  volt, hogy életveszélyes lett volna az ereszkedés. 

Így átmentünk a patak másik oldalára autóval és térképen megnéztük, hol tudunk leereszkedni a patakhoz azon az oldalon biztonságosan, ami legközelebb van a másik oldalhoz.

Így ott már egy fokkal biztonságosabban le tudtunk jutni a patakhoz. 

Demi ekkor, ahogy sejtettem, vagy inkább csupán csak reméltem előre, újra dolgozni kezdett és pont az alatt a telek alatt vitt újra feljebb és feljebb a szakadékból, ahol fent abbahagytuk a nyomkövetést. A kapaszkodás elég kalandos volt, nagyon-nagyon balesetveszélyes, ezért Demit is óvatosságra intettem és megtiltottam neki a rohanást, mert sokszor a kezemet is használni kellett a kapaszkodáshoz. Visszajutottunk a szakadék közepéig, ahol voltak már járhatóbb ösvények, ahol pedig egy barlangot találtunk, mely kiváló rejtekhelyet jelenthetett estére Mukinak. A barlangtól pedig egy kis ösvényen visszajutottunk ugyanoda, ahol abbahagytuk, és ismét kijutottunk a főútra. Ez az egész kör nem volt messze a gazdik házától, csak jó pár utcával feljebb voltunk, mint ahol ők laktak.

Demi munkájából úgy ítéltem, a kutyus az este és éjjel ezt az utat járta be, elég frissnek ítéltem a nyomokat, max. pár órásnak, de azt sem tartottam kizártnak, hogy esetleg ott bujdokol még az erdőben, így szagminták kihelyezését javasoltam a bejárt szakaszokra és a bújóhelyekre. Illetve javasoltam a szórólapozást is a patak mentén mindkét irányba a főúton és annak keresztutcáiban, mivel arra számítottam, hogy kijöhetett hajnalban oda és hátha valaki befogadta ezeknek az utcáknak a mentén valahol. Másik ötletem pedig az volt, hogy a patak mentén a nagyobb erdőig is bemehetett, hisz az is csupán  csak 1-2 km volt onnan. 

A gazdik megkezdték a szórólapozást is, és kihelyezték a szagmintákat is, de sajnos semmi nem történt pár napig. Mivel nem tudtuk mi történt, és sokkos is lehetett a kutya, és persze még a következő napokon is előfordultak durrogtatások, azt vélelmeztem, ha senki nem látta azóta az állatot a szórólapozás hatására sem sehol, akkor annak csupán egyetlen oka lehetett, ha benn van az erdőben. Ezért kértem, hogy tágítsák a kört és menjenek az erdős részekre is sétálni, nyomokat hagyni. 

De szerencsére erre már nem került sor, mert végre megtört a jég és jelentkezett egy srác, hogy Muki nála volt napok óta, és igen, ott lakott azon a főúton, ahová Demi vitt. Ezért nem látta tehát azóta senki Őt! Nagy volt az öröm és azóta Muki újra boldogan él a gazdikkal újra!

gallery/50014541_2045410445758018_1335000814850146304_n

Katie

gallery/50973670_1801797213258084_4236108162232483840_n
gallery/50887250_629475657466728_1600534260232486912_n

Katie, a 3 éves vidéki nagyvárosi cica, a család szeme fénye, kicsi kora óta lakás cicaként élt. A családban terápiás célokat is betöltő, szívükben nagyon kiemelt helyen lévő családtag ő. Nemrégiben új helyre költözött a család, és épp egy kis pakolás során surrant ki a cica a kertbe. Máskor is ment már ki a teraszig, de 1-2 percen belül ment is mindig vissza. De most egy fatális véletlen kapcsán mikor is mindegyik családtag azt hitte, Katie a másikkal van, nyugodtan feküdtek le aludni. Reggel ébredés után érte a sokk az egész családot, hogy bizony Katy nincs a lakásban! Elkezdték keresni, mindent felforgattak, átnéztek mindent, de Katie sajnos nem került elő. Egész estig keresték, szomszédokkal beszéltek, de semmi nyoma nem volt. Plakátokat, szórólapokat nyomtattak, és tettek ki, de senki sem jelentkezett. Ezután találtak ránk.

Mi kb. 48 órával az eltűnés után, a késő esti órákban érkeztünk a családi házas, de többnyire betonfelületes vidéki nagyváros utcájába, ahonnan Katie eltűnt. 

Demi szokásához híven türelmetlenül várta, hogy elkezdjük a munkát. 

Szagmintavétel után először a kertet és a teraszt nézte át, teraszon minden helyét megmutatva, majd kiment a kertből és egyből az átlósan szembe szomszédhoz ment, majd ott mindenáron követelte a bejutást. Ezért becsöngettünk, és vártunk. Demi annyira be akart menni, hogy sokáig próbálkoztunk, mire kinézett egy néni, aki végül beengedett minket. Ott Demi a szokásos fordulatszámon kezdte meg a munkát, és mindenáron be akart menni a házhoz, ahová a néni nem akarta beengedni. Néni is macskás, szereti őket, ezért megértette, mennyire hiányzik a családnak az elveszett kis kedvence!

A kertet végignézve viszont számomra egyértelmű volt, hogy Katie bizony itt tölthette az elmúlt egy-két éjszakát. A kertben is volt sok bújóhely neki. 

A kertben tapasztaltak miatt a gazdinak azt javasoltam, várjuk egy kicsit, majd nézzük át újra a területet. 

Ez így is történt. Demi elindult, ekkor már a nénivel pontosan szemben lévő telkekre akart bejutni, és behatárolt kb. két három telket. 

És bizony ott megláttam a lámpám fényében visszatükröződni a remélhetőleg keresett cicaszemeket! A befogáshoz azt javasoltam, hogy mi a behatárolt résznél az egyik oldalhoz állunk Demivel, hogy arra ne fusson ki, a hátsó szomszéd felé kutyák laktak és ugattak is, így arra, azt reméltük  nem fut, így marad az, hogy haza mer-e menni a gazdihoz a hívására, vagy visszafut a nénihez. 

Izgalmas percek következtek.

Vártunk, de sajnos a cica gazdi felé nem ment vissza, így újra Demit kérdeztük merre futott a cica. 

És Demi újra a szembe szomszéd felé irányított minket, de ezúttal már láttam is, hogy egy szürke cica fut vissza a néni szomszédjának kertjéhez, ami már pont szemben volt a gazdiék kapujával. Szóval nagy az esély, hogy Ő az, de a teljes vizuális beazonosítást nem segítette, hogy sötét is volt, és a néni mellett pedig lakott egy másik szürke cica is!

De ezután Demi befejezte a munkát és felült a teraszra és várt! Jelzett nekünk, hogy most ennek van az ideje, és nézett ki az utcára, nézte a kaput, várta, hogy bejöjjön Katie! És valóban! Katie robogott is be az ajtón, sűrű méltatlankodó nyávogások közepette és követelte a vacsoráját! 

Deminek még odavetett egy köszönő nyávogást, Demi pedig mosolyogva konstatálta, megint neki volt igaza! :)

És ismét megtapasztalhattunk egy olyan csodálatos és hihetetlen kommunikációt két állat közt, amire én minden egyes alkalommal újra és újra rácsodálkozom, és persze ami a gazdiknak is egy hihetetlen tapasztalás szokott lenni. 

Ami ennek a munkának a további különlegessége volt, azon felül, ahogy Demi Katievel kommunikált, az az, hogy az én pörgős kiskutyám, ha kell, felül egy idegen teraszra és türelmesen várakozik, ha épp arra van szükség, ezzel jelezve, hogy ne okoskodjunk, most más dolog már nincs, mint pár percig várni, amíg Katy haza mer jönni magától.

Minden alkalommal tanít engem! Nagyon büszke vagyok rá!

A gazdi szavait pedig itt olvashatjátok, amit nagyon köszönünk nekik!

"KATIE - DEMI története
Röviden írom csak az előzményeket-Szerda éjjel elkóborolt Katie a 3 éves maine-coon oroszék szépség, a család kincse. Sokkszerű volt a felismerés, hogy nincs meg. Kétségbeesés lett rajtunk urrá. Plakátoltunk, szórólapoztunk, szólítgattuk a környező utcákban naphosszat, csütörtök egész éjjel, bejelentés az állatorvosoknál.... Hiába.! Közben a lányom felvételit ír. Úristen, mit tegyünk.
Ekkor jött a csodás szikra!! Neten megkerestem rá A Keresőkutyás Szolgálat Alapítványra. Telefonáltam, Írtam. Azonnal jelentkezett Timi, menyugtató és nagyon pozitiv volt. 
Péntek esti találkozás már önmagában is egy felemelő élmény volt. Demi, Timi társa egy Svájci juhászkutya, mint egy földreszállt angyal, olyan volt.
A munkamódszer, a munkamorál pedig ami Timi érdeme, az első pillanattól az utolsóig ámulatba ejtő. 
Az eredmény pedig a kitartó profizmusnak köszönhetően nem maradt el. :)Demi hazavezette Katiet.
Ami pedig ezen felül lenyűgözött, hogy van embertársunk, aki a kétségbeesett, sokszor kilátástalan fájdalmunk gyógyítását, segítését Önkéntes, sokszor erőn felüli munkával vállalja magára, ajándék! 
Remélem, hogy sokan vagyunk és leszünk, akik az alapítványt támogatva erősíthetjuk, Timi elképesztő munkáját, hogy több ilyen remek kutyát taníthasson a jövő bajbajutottjai számára!
NAGYON HÁLÁS A CSALÁDUNK NEKTEK! millió ölelés KATIE-MIRA-MONIKA"

gallery/50488640_1969261760043006_282511713096433664_n

Cicó

Cicót, a kb. két éves lánycicát a gazdi egy héttel az eltűnése előtt fogadta örökbe. Úgy fogták be a kitett cicát, akinek előtte elég hányattatott sorsa volt. Cicó egy rosszul bezárt ablaknak köszönhetően szökött ki egy belvárosi ház lakásából. 

Mi az eltűnését követő napon érkeztünk a helyszínre a késő esti órákban. Mire kiértünk, a házból volt egy bejelentés, hogy látták őt a ház belső udvarában, és mintha a pincébe szökött volna le, de mehetett a tető felé is, mert ott a tetőre szinte csak fel lehet lépni, ahonnan félő volt, hogy kijuthat az utcára is. 

Demi a szagfelvételt követően először a betonfelületes belső udvart nézte át, majd egyből a pince felé vette az irányt. Felnézett a lépcsőn felfelé is, de végül lefelé indult. A pincébe leérve a romkutatáskor megszokott közeg várt minket, ugyanis a teljesen sötét, világítás nélküli szűk folyosók tele voltak lommal megrakott fakkokkal. De Demi ment az orra után és hamarosan elvitt egy hatalmas terem szerű fakkig, ahol a padlótól a plafonig mindenféle lommal tele volt pakolva a terület. Sajnos sem a gazdinak, sem a kutyának, sem nekem nem sikerült átverekedni magunkat a végéig, pedig sokáig próbáltunk, ráadásul a szomszédos fakkba, ami szintén tele volt lommal, volt a falon egy lyuk, oda is át tudott menni a cica. Ezért a csapda kihelyezését javasoltam.

Azért Demi átnézte még utána az egész házat, és konstatáltuk, hogy ez a cica bizony nem maradt a pincében végig, hanem éjjel körbejárhatta az egész házat, sőt még a tetőket is birtokba vette. Ezután visszamentünk a pincébe, Demi újra megmutatta Cicó bújóhelyét, ezért kihelyeztük a csapdát, ami percek múlva le is csapódott. Sajnos azonban üres volt, csak az étel mozdult el kicsit, vélhetőleg amikor a cica megpróbált belemenni, és mielőtt teljesen bement volna, lecsapódott. Ezután sajnos több idő kellett, hogy újra odamerészkedjen a cica a csapdához, ami azért volt aggasztó, mert a pince tele volt rakva egérméreggel is, féltünk, hogy esetleg, ha vadászik, baja lehet egy mérgezett egértől is. De következő éjjel során sikerült befogni, és szerencsére az éhségen kívül más baja neki sem esett, a nagyon éhes Cicó is otthon van már a boldog gazdival! :)

 

gallery/51526272_647191839047908_3249299761953505280_n
gallery/50936729_2241395396183881_3551612996566384640_n
gallery/52644996_237712227135922_7607998432686374912_n
gallery/52995479_304548966871817_4298754366233378816_n