Előfordul életünkben az is, hogy nem állatokat, hanem személyeket keresünk. Ezeket a kereséseket nem szoktam megosztani a siker sztorik között, hiszen sajnos legtöbb esetben ezek a keresések nem végződnek túl jól, mert mikor egy személyt kell keresni, sokszor emberi tragédiák állnak mögötte. Sokáig gondolkodtam, hogy ezeket a kereséseket hogyan is osszam meg, ezért úgy döntöttem, hogy az éppen aktuálissá váló legújabb aloldalunk létrehozását ezekkel keresésekkel fogom kezdeni. Teszem ezt leginkább azért, mert sokan hívnak félénken, hogy esetleg személyeket is keresünk-e, mert az oldalam az állatok keresése miatt jött létre, pedig az emberi élet mentése volt alapvetően a kezdet és ugyanolyan cél maradt, mint a kisállatok megmentése.

Tehát következzen akkor egy történet a közelmúltból egy személyi eltűnés kapcsán. Itt nem lesznek képek és nevek, adatok sem, mert ezt így tartom helyesnek. 

Éjszaka kaptuk a riasztást egy Budapest külső kerületében eltűnt fiatal férfi eltűnése kapcsán. Kiérkezésünk előtt a rendőrség már átvizsgálta a területet egy bejelentés alapján, mivel az eltűnt személy a nyitott autóját hátrahagyva tűnt el. Így Demi előtt már két rendőrségi kutya is megpróbálta felderíteni a történteket. A szagfelvételt követően egyből vérnyomokat talált, majd hatalmas tempóban indult meg a nyomon. Hamarosan egy szántóföld és susnyás közti földúton haladtunk, egy törést követően pedig Demi jelzett. Talált ugyanis egy követ, mely láthatólag el volt mozdítva a földről, és amelyen és mellett is sajnos vérnyomokat találtuk, és nem messze a kőtől sajnos megtaláltuk az eltűnt személy sapkáját is. Hozzátartozók azonosították a sapkát, minden kétséget kizáróan az övé volt. Értesítettük a rendőrséget és folytattuk a nyomkövetést. Hamarosan ismét törés következett, és árkon-bokron keresztül haladtunk egy kietlen helyen különböző telepek mellett. Sajnos több helyen találtunk vérnyomokat is, mely azt bizonyította, hogy a nyom, melyen haladtunk, vélhetőleg sajnos jónak bizonyult. A kb. 6 km-es nyom egy nagy forgalmú útnál ért véget. Miután sajnos a rendőrkutyák is abba az irányba haladtak és hagyták abba a nyomkövetést, hajnalban ott zártuk mi is a nyomkövetést. Sajnos következő napon az eltűnt személy testét megtalálták, aki már nem volt életben és így sohasem tudjuk meg, hogy a nyom vége után mi történhetett, és hogyan került a test jó pár km-re onnan, ahol véget ért a nyom. Őszinte részvétünk a családnak és minden barátjának, hozzátartozójának!

Artúr, az egy éves, gyönyörű szép és okos németjuhász kan kutya egy vidéki ház kertjéből indult felfedezőútra, miközben nyitva maradt a kapu talicskázás közben. Sajnos gazdái épp nem tartózkodtak otthon, így valószínűleg a kutya a gazdái után indult. Mi két nappal az eltűnés után érkeztünk a helyszínre. Demi rögtön elindult kifelé a városból, és egy zárt telephez vitt elsőként. Sok kutya volt a telepen, ami teljesen hermetikusan körbe volt zárva, magas kerítéssel, amin belátni nem lehetett, csak a kapunál lehetett picit látni valamit. Láttunk három-négy elhanyagoltnak tűnő kutyát és több kutya hangja és nyüszítés is hangzott bentről. Sajnos nem tartózkodott senki a kutyákon kívül a telepen, így bejutni nem tudtunk. Demi továbbindult további nyomokat keresni. Egy hatalmas szántóföldre értünk, ahol Demi frissebb nyomot találva elindult nagyon határozottan egy irányba! Követtük a nyomokat egy másik városig, ahol az egyik gazdi dolgozott egyébként. Ott újabb nyomokat kerestünk és találtunk is, eljutottunk a város főterére egy patakhoz, majd ott hagytuk abba az éjjeli keresést. Sajnos úgy tűnt a nyomokból ítélve, hogy a kutyával ott történhetett valami. Tekintve, hogy mindkét város igen nagy, és nap közben egy ilyen okos, szép és barátságos, emberszerető kutyus biztosan feltűnt volna valakinek, de senki sem jelentkezett azóta, hogy látta volna, sajnos feltételeznünk kellett, hogy vagy ott, vagy a visszaúton valaki megfogta őt, és vagy nem vitte el még chipet olvastatni, vagy esetleg nem tudván, hogy keresik, elgondolkodott rajta, hogy megtartsa (feltételezzük a jót).
Javasoltam a gazdiknak Demi útvonalán a plakátozást és szórólapozást, valamint a telep tulajdonosának felkutatását is. Sajnos a telepen nem találtak embereket a gazdik továbbra sem, így azt a szálat nem tudták felgöngyölíteni, de hatalmas szórólapozásba kezdtek a környéken, és bíztunk benne, hogy valaki információt tud adni a kutya hollétéről! És így is történt, bejelentés érkezett egy bizonyos szállal kapcsolatban, mely kalandosan elvezetett több városon keresztül egy összességében kb. 50 km-re fekvő városhoz, ahol izgalmas körülmények között a kutyus visszakerült a gazdikhoz! Artúrnak szerencsére baja nem történt, nagyon örülünk, hogy ez az eset jól végződött, és újra együtt lehet Artúr a szeretett gazdáival! 

Demivel sétálni indultunk. Késő este, éjjel mentünk, a nyugodt és csendes városban, egy sokak  által kedvelt romantikázós, még csendesebb, Duna parti zöldes, elbújós, sétálós helyre. Épp labdadobálásba kezdtünk, mikor észrevettem, hogy egy párocska a telefonjukkal világítva kétségbeesetten keres valamit a már magasra nőtt fűben a hatalmas réten. Demi és én is úgy gondoltuk, hogy odamegyünk hozzájuk megkérdezni mégis tudunk-e segíteni valamiben, mert láthatólag már épp feladni készültek a keresést és nagyon csalódottak, szomorúak voltak. A kérdésem hallatán először értetlenkedve néztek, mivel gondolják el az olvasók, milyen az, ha éjjel fél egykor odamenne Önökhöz valaki, mikor már órák óta keresgélnék az elhagyott tárgyukat, azzal, hogy itt vagyunk egy keresőkutyával és tudunk-e segíteni. Nyilván furcsán néztek, de miután elmondtam, hogy ő egy nyomkövető, mentőkutya, és tud tárgyat is keresni, nagyon megörültek és ismét felcsillant bennük a remény! Elmesélték, hogy sétáltak és sajnos a slusszkulcsot egy kilyukadt nadrágzsebbe sikerült belehelyezni, és onnan valahol kipottyant. Mivel nem volt rajta sem kulcstartó, sem semmi, így a képen látható formában keresik a slusszkulcsukat (a kép csak illusztráció). Mivel a hölgynél nem volt más, csak egy zsepi szagmintának (mindene a bezárt autóban volt), így a zsebkendőről indítottuk a nyomkövetést. Demi gondolkodás nélkül dobta el a labdáját és vad keresésbe fogott. Feltérképezte az összes helyet, ahol jártak, sőt még azt a helyet is megmutatta, ahol lementek a Duna partra és  a zsebkendőjét is felapportírozta a fák közül, ami ott maradt.  Mivel a kulcsot ők már órák óta keresték sikertelenül, így rengeteg nyom volt már sajnos, teljesen összejárták már az egész keresési területet. Így miután Demi végzett az összes nyom feltérképezésével, megkértem, hogy kezdje akkor akkurátusan pásztázni a területet, mert a tárgy, ha zsebből esik ki, nem biztos, hogy közvetlen a nyomon van, és persze azért is, mert a nyomok összeértek már a sok nyomvonal miatt. 

Ahogy erre megkértem Demit, egyből átváltott a cikcakkos keresésre, és az így módon elkezdett keresés kb. második percében meg is találta az elhagyott tárgyat! A slusszkulcs meglett és hatalmas volt az öröm! Megszabadítottuk a párocskát, az éjjel egykor való autómentő hívástól és az autó vidékre szállításától, majd a kulcs pótlásától, alkatrészek cseréjétől, és persze az összes irat, minden a kocsiban volt, így különösen jó volt, hogy meglett a kulcs. :)

És akkor álljon itt a tulajdonos szemszögéből is a történet! :)

" Demi nem csak állatokat vagy embereket talál! Tárgyakat is megkeres!
Csütörtök este a kedvesemmel egy hosszú nap után sétálni indultunk a Marina parton. A parkolótól a kikötő felé, a fák mellett haladtunk, majd visszafordultunk. Beszélgettünk, miközben több száz négyzetméteres friss tavaszi füves területen haladtunk át, idén még nem nyírták le a gyepet. Az autóhoz visszaérve hasított az agyamba: nincs meg a kocsi kulcsom! Lyukas farzsebemből kieshetett, kulcstartó nincs rajta, a lehetséges helye pedig ez a hatalmas zöld mező bármelyik pontja lehet! Tű a szénakazalban: 6 centiméteres kis tárgy a fűtengerben sok száz négyzetméteren...
Mivel pótkulcs nincs az autóhoz, abban pedig minden értékem (lakáskulcs, telefon, pénztárca, az összes iratom) benne volt, muszáj volt megtalálni a kulcsot. Nem beszélve az anyagi vonzatáról: mennyi idő és pénz, mire az autót újra használhatom, ha nem találom meg a kulcsot...
Több mint két órán át keresgéltünk a párommal, telefonnal világítva, autó reflektorának fényénél, kétségbeesetten néztünk át minden fűcsomót, összejárkáltuk a területet keresztbe-kasul, de nem akadtunk a kulcs nyomára.
Éjfél környékén nálam teljesen elszakadt a cérna. A sírás határán már épp ki akartam mondani: menjünk innen, feladom... És abban a pillanatban egy kedves hang szólított meg: Demi és gazdija felajánlották a segítségüket.
Kétkedve fogadtuk a lehetőséget: keresőkutya ide vagy oda, úgy gondoltuk ez lehetetlen feladat még neki is! Órák alatt szinte minden pontját végigjártuk, nem volt már határozott nyom a területen. De ez nem okozott gondot a bundás őrangyalnak. Szagmintát vett egy zsebemben lévő tárgyról, és elindult az orra után. Mi pedig csak ámultunk: pontosan követte a területet, amit bejártunk. Másfél óra szakadatlan szimatolás után egyszer csak jelt adott, gazdija pedig felkiáltott: "Azt hiszem, megvan!" Felemelte a kis kulcsot a földről, én odarohantam és csak ölelni tudtam! Megtalálták a kulcsomat! Elképedtünk, ha nem velünk történik, el sem hinnénk!
Demi gazdija akkor éjjel nem szokásos útvonalán indult sétára, de ennek elmondása szerint nem volt különösebben oka. Véletlen lett volna? Már nem hiszem!
Demi nem csak hatalmas anyagi kártól kímélt meg, de bebizonyította: nincs véletlen, nincs lehetetlen. Csütörtök éjjel megéltük a csodát! Szavakkal nem tudom kifejezni a boldogságot és hálát, amit érzek! :) Nagyon- nagyon köszönöm! "

Bogyó, az 5 éves, ivartalanított, rendkívül félénk és bizalmatlan természetű, nagyon gyors a mozgású, (főleg a körömvágási időszakokban :) ), pici korától lakásban élő cica, több cicával él együtt. A gazdiék mindent meg is tesznek értük, és kitalálták, hogy néha napján kimehessenek a családi társasház teraszára nézelődni, macskahálóval vették körbe. Éppen kinn volt Bogyó, mikor a szomszéd fűnyírójának zaja megijesztette, és óriási erővel kipréselte magát egy apró lyukon, amit a macskahálón talált. A gazdi pedig hiába futott utána, már késő volt, a cica eltűnt. Nagyon aggódtak érte, mivel tudták, hogy a vidéki, családi házas övezetben megtalálni és elkapni őt nagyon nehéz lesz, mivel még a lakásban is sokszor elbújt és kislisszant a kezeik közül. A gazdi aznap délután hívott minket, de sajnos a szagminta nagyon nehéz ügy volt, mivel a lakásban ott a sok másik cica is, és persze minden másik cicának voltak saját dolgai, de ő olyan kis magának való, vad cicus volt mindig, hogy nehéz volt egy hozzá tartozó szagmintát adni. Végül csak sikerült egy jónak tűnő megoldást találni, és kora este meg is érkeztünk a helyszínre. Demi a szagfelvételt követően egyből munkához látott. A terasztól indulva, egyből végigment a társasház kertjein, és kiment a kerítésen, ahol egy kis árok volt. Az árokban haladt tovább egészen az utcasarokig, ahol véget is ért a kis árok, ott feljött az utcába, és az ott lévő kertbe akart bemenni Demi. Szerencsére az ott lévő telkekre be is engedtek minket, és követni tudtuk a nyomokat. Egyértelmű volt, hogy a két kert közti tujasor alatt osont tovább a hátsó udvarok felé. Sajnos az utána lévő kertekbe nem sikerült bejutnunk, így Demi kiment a sarokra. Ott újra talált kivezető nyomot, átkelt az út túloldalára és egészen a sarokig tartottak a nyomok, ahol egy kis játszótér és rét volt. Ezután a nyomok visszafordultak az utcába, és újra a borostyánnal benőtt kerthez vitt vissza, pontosan ott, ahol kijött. Majd visszamentünk újra, a sarokra, ekkor Demi megint hatalmas erővel vitt vissza a házhoz. Ekkor arra gondoltam, hogy vélhetőleg ez a cica egyáltalán nem fél, hanem mozog, és még az sincs kizárva, hogy hazahajtottuk. Még átnéztük a környék többi részét is, de Demi csak sarkon lévő kertekhez vitt és a kisréthez. Visszaértünk a borostyános telekhez, de mivel továbbra sem tudtunk bejutni, mondtam a gazdinak, hogy  szerintem ez a cica terepszemlét tart és vélhetőleg ezekben a kertekben lehet, de biztosan visszament már egyszer az ő telkükhöz, és szerintem éjjel újra vissza fog menni, ezért gondoljuk át a befogás módszereit. Javasoltam a macskacsapdát, mert arra gondoltam, nyílt terepen egy olyan cicust, aki bátran mozog a szabadban, ráadásul a kerteken keresztül esélytelen elkapni. A gazdiék picit hitetlenkedve néztek, mert el nem tudták volna képzelni azt a cicájukról, hogy életében nem volt még kinn és ilyen messzire elmerészkedett volna. Pedig igazából ez egy háztömbnyi terület volt, amit a négy utca ölelt körbe. Ekkor a szomszéd izgatottan hívta őket, hogy ott a tujáknál egy pillanatra megpillantották a cicát, tehát visszament a Bogyó. Ekkor gyorsan két oldalról próbálták becserkészni a cicát, mi Demivel meg a hátsókertnél maradtunk. De Bogyókát egyikünk sem pillantotta meg, újra visszament a kis bújóhelyére. Javasoltam a gazdiknak a csapda kihelyezésére két tippet; egyik a tuják ölelésében a kerítéshez az árok kert felöli oldalán.
A másik pedig, hogy hagyják nyitva az ablakot, ételt tegyenek ki oda is, és talán jó ötlet volna a csapdát lakásba tenni, mert meggyőződésem volt a nyomokból ítélve, hogy Bogyó be fog menni, csak attól tartottam, hogy ha nyitva az ablak, és nincs csapda, akkor, ahogy kinyitják a szoba ajtaját, újra kiugrik a jóllakott macska az ablakon. Közben jött még egy telefon egy másik szomszédtól, hogy egy órával azelőtt ott látták Bogyót a kisréten, ahová Demi vitt! Szóval a nyom biztossá vált, hogy jó volt, tehát Bogyó valóban territóriumot választott magának. :) Ezután hazaindultunk, és a gazdik pedig elmentek a csapdáért, de az ablakot nyitva hagyták. Reméltem, hogy mire hazaérnek, már otthon is lesz Bogyó az éjszakai nyugalomban. Mikor hazaértek a gazdik, nagyon okosan bezárták kívülről az ablakot, és csak így léptek be a lakásba! És milyen jól tették, mert Bogyóka ott ült a gazdi székén és ott várta őket, azzal a fejjel, hogy hol voltak ennyi ideig?! Semmi megbánást nem tanúsított, és egyáltalán nem tűnt ijedtnek sem és szerencsére semmi baja sem történt! Egy biztos, Bogyóra ezentúl még fokozottabban kell majd ügyelni, nehogy újra eszébe jusson egy kis kalandozás a szabadban! :) 

Cindy, a 12 éves Bichon Havanese szuka kutya egy vidéki városka családi házas övezetéből tűnt el. Mi egy nappal később értesültünk az eltűnésről és még aznap este kimentünk a kutyushoz. 

Viszont mire a városba fordultunk éppen be a gazdival, hívott a másik gazdi, hogy a kutyus meglett szerencsére, nem messze onnan, ahol laktak! Nagy volt az öröm, és nem volt szükség a segítségre, de mivel már épp odaértünk, megkért a gazdi, hogy nézzük meg a kerítést, hogy hol mehetett ki a kutyus, mert egyszerűen az eltűnés óta a lyukat keresik, de nem lelik. 

Demit szagfelvétel nélkül kértem meg, hogy nézzen körbe a kertben, mert már nagyon akart dolgozni, és nem akartam őt hamis illúziókba kergetni, hiszen ha megkapja a szagmintát, akkor ő elindul a nyomon, akkor is, ha nyom másik végén már épp megvan a kutyus.

Szóval Demi elindult körbenézni a kertben és egyből megmutatta, hol bújhatott ki a kutyus! 

Látva, hogy Demi továbbra is extázisban van, mivel nem dolgozhatott aznap, a gazdi felajánlotta, hogy mivel mi még sem a kutyussal, sem a másik gazdival nem találkoztunk, és a hátsó kertben tartózkodtunk, viszont a szagminta nála van, a másik gazdi kisétál a kutyussal a házból az előkerten keresztül, arra, amerre az imént megtalálták és elbújnak mindketten, hogy Demi követhesse a nyomukat és lehessen a végén sikerélmény is!

Kapva kaptunk az ötleten, mivel mind személykeresés, mind állatkeresés szempontjából fontos néha olyan tréninget is tartani, ami tulajdonképpen teljesen éles, vadidegen nyomkövetés, ugyanakkor kontrollálható a kutya munkája, még akkor is, ha pontosan nem tudom akkor és ott, hol lesz a személy és a kutyus, de utólag végigkövethető, hogy pontosan dolgozott-e és természetesen az is fontos, hogy ott a végén a megtalált személy és kutyus a bokorban, feltéve ha megtaláljuk, és amennyiben igen, akkor ott helyben lejutalmazható a sikeres munka!

Demi a szagfelvételt követően elindult az utcában ki egy utca sarkára. Befordult és hátra szagolt befelé az egyik oldal telkei felé. Megtudtam a gazditól, hogy annak a teleksornak a másik oldala már erdős, susnyás, tehát vélhetőleg arra járhatott a kutya. Mivel láttam, hogy a régebbi nyomon vagyunk, mondtam a gazdinak, ha tovább fog menni a régebbi nyomon Demi, akkor is hagyni fogom egy ideig menni, ha nem bánja és bírja a lába, mert a kutyának önállóan kell dolgozni és semmiképp nem szeretném befolyásolni a munka közben. 

Igazából sem a gazdi, sem én nem tudtuk pontosan, hogy merre mentek, hová bújtak el és merre találták meg pontosan a kutyust, hisz egyikünk sem találkozott azóta a másik gazdival és a kutyával és a megtaláláskor sem voltunk ott. Tehát mentünk tovább arra, amerre Demi mutatta. Majd egy légszimatot követően Demi elindult egy másik irányba határozottan egyre gyorsabban ekkor már tudtam, hogy most már biztosan a frissebb nyomon lehetünk, átment az útkereszteződésen, felfelé a domboldalon, és ott áthúzott az út túloldalára, be egy bokorba! Bizony ott guggolt a gazdi és ott feküdt Cindyke is! Demi nem foglalkozott a személlyel, csakis a kutyával, hiszen akkor a kutyus szagmintáját kapta, így az ő nyomát követte és őt találta meg! A vicces az volt, hogy sem a másik gazdi, sem én nem vettük észre még akkor sem a kutyust és a gazdit a bokorban, mikor Demi odament, annyira jól elbújtak! :) Nagyon büszke vagyok Demire és a munkájára!

Nagyon hálás vagyok a gazdiknak, hogy lehetőséget adtak arra, hogy egy ilyen éles eltűnéses tréninget csinálhassunk! Köszönjük szépen!

Cindy pedig jól van, nagyon fáradt volt és éhes, de más baja nem esett és Demivel együtt sétáltak haza! :)

Szofi, a 19 éves ivartalan kislány cicus egy családnál lakott, egy vidéki kisvárosban, egy társasházban. A magasföldszinti teraszról ugyan ki tudott járni az utcára, de megvoltak a bejáratott helyei, annál tovább sohasem ment, békességben élték le az elmúlt 19 évet. Általában negyed óra leforgása alatt vissza is érkezett a kis túráiról, ezért mikor fél órán belül nem jött vissza egy kora esti sétájáról, a gazdik keresni kezdték. Szofi ugyanis családtag volt, a gyermekeknek az édes testvére, a szülőknek pedig, mint a harmadik gyerekük. Ezért az egész család rendkívül szomorú volt, és mindannyian rettenetesen aggódtak érte. Tudták, hogy idős, viszont nem volt rossz egészségügyi állapotban, öregecskén, de egészségesen élt addig velük, és mivel a gyerekek már épp kirepültek, nagyon fájt mindenkinek a cica elvesztése. 

Bár az eltűnés óta eltelt már több, mint négy nap, és ráadásul előtte nagy esőzés is volt, nem reméltem, hogy tudunk segíteni, de annyira megérintett a család kétségbeesett kérése, hogy úgy döntöttem, ez esetben kivételt teszek és megpróbáljuk megtalálni a cicát. Tudtam, hogy egy idős cica, akinek bejáratott helyei voltak, ha nem jön vissza, annak nyomós oka van, és a család is fel volt készülve a negatív végkifejletre, de ahhoz, hogy el tudják Őt engedni, szerették volna megtalálni, hogy, ha úgy alakul, tisztességesen búcsút vehessenek tőle. A családot arra is felkészítettem, hogy kevés az esélye annak, hogy Demi nyomot találjon, mivel sok nap telt el, elég sok a betonfelület, eső is volt, így ha nem indul el a kutya, akkor elengedjük a dolgot, de legalább egy próbát teszünk. 

A helyszínre érkezve Demi a szokásos vehemenciával kezdte meg a munkát. Szagfelvételt követően elindult, és a gazdái állítása szerint tűpontosan járta végig azokat a helyeket, ahol Szofi járni szokott. Megmutatta a pincéjüket, ahová be-be járt, és az egyik emeletre is felment, ahová a cica szomszédolni is fel szokott járni, és az összes útvonalát, melyen járni szokott a környéken. Ezen a dolgon én is csodálkoztam, mert a cica a füves területeket kerülte, sok esetben a betonon közlekedett. Demi a cica kedvenc üldögélős helyét is megmutatta, mely egy parkra nézett az egyik társasház lépcsőjének tetején. 

És Demi szerint pont ott is történt a cselekmény, ugyanis a nyomok a játszótér lyukas kerítéséhez vezettek, át a parkon és vissza.

Mivel a lyuk felé voltak a nyomok, mely leginkább kutya vagy róka félék méretének volt "kialakítva", cicák máshol is átfértek a kerítésen, sajnos vélelmezni kellett, hogy ott történt valami. Ezt követően Demi elindult az út másik oldalára, ahol pedig egy hatalmas rét kezdődött, melynek a vége a sűrű erdőben végződött. Demi egyre gyorsabban, és gyorsabban haladt, olyan sebességgel, hogy erősen vissza kellett fogjam, mivel a szülők már-már nem tudtak minket követni. Sajnos az erdőhöz érkeztünk, ahol Demi bement az áthatolhatatlan sűrűbe, és beljebb, s beljebb haladt. Sajnos a sűrű, szúrós, indás bozót nagyon meredeken folytatódott, így sajnos muszáj volt abbahagyni a nyomkövetést, mert mi is veszélybe kerültünk volna, ha tovább haladunk befelé. Sajnos olyan meredek volt, hogy néhol fenéken csúszva haladtunk, de ha még lejjebb megyünk, félő volt, hogy nem tudunk visszakapaszkodni. De Demi nem akarata feladni, vissza-vissza ment minden oldalról, pontosan belőve, azt, hogy hol lehet a cica. Sajnos a körülményekből ítélve arra jutottunk, hogy ha a kis öreg állat idáig elfutott, ha még kergették is, akkor vélhetőleg már nincsen életben. Azért bíztattam a szülőket, hogy még azért ne adjuk fel, van még egy kicsi esély, hogy megmenekült és elbújt, és sokkos, és nem mer előjönni, hátha életben van még!

Demi még megmutatta visszafelé azt a nyomot is, amin az üldözés zajlott, és ezt követően haza indultunk. 

Aki ismer már minket, az tudja, hogy Demi a hasán kívül a labdázásért is odavan, így a kereséseket követően mindig megjutalmazom egy hatalmas labdázással is. 

Ebben az esetben is, a visszaérkezésünket követően elmentünk az egyik labdás helyünkre, és még egy órát labdáztunk, játszottunk. Ezután szerettem volna hazaindulni, de Demi nem volt erre hajlandó, ami furcsa volt. Engedtem, hogy jó, akkor menjünk arra, amerre menni akar, kíváncsi voltam a furcsa viselkedésének okára. Demi pontosan visszahúzott oda, ahol kiszálltunk az autóból és keresni kezdte az autót, hogy vissza akar menni! Az összes környező autót végigszagolta, majd szomorúan vette tudomásul, hogy itt hagyták. Nem értettem ezt a viselkedést, mert ez még sohasem fordult elő velünk!

Ezért írtam gyorsan a gazdiknak, hogy Demi vissza akart menni, keresni, és ez nagyon furcsa nekem!

A gazdik pedig ezután minden nap kimentek oda, ahol Demi jelezte a cicát, és kiültek oda, hol több, hol kevesebb időre.  

És a keresést követő 5. napon a cica hazament! Tele kullanccsal, sérülten, letört körömmel, de túlélte a kalandot, és immáron otthon van a családjával ő is! A bundájából ítélve a nyomkövetés tűpontos volt, és a cica, ott az erdőben bújt meg az őt üldöző kutya vagy róka elől.

Hiszem, hogy Demi bravúros, majd öt napos nyomkövetése mellett a gazdiknak is hatalmas szerepe volt, mert ha nem mennek ki, nem bíznak benne, hogy a cica tényleg ott van és esetleg még életben lehet, akkor a cica lehet, hogy feladja, és ott marad meghalni az erdőben, de így összeszedte minden erejét, és hazavánszorgott 19 évesen, sérülten, olyan messziről is, mert tudta, hogy hazavárják őt! Demire pedig nagyon büszke vagyok, mert ismét hatalmasat bizonyított!

Molly, a 8 hónapos máltai selyemkutya, vendégségbe ment a gazdiktól a családtagokhoz, mert nem akarták egyedül hagyni, míg elfoglaltságaik voltak. Viszont sajnos megtörtént a baj, egy óvatlan pillanatban Molly kijutott az utcára hámmal együtt és elfutott! A családtagok hiába keresték, tűvé tettek érte mindent, de nem bukkantak a nyomára.

Mi az eltűnést követő harmadik napon érkeztünk az eltűnés helyszínére, amely egy külvárosi, családi házas környék volt, de már pont a város széle, ahonnan sokfelé elindulhatott, a környéken erdők, mezők is voltak, de persze a várost is a nyakába vehette.

Demi a szagfelvételt követően elsőként egy sikátorszerű kis utcába fordult be, elég nagy tempóval, és egy házt előtt állt meg.  Majd pedig a rét felé indult el, pont arra, amerre látták is, hogy elfut. Egy darabig haladtunk egy susnyás mező mellett, ahol találtunk egy jó kis bújóhelyet is, és mivel ott találtunk  egy otthagyott pórázt is, valamint egy furcsa építményt is, ez felettébb gyanússá tette az esetet. 

Főleg úgy, hogy ezután Demi visszaindult a város felé és egy lakatlan telekre ment be, ahol volt egy kiváló bújóhely is, ami pedig pont annak a teleknek a hátsó kerítésénél volt, ami előtt a másik oldalról is megállt Demi. A nyomokból ítélve arra a következtetésre jutottam, hogy a legrégebbi nyom a rét felé indult, majd ott éjszakázhatott tán az első éjszaka a lakatlan telek mögötti nagyon jó kis bunkerben, majd a következő napon foghatta meg valaki ott a kerítésnél vagy pedig a rét szélénél lévő bunkernél. Ezután Demi újra visszavitt a sikátoros utcán keresztül azokhoz a telkekhez, mit elsőre. Ezért kértem a gazdikat, hogy csengessenek be mindenhová az utcában, mert véleményem szerint a kutyust befogták és valamelyik ottani telken lehet. El is kezdtünk becsöngetni, ahová tudtunk, többnyire mindenki készséges volt, kivéve pont azt a házat, ahol Demi kétszer is megállt. Ott a kijött férfi felettébb gyanúsan viselkedett, zavart volt, és nem is válaszolt rendesen a kérdésekre. Ezután még átnéztük nyom szempontból a környező utcákat is, de már nem volt több értékelhető nyom semelyik irányba. Ezért abban maradtunk a gazdikkal, hogy következő napon további szórólapokat visznek abba az utcába, hátha valaki visszaadja őt. 

A szórólapozást követő napon pedig egyszer csak jött a bejelentés, miszerint ott a város szélén hám nélkül rohangál fel-s alá egy kiskutya. Rögtön indultak is a gazdik, és ő volt! Sokkos volt, a hám sem volt rajta, de ahogy megbeszéltük a gazdi leült ott és megvárta, hogy Molly felismerje és odamenjen hozzá, és ez működött, mert végül Molly odament, megszagolta a gazdit, aztán nagy volt az öröm, hazakerült a kis csavargó! Sajnos az állapotából ítélve és abból, hogy a hámot is fizikailag le kellett, hogy szedje róla valaki, egyértelmű volt, hogy valakinél ott volt a kutyus, de a szórólapok hatására, ahelyett hogy visszaadta volna, inkább kitette a város szélére. 

A lényeg, hogy Molly meglett és már otthon van boldogságban, szeretetben újra a gazdikkal! 

Mazsi életének eddigi története nem volt nagyon boldog, hiszen anno leadták a testvérével együtt őket egy menhelyre. Sajnos a menhelyen a tesójával és még egy másik kutyussal osztozott a ketrecen, amiben élt és nagyon keveset tudtak vele foglalkozni lévén, hogy ott sok másik kutyát is el kell látni. Így várta az igazi gazdi eljövetelét Mazsi is, akinek kb. 7 évesen (pontos korát nem tudjuk), kicsit félősen nem sok esélye volt egy boldog életre. 

Aztán jött egy önkéntes, aki vállalta, hogy Mazsit kihozza, kicsit kikupálja, szocializálja, megnyírja és megpróbál neki gazdit találni. 

A képen látható is, hogy jó munkát végzett, Mazsi megújulva várta az igazit. El is érkezett a pillanat, mert jött egy néni az életébe, akinél kanapén fekhetett, ő is olyan kis nyugdíjas kutyus volt, nem is sétált gyorsan, pláne nem sokat, szóval a néni ideális jelöltnek tűnt. Aztán eljött a pillanat, míg Mazsi véglegesen elköltözhetett a nénihez. Viszont a következő nap meg is történt a baj, ugyanis Mazsi még vélhetőleg nem érezhette otthonának, és gazdájának a nénit, mert az első közös sétáik egyikén megijedve egy nagyobb kutyától, kibújt a hámból Mazsi és mire a néni észlelte, már el is futott a szeme elől. Aznap még látni vélték többen is nap közben ott a környéken, de sajnos utána nem jött több hír a kutyusról. 

Mi kicsit több, mint 24 órával az eltűnést követően érkeztünk a budapesti, még este is forgalmas, nagy autós forgalmú helyszínre. 

Demi a szagfelvételt követően elindult a teljesen betonfelületes úton pontosan arra, amerre utoljára látni vélték Mazsit. A környező utcákat róttuk először, majd Demi egy bokrosabb kis park szerűséghez vitt minket. Vélhetőleg Mazsi ott bújt meg akkor, mikor keresték. 

Ezután Demi további nyomokat keresett, átment a forgalmas út másik oldalára és ott haladt végig visszafelé, pont addig, ahonnan elfutott Mazsi. Ezután visszament a nyomvonal az eredeti kis parkos részre, ahonnan viszont ezúttal még egy irány bejött a képbe, ugyanis Demi egy másik kietlenebb rész felé vette az irányt, majd egy telephez vezetett minket, ami zárva volt, de a kutyák számára volt egy méretes lyuk a kerítésen, amin viszont mi nem tudtunk bemenni.

Így kértem a lányt, akinél Mazsi szocializálódott (hívjuk most őt gazdinak :) ), hogy következő napon oda próbáljon bejutni, mivel vélhetőleg Mazsi oda befutott a nyomok alapján. Ezután Demi további nyomokat keresett. 

Sajnos Mazsi a betonutakat kedvelte, füves részre nem igazán ment, csak mikor megbújni akart valahol, így rettenetesen nehéz dolgunk volt nyom szempontból. Több, mint 24 órás nyom, rettentő forgalmas környék, este is autóforgalom és a nyom bizony sok helyen az autóúton vezetett minket.

Demi a teleptől a közeli kiserdőig vezetett minket, de ott hatalmas tempóra kapcsolt. Mivel a betonúton haladtunk, kértem a "gazdit", hogy nézze az autókat mögöttünk, mert éreztem, hogy itt és most nem húzhatom le a nyomról a kutyát. 

Majd egy ösvénynél betört a kiserdőbe a nyom. Ezzel én egyrészt megkönnyebbültem, mert ott már kevésbé volt veszélyes a nyomkövetés, másrészt nem voltam boldog, mert tudjuk, hogy éjjel erdőben sem igen lehet nyomkövetni, és sajnos addigra már nagyon késő este lett. Viszont érdekes módon Mazsi nem ment be az erdőbe, hanem az út mellett lévő bokros részen maradt! Demi nagyon menni akart, így engedtem. Egészen addig, míg egy részen azt mondtam, hogy szerintem itt hagyjuk abba a nyomkövetést, mert ott a kutya. Nem akartam kiűzni az útra sem, sem pedig elűzni onnan, mert úgy véltem, remek befogási helyszínen van, és talán ha nyugalom lesz, kimerészkedik. Még a kis szemecskéjét is látni véltük.

Azt kértem a "gazditól", hogy mivel a kutya sokkos, igazából még nem kötődik az új gazdihoz, maximum a lányhoz, aki szocializálta, illetőleg a menhelyen tartózkodott eddig, így onnan kérjen szagmintát. 

És mivel a kennelt pedig szerette nagyon, vélhetőleg a ketrecben töltött évek miatt is, ott érezte igazán biztonságban magát, kértem, hogy hozza ki hajnalban a kennelt és a szagmintát a "gazdi", és menjen távolabb azoktól, és várjon, hátha Mazsi úgy dönt, hogy bebújik oda!

Sajnos azonban az ideiglenes befogadó gazdi is pont úgy dolgozik, ahogy mindenki más is, sokszor késő estig is, sajnos csak következő éjjel tudott kimenni, és mint kiderült, a kennel olyan nehéz volt, hogy azt kivinni sem tudta volna oda, és sajnos mivel szagminta sem volt a menhelytől akkor még, így csak ő próbálkozott a befogással. De sajnos eltelt 24 óra a keresést követően és a nagy meleg miatt tudtam, hogy addigra Mazsi vélhetőleg odébbállt, mert vízre volt szüksége. Sajnos addigra valóban nem járt sikerrel a lány a befogással az erdőben. Így nem volt más választásunk, mint várni, hátha lája őt valaki.

Kértem, hogy szórólapozzanak a környéken, mert Mazsi tényleg nem tett meg sok km-t, más kutyák ekkorra már 15-20 km-is is megtehetnek, de ő pár km-en belül maradt, csak a környéken csámborgott a nyomokból ítélve. 

Bíztam benne, hogy ott marad továbbra is, vagy valamelyik telepen, ott a környéken, vagy a vízig maximum elmegy, ha ott akad neki bújóhely. 

Mint aztán kiderült, ott a kiserdő szélénél, ahol Demi megtalálta éjjel, volt is egy csatorna, amiben víz is volt, és azoknál a telepeknél látták is elfutni vélhetőleg őt.
A szórólapozás és a kérdezősködés viszont eredményesnek bizonyult, mivel többen is megerősítették a Demi által megjelölt útvonalat, sőt kiderült, hogy a rendőrség is üldözte Mazsit a keresésünk napján nap közben és pont oda, arra a bezárt telepre üldözték be, amit Demi megjelölt! 

Később pedig látták még a környező telepek mellett csámborogni, de bárki is akarta is megfogni, eliszkolt.
Vártunk-vártunk hátha jön egy használható bejelentés, melynek alapján újra tudjuk őt keresni, és az eltűnését követő 7. napon jött végre egy biztos bejelentés reggel, hogy látták őt a kerület határában, de már vidéken, sajnos szintén egy rettentő veszélyes helyen, ahol közelben volt két autópálya, konkrétan a vasútállomáson látták, ahol rengeteg vonat jár napi szinten, és természetesen egy nagy forgalmú útnál. 

Mi kérdés nélkül mentünk este a helyszínre és Demi ott is megtalálta a nyomot. Természetesen teljes betonfelület mindenütt, még egy-egy fűcsomó is alig néhol. Szóval itt is rettentő nehéz dolgunk volt, ráadásul nagy meleg is volt. 

Demi itt is óriásit ment, küzdött a nyommal, ami néhol meg is szakadt, de aztán addig keresett, míg talált újat, és így haladtunk ki egészen a város széléig, ahol kicsit távolabb már a két autópálya torkolata volt. Demi egy vélhetőleg illegális szeméttelephez vezetett minket, ahol volt mindenféle bújóhely Mazsinak, és itt indult Demi újabb ámokfutása, ugyanis itt végre megint hatalmas tempóra kapcsolt, és még az sem zavarta, hogy az orrától pár cm-re ott a fácán, ami felrepül, ő fel sem emelte a fejét, haladt rendületlenül a nyomon, teljes extázisban. Mivel addigra elmúlt éjfél is, és nem épp bizalomgerjesztő helyen voltunk, és láttam a kutyán is, hogy nagyon-nagyon akar, de iszonyat fáradt ő is, ráadásul tudtam, hogy már pár száz méterre ott van az autópálya, azt mondtam, hagyjuk abba a követést, mert Mazsi most valahol itt van, de nem akarom elűzni innen. Demi visszafelé megint hisztizett a szeméttelepnél, így a "gazdi" bement és körbenézett, de sok esélye nem volt éjjel, mert rengeteg bújóhely, pont olyan kis bebújósok, matracokkal, ágybetétekkel, melyeket kedvelheti Mazsi. 

Kértem, hogy, ha visszaérünk az autóhoz, menjük még körbe az autópálya felé, mert aggódtam, hogy ki tud-e menni oda. Ugyanis az autópályán, ha átjut, onnan már félúton van "haza" felé a menhelyre. Mert ekkorra felmerült bennem a gyanú, hogy esetleg oda tart vissza a testvéréhez. 

Megnéztük azt a két autópálya torkolatot és sajnos a félelmem igazolódott, mert több helyen nem volt vadháló, tehát, ha akar, feljuthat oda. Csak abban bíztunk, hogy azért az már túl zajos lesz neki és talán ha abban a sűrű borzasztó susnyás táblában arra futott tovább, amerre Demi üldözte, akkor talán visszamegy az új lakhelye irányába.

Volt még egy másik tippünk is, ugyanis, ott azon a környéken volt egy sintértelep, arra is gondoltunk, hogy esetleg azt is meglátogathatja. 

Szóval reményteljesen, de több esélyt latolgatva hagytuk abba a nyomkövetést hajnalban, mindannyian nagyon fáradtan. 

Abban maradtunk, hogy következő napon a "gazdi" arra szórólapozik, kérdezősködik, és elhozza a szagmintát a menhelyről, illetve az is kiderült, hogy volt a kutyának egy kis házikója is a ketrecen belül a menhelyen, azt is elhozzuk, mert az is jó "szagos" és az is a csali része lesz. 

Aznap estére sikerült megszerezni a szagmintát, házat sajnos még nem, de azért a "gazdi" a környéken visszafelé végigment, és kérdezősködött, de egy furcsa bejelentésen kívül senki semmit nem látott. 

És következő napra megtörtént a csoda, éjjel szólt a szomszéd a "gazdinak", hogy a kutya itt volt lenn a háznál. A "gazdi" egyből ugrott, és ahogy megbeszéltük, szórta is el a szagmintákat a ház körül, ami szerencsére addigra már épp nála volt, és ez működött! Ő leguggolt, és várt, Mazsi először félve megszagolta csak, de mikor végre felismerte, nagy volt az öröm és Mazsi végre hazakerült!

Mazsi szőréből ítélve pedig minden nyomunk beigazolódott, ugyanis a kiserdőben összeszedett legalább 40 db. kullancsot, és iszonyatosan büdös, pont olyan szeméttelep szaga volt, mint ahová Demi a következő nyomkövetéskor vitt minket, és még a susnyás nyom is helyesnek bizonyult, mert mind Demiből, mind pedig Mazsiból is pont ugyanazokat a nagyon szúrós, nem toklász, nem is királydinnye, hanem valami más, de ugyanolyan terméseket szedegettünk ki, ami azon a környéken csak ott volt, ahol Demi a második nyomkövetéskor nekiiramodott! Nekem is a hajnalom másik része azzal telt, hogy Demiből szedegettem ki ezeket a terméseket, amelyek mellesleg tényleg nagyon szúrósak voltak és nagyon mélyre beszúródtak. Az ideiglenes befogadó "gazdi" pedig vitte is orvoshoz következő napon Mazsit a kullancsok miatt.

Mazsi szerencsére nagyon jól van, azóta is az ideiglenes befogadónál tengeti napjait, és egyre nyitottabbá válik a világra szép lassan! 

Nagyon büszke vagyok Demire, mert ez egy igen nehéz nyomkövetés volt mindhármunknak, és ennek ellenére hatalmasat bizonyított ismét!

Toby, az egy éves, nagyon félénk Labrador-vizsla keverék kutyus egy Pest megyei kisvárosból tűnt el. Gazdái egy héttel az eltűnése előtt fogadták örökbe a menhelyen felnőtt kutyust és az egyik gazdihoz már nagyon kötődött, de a többiekkel szemben még nem volt meg a kellő kötődés.

A gazdi elment dolgozni és Toby otthon maradt a gyerekekkel, akik játszottak vele a hátsó kertben. Játék közben azonban Toby egyszer csak úgy döntött, hogy előre megy az előkerthez és a következő percben már hiába hívták, eltűnt! 

Sajnos feszített magának egy lyukat a kerítés alatt és kibújt, pedig a gazdik minden óvintézkedést próbáltak megtenni az örökbefogadása előtt, megerősítették a kerítést mindenhol, és azt hitték, beton biztos kerítésrendszert építettek.  

Mire kiértek a gyerekek az utcára, szőrén-szálán eltűnt! Próbálták hívogatni, keresni, tűvé tették érte az egész környéket, kérdezgették a szomszédokat, de senki sehol nem látta őt, teljesen nyomtalanul eltűnt!

Mi kicsit több, mint 24 órával az eltűnését követően érkeztünk a betonfelületes, de a családi házas környékre.

Demi a szagfelvételt követően először a gazdikkal majdnem szemben lévő építkezésre ment be, ott szaglászott körbe, egyértelmű volt, hogy Toby ott kezdte meg a túráját. 

Majd a betonfelületes úton kissé bizonytalanul indult felfelé Demi, sajnos az erdő irányába. Azonban az erdő előtt, még továbbra is a betonfelületen frissebb nyomot találva befordult egy másik utcán, ott haladtunk tovább felfelé, de az az út is az erdőhöz vezetett. Ott egy sűrű bokros fás bozótba húzott be Demi, azt vélelmeztük, hogy tán ott tölthette Toby az éjszakát. Sajnos utána a bokor mögötti erdőbe vezettek a nyomok. Itt viszont már volt sok-sok frissebb nyom, így elindultunk befelé az erdőbe! 

Kicsit aggódtam, mert már estefelé jártunk és féltem, hogy ránk sötétedik, de Demi elég gyors tempót diktálva haladt befelé az erdőbe, így nem volt mit tenni, követtük őt! 

Egy darabig a "kényelmes" erdei ösvényeken haladtunk, de egy idő után Demi egy magas hegygerincre kezdett felfelé kapaszkodni! Mi pedig utána! Nagy kihívás volt a felfelé kapaszkodás, néhol négykézláb tudtuk csak szinte követni őt, de felértünk a teteéig a hegyoldalnak, majd ott a peremen vezetett tovább hátrafelé, de kvázi visszafelé a nyom, majdnem párhuzamosan a lenti ösvénnyel, amin addig haladtunk. Ekkorra viszont már szinte teljesen sötét lett, így akárhogy is szeretett volna Demi tovább haladni, muszáj volt abbahagynunk Toby követését. Mondtam a gazdinak még ott, hogy nem is baj, hogy ide felmásztunk, mert szerintem a kutya most nagyon közel van hozzánk, mert Demi már teljesen extázisban volt, és reméltem, hogy a labrador-vizsla orr jól működik, és jön majd utánunk szépen haza a szeretett gazdijának a szagnyomán. Szóval visszaindultunk egy olyan meredeken visszaereszkedve, hogy ne történjen lehetőleg bajunk. Miután leértünk, Demi megint oldal irányba kezdett el dolgozni, ezért kértem a gazdit, hogy kövessük még picit Demit, mert megint nagyon izgatott. Titkon reméltem, hogy tán azért, mert követ minket Toby a gerincen. 

Oldalirányban Demi majdnem ott vitt ki minket, amerre a gazdiék laknak, és ott még javasoltam is jó kis befogási helyszínt a gazdinak, mert tényleg nagyon bizakodó voltam, hogy Toby ott van, csak abban nem voltam biztos, hogy visszamerészkedik-e a házig, vagy csapdás módszert kell majd alkalmazni a befogására. Miután visszaértünk a házhoz, kértem a gazdit, hogy hagyják nyitva a kaput, mert ha szerencsénk lesz, még ma éjszaka a távozásunk után hazajön utánunk a csavargó!

Hátramentünk a hátsókertbe megvitatni az élményeket és levonni a keresésből a következtetéseket. Mérlegeltük az eshetőségeket, ha nem jön haza, akkor milyen stratégiákat kell alkalmazni a befogásra, illetve ha az éjjel után mégis tovább járná az erdőt, akkor mely részeket lesz érdemes teleszórni szórólapokkal. Beszélgettünk, és ekkor halkan megjegyeztem, hogy ott a kutya! A gazdik háta mögött settenkedett épp a hátsó kertbe, így ők nem látták őt, csak én. Féltem, ha magas hangszínt és izgatott hangot ütök meg, akkor kirohan a nyitott kapun újra. Így a magamra erőltetett legtermészetesebb halk hangon közöltem, velük a jó hírt! Ennél fogva ők azt hitték viccelek, még meg is jegyezték, de jó lenne, így megismételtem, ott a kutya, lassan fogják meg és csak utána örüljenek neki! :) Szóval póráz került Toby nyakára, és aztán jöhetett az ünneplés!

Demivel is összeismerkedtek, megszagolt többször engem is, még puszit is kaptam tőle, látszott, ahogy azonosította a szagomat a gazdi mellett! :) 

Demit nem kedvelte meg ugyan annyira, ami természetes, hiszen a területén tartózkodtunk, de azért neki is megköszönte a maga módján a munkáját! 

Nagyon büszke vagyok Tobyra is, hogy legyőzte a félelmeit és hazajött "velünk", utánunk, és Demire is, aki pedig ismét hatalmasat bizonyított!

És végül, de nem utolsó sorban megosztjuk Veletek a gazdi saját szavait is!


"TOBY itthon van!!!!!

Szeretném megosztani Veletek TOBY hazatérésének hihetetlen és fantasztikus történetét és egyben szeretném megköszönni mindenkinek a megosztásokat! Jó érzés volt látni, hogy milyen sokan segítettetek azzal, hogy továbbítottátok az eltűnésével kapcsolatos posztot! Legyetek szívesek továbbítsátok ezt a bejegyzést is, azoknak, akiknek Ti elküldtétek a korábbi felhívást!

Toby eltűnését követően rövid időn belül minden erőnkkel keresésére indultunk: futva, bringával, autóval, plakátolással, állatorvosok, kutyamentők értesítésével és az interneten keresztül is például Facebook csoportoknak való bejelentéssel, posztokkal. Eltelt 1 nap és semmi hírt nem kaptunk....! Barátnőmnek jutott eszébe véletlenül, hogy hallott már keresőkutyás forrónyomos mentésről hasonló esetben. Ez valahogy szöget ütött a fejemben és meg is találtam az interneten Kovács Tímeát és Demi kutyáját. 
És el is jöttek hozzánk segíteni! 
Elindultunk az 1 napos nyomon a háztól indulva. Gyorsan kijutottunk a faluból és jött az erdő, hegy-völgy jó kis tempóban. Demi a háznál vett egyetlen szagminta alapján vitt minket úttalan utakon a fák között kanyarogva több kilométeren át a nyomot követve. Sajnos sötétedni kezdett, így 9 óra felé fel kellett adnunk a keresést, hogy legalább még mi visszataláljunk épségben. Miután hazaértünk még leültünk a kertben megbeszélni a lehetséges további lépéseket és latolgattuk, hogy a nyom alapján vajon merre járhat most Toby? Timi megemlítette, hogy volt már olyan eset is, amikor a keresést követően az eltűnt kutya a friss "gazdis" nyomon hazatalált az addigi félelmét feladva.
OK, persze, biztosan volt ilyen is! De lehet annyi más verzió is!
És akkor, majdnem végszóra megjelent Toby a teraszon! Azt hiszem, ezt az érzést hívják eufóriának.... Sírtunk, nevettünk nem hittük el, hogy ez igaz lehet. Toby hazajött a nyomunkat követve!
Nagyon hálásak vagyunk Timinek és kutyájának Deminek! Fantasztikus munkát végeztek, hihetetlenül profi módon! Csatolok egy képet is, ami Toby érkezését követően készült rólunk!
Mindent nagyon köszönünk!"

Írja ide a szöveget

Írja ide a szöveget

Írja ide a szöveget

Írja ide a szöveget

Írja ide a szöveget

Replace this text with information about you and your business or add information that will be useful for your customers. Write your own text, style it and press Done.

Alíz, az örökbefogadott, másfél éves, ivartalanított nőstény cica 8 hónapja él a gazdikkal. Egy budapesti panelban lakik egy másik cicával, de mivel nagyon szeretett volna néha kinn is levegőzni, ezért a gazdi úgy döntött, hogy megpróbálja néha kivinni, sétálni. Először hordozóval tette ezt, de Alíz annyira szeretett volna kimenni, hogy megpróbálkozott a gazdi egy napon a hámmal is. Sajnos azonban a hám túl bőnek bizonyult, mert egy szempillantás alatt úgy döntött a cica, hogy inkább egyéni felfedezőútra indul, és kibújva a hámból, elfutott. Próbálták keresni őt éjjel-nappal, még az első napon látni is vélték őt, de megfogni nem sikerült, sajnos elmenekült előlük. Ezután pedig szőrén-szálán eltűnt.

Mi három nappal később érkeztünk az eltűnés helyszínére. Az időjárás addig szerencsére kegyes volt hozzánk, de ahogy az lenni szokott, az odafele út közben rákezdett az eső és picit aggódni kezdtem a nyom miatt, tekintve, hogy az eltűnés helyszíne viszonylag forgalmas, betonfelületes út és több nap is eltelt az eltűnés óta. 

Demi a szagfelvételt követően azonnal megkezdte a munkát, ő egy percig sem aggodalmaskodott sem az eső, sem pedig az időkiesés miatt! :)

A keresés megkezdésétől számított második percben a cicát már meg is találta, megmutatta, aki sértődötten vonult ki a sűrű aljnövényzettel és bokrokkal övezett búvóhelyéről, mikor Demi megszagolta őt! Nem vette sietősre sem a tempót, de jelezte, hogy ő bizony korántsem örül neki annyira, hogy megtaláltuk, mint mi, és bebújt egy másik bokros, tujás részre. Ezután Demit lefektettem az egyik oldalon, hátha meg tudjuk fogni őt a gazdival valahogy, és próbáltuk becserkészni, de a cica leleményesebbnek bizonyult nálunk, így javasoltam a csapda kihelyezését a bújóhelyei egyikére. 

Megkértem Demit, hogy nézzük meg még a környéket is nyom szempontból, hogy lássuk, mekkora körben mozog a cica, de Demi csak a következő házig volt hajlandó elmenni, majd visszahúzott ugyanoda, és leült az egyik bokor mellé, és nem tágított!

Mivel a keresés véget ért, mert a cica megvolt, szerettem volna hazaindulni, de Demi úgy döntött, hogy márpedig ő attól a bokortól nem mozdul, míg a cicát meg nem fogjuk! Ott ült a bokor mellett és nézett ránk, hogy vigyük haza a cicát is, őt ne hagyjuk itt! :) 

Miután megnyugtattam, hogy a cica nem marad itt, csak más eszközzel fogjuk megfogni, lassanként beleegyezett, hogy magára hagyja a cicát! 

A csapda kihelyezését követően, aznap éjszaka Alízt is sikerült megfogni ott, pontosan annál a bokornál, ahol Demi ült, akinek szerencsére semmi baja nem történt és most már ő is biztonságban pihen a cicatársa mellett! :)

Alíz, az örökbefogadott, másfél éves, ivartalanított nőstény cica 8 hónapja él a gazdikkal. Egy budapesti panelban lakik egy másik cicával, de mivel nagyon szeretett volna néha kinn is levegőzni, ezért a gazdi úgy döntött, hogy megpróbálja néha kivinni, sétálni. Először hordozóval tette ezt, de Alíz annyira szeretett volna kimenni, hogy megpróbálkozott a gazdi egy napon a hámmal is. Sajnos azonban a hám túl bőnek bizonyult, mert egy szempillantás alatt úgy döntött a cica, hogy inkább egyéni felfedezőútra indul, és kibújva a hámból, elfutott. Próbálták keresni őt éjjel-nappal, még az első napon látni is vélték őt, de megfogni nem sikerült, sajnos elmenekült előlük. Ezután pedig szőrén-szálán eltűnt.

Mi három nappal később érkeztünk az eltűnés helyszínére. Az időjárás addig szerencsére kegyes volt hozzánk, de ahogy az lenni szokott, az odafele út közben rákezdett az eső és picit aggódni kezdtem a nyom miatt, tekintve, hogy az eltűnés helyszíne viszonylag forgalmas, betonfelületes út és több nap is eltelt az eltűnés óta. 

Demi a szagfelvételt követően azonnal megkezdte a munkát, ő egy percig sem aggodalmaskodott sem az eső, sem pedig az időkiesés miatt! :)

A keresés megkezdésétől számított második percben a cicát már meg is találta, megmutatta, aki sértődötten vonult ki a sűrű aljnövényzettel és bokrokkal övezett búvóhelyéről, mikor Demi megszagolta őt! Nem vette sietősre sem a tempót, de jelezte, hogy ő bizony korántsem örül neki annyira, hogy megtaláltuk, mint mi, és bebújt egy másik bokros, tujás részre. Ezután Demit lefektettem az egyik oldalon, hátha meg tudjuk fogni őt a gazdival valahogy, és próbáltuk becserkészni, de a cica leleményesebbnek bizonyult nálunk, így javasoltam a csapda kihelyezését a bújóhelyei egyikére. 

Megkértem Demit, hogy nézzük meg még a környéket is nyom szempontból, hogy lássuk, mekkora körben mozog a cica, de Demi csak a következő házig volt hajlandó elmenni, majd visszahúzott ugyanoda, és leült az egyik bokor mellé, és nem tágított!

Mivel a keresés véget ért, mert a cica megvolt, szerettem volna hazaindulni, de Demi úgy döntött, hogy márpedig ő attól a bokortól nem mozdul, míg a cicát meg nem fogjuk! Ott ült a bokor mellett és nézett ránk, hogy vigyük haza a cicát is, őt ne hagyjuk itt! :) 

Miután megnyugtattam, hogy a cica nem marad itt, csak más eszközzel fogjuk megfogni, lassanként beleegyezett, hogy magára hagyja a cicát! 

A csapda kihelyezését követően, aznap éjszaka Alízt is sikerült megfogni ott, pontosan annál a bokornál, ahol Demi ült, akinek szerencsére semmi baja nem történt és most már ő is biztonságban pihen a cicatársa mellett! :)

Alíz, az örökbefogadott, másfél éves, ivartalanított nőstény cica 8 hónapja él a gazdikkal. Egy budapesti panelban lakik egy másik cicával, de mivel nagyon szeretett volna néha kinn is levegőzni, ezért a gazdi úgy döntött, hogy megpróbálja néha kivinni, sétálni. Először hordozóval tette ezt, de Alíz annyira szeretett volna kimenni, hogy megpróbálkozott a gazdi egy napon a hámmal is. Sajnos azonban a hám túl bőnek bizonyult, mert egy szempillantás alatt úgy döntött a cica, hogy inkább egyéni felfedezőútra indul, és kibújva a hámból, elfutott. Próbálták keresni őt éjjel-nappal, még az első napon látni is vélték őt, de megfogni nem sikerült, sajnos elmenekült előlük. Ezután pedig szőrén-szálán eltűnt.

Mi három nappal később érkeztünk az eltűnés helyszínére. Az időjárás addig szerencsére kegyes volt hozzánk, de ahogy az lenni szokott, az odafele út közben rákezdett az eső és picit aggódni kezdtem a nyom miatt, tekintve, hogy az eltűnés helyszíne viszonylag forgalmas, betonfelületes út és több nap is eltelt az eltűnés óta. 

Demi a szagfelvételt követően azonnal megkezdte a munkát, ő egy percig sem aggodalmaskodott sem az eső, sem pedig az időkiesés miatt! :)

A keresés megkezdésétől számított második percben a cicát már meg is találta, megmutatta, aki sértődötten vonult ki a sűrű aljnövényzettel és bokrokkal övezett búvóhelyéről, mikor Demi megszagolta őt! Nem vette sietősre sem a tempót, de jelezte, hogy ő bizony korántsem örül neki annyira, hogy megtaláltuk, mint mi, és bebújt egy másik bokros, tujás részre. Ezután Demit lefektettem az egyik oldalon, hátha meg tudjuk fogni őt a gazdival valahogy, és próbáltuk becserkészni, de a cica leleményesebbnek bizonyult nálunk, így javasoltam a csapda kihelyezését a bújóhelyei egyikére. 

Megkértem Demit, hogy nézzük meg még a környéket is nyom szempontból, hogy lássuk, mekkora körben mozog a cica, de Demi csak a következő házig volt hajlandó elmenni, majd visszahúzott ugyanoda, és leült az egyik bokor mellé, és nem tágított!

Mivel a keresés véget ért, mert a cica megvolt, szerettem volna hazaindulni, de Demi úgy döntött, hogy márpedig ő attól a bokortól nem mozdul, míg a cicát meg nem fogjuk! Ott ült a bokor mellett és nézett ránk, hogy vigyük haza a cicát is, őt ne hagyjuk itt! :) 

Miután megnyugtattam, hogy a cica nem marad itt, csak más eszközzel fogjuk megfogni, lassanként beleegyezett, hogy magára hagyja a cicát! 

A csapda kihelyezését követően, aznap éjszaka Alízt is sikerült megfogni ott, pontosan annál a bokornál, ahol Demi ült, akinek szerencsére semmi baja nem történt és most már ő is biztonságban pihen a cicatársa mellett! :)

Alíz, az örökbefogadott, másfél éves, ivartalanított nőstény cica 8 hónapja él a gazdikkal. Egy budapesti panelban lakik egy másik cicával, de mivel nagyon szeretett volna néha kinn is levegőzni, ezért a gazdi úgy döntött, hogy megpróbálja néha kivinni, sétálni. Először hordozóval tette ezt, de Alíz annyira szeretett volna kimenni, hogy megpróbálkozott a gazdi egy napon a hámmal is. Sajnos azonban a hám túl bőnek bizonyult, mert egy szempillantás alatt úgy döntött a cica, hogy inkább egyéni felfedezőútra indul, és kibújva a hámból, elfutott. Próbálták keresni őt éjjel-nappal, még az első napon látni is vélték őt, de megfogni nem sikerült, sajnos elmenekült előlük. Ezután pedig szőrén-szálán eltűnt.

Mi három nappal később érkeztünk az eltűnés helyszínére. Az időjárás addig szerencsére kegyes volt hozzánk, de ahogy az lenni szokott, az odafele út közben rákezdett az eső és picit aggódni kezdtem a nyom miatt, tekintve, hogy az eltűnés helyszíne viszonylag forgalmas, betonfelületes út és több nap is eltelt az eltűnés óta. 

Demi a szagfelvételt követően azonnal megkezdte a munkát, ő egy percig sem aggodalmaskodott sem az eső, sem pedig az időkiesés miatt! :)

A keresés megkezdésétől számított második percben a cicát már meg is találta, megmutatta, aki sértődötten vonult ki a sűrű aljnövényzettel és bokrokkal övezett búvóhelyéről, mikor Demi megszagolta őt! Nem vette sietősre sem a tempót, de jelezte, hogy ő bizony korántsem örül neki annyira, hogy megtaláltuk, mint mi, és bebújt egy másik bokros, tujás részre. Ezután Demit lefektettem az egyik oldalon, hátha meg tudjuk fogni őt a gazdival valahogy, és próbáltuk becserkészni, de a cica leleményesebbnek bizonyult nálunk, így javasoltam a csapda kihelyezését a bújóhelyei egyikére. 

Megkértem Demit, hogy nézzük meg még a környéket is nyom szempontból, hogy lássuk, mekkora körben mozog a cica, de Demi csak a következő házig volt hajlandó elmenni, majd visszahúzott ugyanoda, és leült az egyik bokor mellé, és nem tágított!

Mivel a keresés véget ért, mert a cica megvolt, szerettem volna hazaindulni, de Demi úgy döntött, hogy márpedig ő attól a bokortól nem mozdul, míg a cicát meg nem fogjuk! Ott ült a bokor mellett és nézett ránk, hogy vigyük haza a cicát is, őt ne hagyjuk itt! :) 

Miután megnyugtattam, hogy a cica nem marad itt, csak más eszközzel fogjuk megfogni, lassanként beleegyezett, hogy magára hagyja a cicát! 

A csapda kihelyezését követően, aznap éjszaka Alízt is sikerült megfogni ott, pontosan annál a bokornál, ahol Demi ült, akinek szerencsére semmi baja nem történt és most már ő is biztonságban pihen a cicatársa mellett! :)