Előfordul életünkben az is, hogy nem állatokat, hanem személyeket keresünk. Ezeket a kereséseket nem szoktam megosztani a siker sztorik között, hiszen sajnos legtöbb esetben ezek a keresések nem végződnek túl jól, mert mikor egy személyt kell keresni, sokszor emberi tragédiák állnak mögötte. Sokáig gondolkodtam, hogy ezeket a kereséseket hogyan is osszam meg, ezért úgy döntöttem, hogy az éppen aktuálissá váló legújabb aloldalunk létrehozását ezekkel keresésekkel fogom kezdeni. Teszem ezt leginkább azért, mert sokan hívnak félénken, hogy esetleg személyeket is keresünk-e, mert az oldalam az állatok keresése miatt jött létre, pedig az emberi élet mentése volt alapvetően a kezdet és ugyanolyan cél maradt, mint a kisállatok megmentése.

Tehát következzen akkor egy történet a közelmúltból egy személyi eltűnés kapcsán. Itt nem lesznek képek és nevek, adatok sem, mert ezt így tartom helyesnek. 

Éjszaka kaptuk a riasztást egy Budapest külső kerületében eltűnt fiatal férfi eltűnése kapcsán. Kiérkezésünk előtt a rendőrség már átvizsgálta a területet egy bejelentés alapján, mivel az eltűnt személy a nyitott autóját hátrahagyva tűnt el. Így Demi előtt már két rendőrségi kutya is megpróbálta felderíteni a történteket. A szagfelvételt követően egyből vérnyomokat talált, majd hatalmas tempóban indult meg a nyomon. Hamarosan egy szántóföld és susnyás közti földúton haladtunk, egy törést követően pedig Demi jelzett. Talált ugyanis egy követ, mely láthatólag el volt mozdítva a földről, és amelyen és mellett is sajnos vérnyomokat találtuk, és nem messze a kőtől sajnos megtaláltuk az eltűnt személy sapkáját is. Hozzátartozók azonosították a sapkát, minden kétséget kizáróan az övé volt. Értesítettük a rendőrséget és folytattuk a nyomkövetést. Hamarosan ismét törés következett, és árkon-bokron keresztül haladtunk egy kietlen helyen különböző telepek mellett. Sajnos több helyen találtunk vérnyomokat is, mely azt bizonyította, hogy a nyom, melyen haladtunk, vélhetőleg sajnos jónak bizonyult. A kb. 6 km-es nyom egy nagy forgalmú útnál ért véget. Miután sajnos a rendőrkutyák is abba az irányba haladtak és hagyták abba a nyomkövetést, hajnalban ott zártuk mi is a nyomkövetést. Sajnos következő napon az eltűnt személy testét megtalálták, aki már nem volt életben és így sohasem tudjuk meg, hogy a nyom vége után mi történhetett, és hogyan került a test jó pár km-re onnan, ahol véget ért a nyom. Őszinte részvétünk a családnak és minden barátjának, hozzátartozójának!

Artúr, az egy éves, gyönyörű szép és okos németjuhász kan kutya egy vidéki ház kertjéből indult felfedezőútra, miközben nyitva maradt a kapu talicskázás közben. Sajnos gazdái épp nem tartózkodtak otthon, így valószínűleg a kutya a gazdái után indult. Mi két nappal az eltűnés után érkeztünk a helyszínre. Demi rögtön elindult kifelé a városból, és egy zárt telephez vitt elsőként. Sok kutya volt a telepen, ami teljesen hermetikusan körbe volt zárva, magas kerítéssel, amin belátni nem lehetett, csak a kapunál lehetett picit látni valamit. Láttunk három-négy elhanyagoltnak tűnő kutyát és több kutya hangja és nyüszítés is hangzott bentről. Sajnos nem tartózkodott senki a kutyákon kívül a telepen, így bejutni nem tudtunk. Demi továbbindult további nyomokat keresni. Egy hatalmas szántóföldre értünk, ahol Demi frissebb nyomot találva elindult nagyon határozottan egy irányba! Követtük a nyomokat egy másik városig, ahol az egyik gazdi dolgozott egyébként. Ott újabb nyomokat kerestünk és találtunk is, eljutottunk a város főterére egy patakhoz, majd ott hagytuk abba az éjjeli keresést. Sajnos úgy tűnt a nyomokból ítélve, hogy a kutyával ott történhetett valami. Tekintve, hogy mindkét város igen nagy, és nap közben egy ilyen okos, szép és barátságos, emberszerető kutyus biztosan feltűnt volna valakinek, de senki sem jelentkezett azóta, hogy látta volna, sajnos feltételeznünk kellett, hogy vagy ott, vagy a visszaúton valaki megfogta őt, és vagy nem vitte el még chipet olvastatni, vagy esetleg nem tudván, hogy keresik, elgondolkodott rajta, hogy megtartsa (feltételezzük a jót).
Javasoltam a gazdiknak Demi útvonalán a plakátozást és szórólapozást, valamint a telep tulajdonosának felkutatását is. Sajnos a telepen nem találtak embereket a gazdik továbbra sem, így azt a szálat nem tudták felgöngyölíteni, de hatalmas szórólapozásba kezdtek a környéken, és bíztunk benne, hogy valaki információt tud adni a kutya hollétéről! És így is történt, bejelentés érkezett egy bizonyos szállal kapcsolatban, mely kalandosan elvezetett több városon keresztül egy összességében kb. 50 km-re fekvő városhoz, ahol izgalmas körülmények között a kutyus visszakerült a gazdikhoz! Artúrnak szerencsére baja nem történt, nagyon örülünk, hogy ez az eset jól végződött, és újra együtt lehet Artúr a szeretett gazdáival! 

Demivel sétálni indultunk. Késő este, éjjel mentünk, a nyugodt és csendes városban, egy sokak  által kedvelt romantikázós, még csendesebb, Duna parti zöldes, elbújós, sétálós helyre. Épp labdadobálásba kezdtünk, mikor észrevettem, hogy egy párocska a telefonjukkal világítva kétségbeesetten keres valamit a már magasra nőtt fűben a hatalmas réten. Demi és én is úgy gondoltuk, hogy odamegyünk hozzájuk megkérdezni mégis tudunk-e segíteni valamiben, mert láthatólag már épp feladni készültek a keresést és nagyon csalódottak, szomorúak voltak. A kérdésem hallatán először értetlenkedve néztek, mivel gondolják el az olvasók, milyen az, ha éjjel fél egykor odamenne Önökhöz valaki, mikor már órák óta keresgélnék az elhagyott tárgyukat, azzal, hogy itt vagyunk egy keresőkutyával és tudunk-e segíteni. Nyilván furcsán néztek, de miután elmondtam, hogy ő egy nyomkövető, mentőkutya, és tud tárgyat is keresni, nagyon megörültek és ismét felcsillant bennük a remény! Elmesélték, hogy sétáltak és sajnos a slusszkulcsot egy kilyukadt nadrágzsebbe sikerült belehelyezni, és onnan valahol kipottyant. Mivel nem volt rajta sem kulcstartó, sem semmi, így a képen látható formában keresik a slusszkulcsukat (a kép csak illusztráció). Mivel a hölgynél nem volt más, csak egy zsepi szagmintának (mindene a bezárt autóban volt), így a zsebkendőről indítottuk a nyomkövetést. Demi gondolkodás nélkül dobta el a labdáját és vad keresésbe fogott. Feltérképezte az összes helyet, ahol jártak, sőt még azt a helyet is megmutatta, ahol lementek a Duna partra és  a zsebkendőjét is felapportírozta a fák közül, ami ott maradt.  Mivel a kulcsot ők már órák óta keresték sikertelenül, így rengeteg nyom volt már sajnos, teljesen összejárták már az egész keresési területet. Így miután Demi végzett az összes nyom feltérképezésével, megkértem, hogy kezdje akkor akkurátusan pásztázni a területet, mert a tárgy, ha zsebből esik ki, nem biztos, hogy közvetlen a nyomon van, és persze azért is, mert a nyomok összeértek már a sok nyomvonal miatt. 

Ahogy erre megkértem Demit, egyből átváltott a cikcakkos keresésre, és az így módon elkezdett keresés kb. második percében meg is találta az elhagyott tárgyat! A slusszkulcs meglett és hatalmas volt az öröm! Megszabadítottuk a párocskát, az éjjel egykor való autómentő hívástól és az autó vidékre szállításától, majd a kulcs pótlásától, alkatrészek cseréjétől, és persze az összes irat, minden a kocsiban volt, így különösen jó volt, hogy meglett a kulcs. :)

És akkor álljon itt a tulajdonos szemszögéből is a történet! :)

" Demi nem csak állatokat vagy embereket talál! Tárgyakat is megkeres!
Csütörtök este a kedvesemmel egy hosszú nap után sétálni indultunk a Marina parton. A parkolótól a kikötő felé, a fák mellett haladtunk, majd visszafordultunk. Beszélgettünk, miközben több száz négyzetméteres friss tavaszi füves területen haladtunk át, idén még nem nyírták le a gyepet. Az autóhoz visszaérve hasított az agyamba: nincs meg a kocsi kulcsom! Lyukas farzsebemből kieshetett, kulcstartó nincs rajta, a lehetséges helye pedig ez a hatalmas zöld mező bármelyik pontja lehet! Tű a szénakazalban: 6 centiméteres kis tárgy a fűtengerben sok száz négyzetméteren...
Mivel pótkulcs nincs az autóhoz, abban pedig minden értékem (lakáskulcs, telefon, pénztárca, az összes iratom) benne volt, muszáj volt megtalálni a kulcsot. Nem beszélve az anyagi vonzatáról: mennyi idő és pénz, mire az autót újra használhatom, ha nem találom meg a kulcsot...
Több mint két órán át keresgéltünk a párommal, telefonnal világítva, autó reflektorának fényénél, kétségbeesetten néztünk át minden fűcsomót, összejárkáltuk a területet keresztbe-kasul, de nem akadtunk a kulcs nyomára.
Éjfél környékén nálam teljesen elszakadt a cérna. A sírás határán már épp ki akartam mondani: menjünk innen, feladom... És abban a pillanatban egy kedves hang szólított meg: Demi és gazdija felajánlották a segítségüket.
Kétkedve fogadtuk a lehetőséget: keresőkutya ide vagy oda, úgy gondoltuk ez lehetetlen feladat még neki is! Órák alatt szinte minden pontját végigjártuk, nem volt már határozott nyom a területen. De ez nem okozott gondot a bundás őrangyalnak. Szagmintát vett egy zsebemben lévő tárgyról, és elindult az orra után. Mi pedig csak ámultunk: pontosan követte a területet, amit bejártunk. Másfél óra szakadatlan szimatolás után egyszer csak jelt adott, gazdija pedig felkiáltott: "Azt hiszem, megvan!" Felemelte a kis kulcsot a földről, én odarohantam és csak ölelni tudtam! Megtalálták a kulcsomat! Elképedtünk, ha nem velünk történik, el sem hinnénk!
Demi gazdija akkor éjjel nem szokásos útvonalán indult sétára, de ennek elmondása szerint nem volt különösebben oka. Véletlen lett volna? Már nem hiszem!
Demi nem csak hatalmas anyagi kártól kímélt meg, de bebizonyította: nincs véletlen, nincs lehetetlen. Csütörtök éjjel megéltük a csodát! Szavakkal nem tudom kifejezni a boldogságot és hálát, amit érzek! :) Nagyon- nagyon köszönöm! "

Bogyó, az 5 éves, ivartalanított, rendkívül félénk és bizalmatlan természetű, nagyon gyors a mozgású, (főleg a körömvágási időszakokban :) ), pici korától lakásban élő cica, több cicával él együtt. A gazdiék mindent meg is tesznek értük, és kitalálták, hogy néha napján kimehessenek a családi társasház teraszára nézelődni, macskahálóval vették körbe. Éppen kinn volt Bogyó, mikor a szomszéd fűnyírójának zaja megijesztette, és óriási erővel kipréselte magát egy apró lyukon, amit a macskahálón talált. A gazdi pedig hiába futott utána, már késő volt, a cica eltűnt. Nagyon aggódtak érte, mivel tudták, hogy a vidéki, családi házas övezetben megtalálni és elkapni őt nagyon nehéz lesz, mivel még a lakásban is sokszor elbújt és kislisszant a kezeik közül. A gazdi aznap délután hívott minket, de sajnos a szagminta nagyon nehéz ügy volt, mivel a lakásban ott a sok másik cica is, és persze minden másik cicának voltak saját dolgai, de ő olyan kis magának való, vad cicus volt mindig, hogy nehéz volt egy hozzá tartozó szagmintát adni. Végül csak sikerült egy jónak tűnő megoldást találni, és kora este meg is érkeztünk a helyszínre. Demi a szagfelvételt követően egyből munkához látott. A terasztól indulva, egyből végigment a társasház kertjein, és kiment a kerítésen, ahol egy kis árok volt. Az árokban haladt tovább egészen az utcasarokig, ahol véget is ért a kis árok, ott feljött az utcába, és az ott lévő kertbe akart bemenni Demi. Szerencsére az ott lévő telkekre be is engedtek minket, és követni tudtuk a nyomokat. Egyértelmű volt, hogy a két kert közti tujasor alatt osont tovább a hátsó udvarok felé. Sajnos az utána lévő kertekbe nem sikerült bejutnunk, így Demi kiment a sarokra. Ott újra talált kivezető nyomot, átkelt az út túloldalára és egészen a sarokig tartottak a nyomok, ahol egy kis játszótér és rét volt. Ezután a nyomok visszafordultak az utcába, és újra a borostyánnal benőtt kerthez vitt vissza, pontosan ott, ahol kijött. Majd visszamentünk újra, a sarokra, ekkor Demi megint hatalmas erővel vitt vissza a házhoz. Ekkor arra gondoltam, hogy vélhetőleg ez a cica egyáltalán nem fél, hanem mozog, és még az sincs kizárva, hogy hazahajtottuk. Még átnéztük a környék többi részét is, de Demi csak sarkon lévő kertekhez vitt és a kisréthez. Visszaértünk a borostyános telekhez, de mivel továbbra sem tudtunk bejutni, mondtam a gazdinak, hogy  szerintem ez a cica terepszemlét tart és vélhetőleg ezekben a kertekben lehet, de biztosan visszament már egyszer az ő telkükhöz, és szerintem éjjel újra vissza fog menni, ezért gondoljuk át a befogás módszereit. Javasoltam a macskacsapdát, mert arra gondoltam, nyílt terepen egy olyan cicust, aki bátran mozog a szabadban, ráadásul a kerteken keresztül esélytelen elkapni. A gazdiék picit hitetlenkedve néztek, mert el nem tudták volna képzelni azt a cicájukról, hogy életében nem volt még kinn és ilyen messzire elmerészkedett volna. Pedig igazából ez egy háztömbnyi terület volt, amit a négy utca ölelt körbe. Ekkor a szomszéd izgatottan hívta őket, hogy ott a tujáknál egy pillanatra megpillantották a cicát, tehát visszament a Bogyó. Ekkor gyorsan két oldalról próbálták becserkészni a cicát, mi Demivel meg a hátsókertnél maradtunk. De Bogyókát egyikünk sem pillantotta meg, újra visszament a kis bújóhelyére. Javasoltam a gazdiknak a csapda kihelyezésére két tippet; egyik a tuják ölelésében a kerítéshez az árok kert felöli oldalán.
A másik pedig, hogy hagyják nyitva az ablakot, ételt tegyenek ki oda is, és talán jó ötlet volna a csapdát lakásba tenni, mert meggyőződésem volt a nyomokból ítélve, hogy Bogyó be fog menni, csak attól tartottam, hogy ha nyitva az ablak, és nincs csapda, akkor, ahogy kinyitják a szoba ajtaját, újra kiugrik a jóllakott macska az ablakon. Közben jött még egy telefon egy másik szomszédtól, hogy egy órával azelőtt ott látták Bogyót a kisréten, ahová Demi vitt! Szóval a nyom biztossá vált, hogy jó volt, tehát Bogyó valóban territóriumot választott magának. :) Ezután hazaindultunk, és a gazdik pedig elmentek a csapdáért, de az ablakot nyitva hagyták. Reméltem, hogy mire hazaérnek, már otthon is lesz Bogyó az éjszakai nyugalomban. Mikor hazaértek a gazdik, nagyon okosan bezárták kívülről az ablakot, és csak így léptek be a lakásba! És milyen jól tették, mert Bogyóka ott ült a gazdi székén és ott várta őket, azzal a fejjel, hogy hol voltak ennyi ideig?! Semmi megbánást nem tanúsított, és egyáltalán nem tűnt ijedtnek sem és szerencsére semmi baja sem történt! Egy biztos, Bogyóra ezentúl még fokozottabban kell majd ügyelni, nehogy újra eszébe jusson egy kis kalandozás a szabadban! :) 

Cindy, a 12 éves Bichon Havanese szuka kutya egy vidéki városka családi házas övezetéből tűnt el. Mi egy nappal később értesültünk az eltűnésről és még aznap este kimentünk a kutyushoz. 

Viszont mire a városba fordultunk éppen be a gazdival, hívott a másik gazdi, hogy a kutyus meglett szerencsére, nem messze onnan, ahol laktak! Nagy volt az öröm, és nem volt szükség a segítségre, de mivel már épp odaértünk, megkért a gazdi, hogy nézzük meg a kerítést, hogy hol mehetett ki a kutyus, mert egyszerűen az eltűnés óta a lyukat keresik, de nem lelik. 

Demit szagfelvétel nélkül kértem meg, hogy nézzen körbe a kertben, mert már nagyon akart dolgozni, és nem akartam őt hamis illúziókba kergetni, hiszen ha megkapja a szagmintát, akkor ő elindul a nyomon, akkor is, ha nyom másik végén már épp megvan a kutyus.

Szóval Demi elindult körbenézni a kertben és egyből megmutatta, hol bújhatott ki a kutyus! 

Látva, hogy Demi továbbra is extázisban van, mivel nem dolgozhatott aznap, a gazdi felajánlotta, hogy mivel mi még sem a kutyussal, sem a másik gazdival nem találkoztunk, és a hátsó kertben tartózkodtunk, viszont a szagminta nála van, a másik gazdi kisétál a kutyussal a házból az előkerten keresztül, arra, amerre az imént megtalálták és elbújnak mindketten, hogy Demi követhesse a nyomukat és lehessen a végén sikerélmény is!

Kapva kaptunk az ötleten, mivel mind személykeresés, mind állatkeresés szempontjából fontos néha olyan tréninget is tartani, ami tulajdonképpen teljesen éles, vadidegen nyomkövetés, ugyanakkor kontrollálható a kutya munkája, még akkor is, ha pontosan nem tudom akkor és ott, hol lesz a személy és a kutyus, de utólag végigkövethető, hogy pontosan dolgozott-e és természetesen az is fontos, hogy ott a végén a megtalált személy és kutyus a bokorban, feltéve ha megtaláljuk, és amennyiben igen, akkor ott helyben lejutalmazható a sikeres munka!

Demi a szagfelvételt követően elindult az utcában ki egy utca sarkára. Befordult és hátra szagolt befelé az egyik oldal telkei felé. Megtudtam a gazditól, hogy annak a teleksornak a másik oldala már erdős, susnyás, tehát vélhetőleg arra járhatott a kutya. Mivel láttam, hogy a régebbi nyomon vagyunk, mondtam a gazdinak, ha tovább fog menni a régebbi nyomon Demi, akkor is hagyni fogom egy ideig menni, ha nem bánja és bírja a lába, mert a kutyának önállóan kell dolgozni és semmiképp nem szeretném befolyásolni a munka közben. 

Igazából sem a gazdi, sem én nem tudtuk pontosan, hogy merre mentek, hová bújtak el és merre találták meg pontosan a kutyust, hisz egyikünk sem találkozott azóta a másik gazdival és a kutyával és a megtaláláskor sem voltunk ott. Tehát mentünk tovább arra, amerre Demi mutatta. Majd egy légszimatot követően Demi elindult egy másik irányba határozottan egyre gyorsabban ekkor már tudtam, hogy most már biztosan a frissebb nyomon lehetünk, átment az útkereszteződésen, felfelé a domboldalon, és ott áthúzott az út túloldalára, be egy bokorba! Bizony ott guggolt a gazdi és ott feküdt Cindyke is! Demi nem foglalkozott a személlyel, csakis a kutyával, hiszen akkor a kutyus szagmintáját kapta, így az ő nyomát követte és őt találta meg! A vicces az volt, hogy sem a másik gazdi, sem én nem vettük észre még akkor sem a kutyust és a gazdit a bokorban, mikor Demi odament, annyira jól elbújtak! :) Nagyon büszke vagyok Demire és a munkájára!

Nagyon hálás vagyok a gazdiknak, hogy lehetőséget adtak arra, hogy egy ilyen éles eltűnéses tréninget csinálhassunk! Köszönjük szépen!

Cindy pedig jól van, nagyon fáradt volt és éhes, de más baja nem esett és Demivel együtt sétáltak haza! :)

Szofi, a 19 éves ivartalan kislány cicus egy családnál lakott, egy vidéki kisvárosban, egy társasházban. A magasföldszinti teraszról ugyan ki tudott járni az utcára, de megvoltak a bejáratott helyei, annál tovább sohasem ment, békességben élték le az elmúlt 19 évet. Általában negyed óra leforgása alatt vissza is érkezett a kis túráiról, ezért mikor fél órán belül nem jött vissza egy kora esti sétájáról, a gazdik keresni kezdték. Szofi ugyanis családtag volt, a gyermekeknek az édes testvére, a szülőknek pedig, mint a harmadik gyerekük. Ezért az egész család rendkívül szomorú volt, és mindannyian rettenetesen aggódtak érte. Tudták, hogy idős, viszont nem volt rossz egészségügyi állapotban, öregecskén, de egészségesen élt addig velük, és mivel a gyerekek már épp kirepültek, nagyon fájt mindenkinek a cica elvesztése. 

Bár az eltűnés óta eltelt már több, mint négy nap, és ráadásul előtte nagy esőzés is volt, nem reméltem, hogy tudunk segíteni, de annyira megérintett a család kétségbeesett kérése, hogy úgy döntöttem, ez esetben kivételt teszek és megpróbáljuk megtalálni a cicát. Tudtam, hogy egy idős cica, akinek bejáratott helyei voltak, ha nem jön vissza, annak nyomós oka van, és a család is fel volt készülve a negatív végkifejletre, de ahhoz, hogy el tudják Őt engedni, szerették volna megtalálni, hogy, ha úgy alakul, tisztességesen búcsút vehessenek tőle. A családot arra is felkészítettem, hogy kevés az esélye annak, hogy Demi nyomot találjon, mivel sok nap telt el, elég sok a betonfelület, eső is volt, így ha nem indul el a kutya, akkor elengedjük a dolgot, de legalább egy próbát teszünk. 

A helyszínre érkezve Demi a szokásos vehemenciával kezdte meg a munkát. Szagfelvételt követően elindult, és a gazdái állítása szerint tűpontosan járta végig azokat a helyeket, ahol Szofi járni szokott. Megmutatta a pincéjüket, ahová be-be járt, és az egyik emeletre is felment, ahová a cica szomszédolni is fel szokott járni, és az összes útvonalát, melyen járni szokott a környéken. Ezen a dolgon én is csodálkoztam, mert a cica a füves területeket kerülte, sok esetben a betonon közlekedett. Demi a cica kedvenc üldögélős helyét is megmutatta, mely egy parkra nézett az egyik társasház lépcsőjének tetején. 

És Demi szerint pont ott is történt a cselekmény, ugyanis a nyomok a játszótér lyukas kerítéséhez vezettek, át a parkon és vissza.

Mivel a lyuk felé voltak a nyomok, mely leginkább kutya vagy róka félék méretének volt "kialakítva", cicák máshol is átfértek a kerítésen, sajnos vélelmezni kellett, hogy ott történt valami. Ezt követően Demi elindult az út másik oldalára, ahol pedig egy hatalmas rét kezdődött, melynek a vége a sűrű erdőben végződött. Demi egyre gyorsabban, és gyorsabban haladt, olyan sebességgel, hogy erősen vissza kellett fogjam, mivel a szülők már-már nem tudtak minket követni. Sajnos az erdőhöz érkeztünk, ahol Demi bement az áthatolhatatlan sűrűbe, és beljebb, s beljebb haladt. Sajnos a sűrű, szúrós, indás bozót nagyon meredeken folytatódott, így sajnos muszáj volt abbahagyni a nyomkövetést, mert mi is veszélybe kerültünk volna, ha tovább haladunk befelé. Sajnos olyan meredek volt, hogy néhol fenéken csúszva haladtunk, de ha még lejjebb megyünk, félő volt, hogy nem tudunk visszakapaszkodni. De Demi nem akarata feladni, vissza-vissza ment minden oldalról, pontosan belőve, azt, hogy hol lehet a cica. Sajnos a körülményekből ítélve arra jutottunk, hogy ha a kis öreg állat idáig elfutott, ha még kergették is, akkor vélhetőleg már nincsen életben. Azért bíztattam a szülőket, hogy még azért ne adjuk fel, van még egy kicsi esély, hogy megmenekült és elbújt, és sokkos, és nem mer előjönni, hátha életben van még!

Demi még megmutatta visszafelé azt a nyomot is, amin az üldözés zajlott, és ezt követően haza indultunk. 

Aki ismer már minket, az tudja, hogy Demi a hasán kívül a labdázásért is odavan, így a kereséseket követően mindig megjutalmazom egy hatalmas labdázással is. 

Ebben az esetben is, a visszaérkezésünket követően elmentünk az egyik labdás helyünkre, és még egy órát labdáztunk, játszottunk. Ezután szerettem volna hazaindulni, de Demi nem volt erre hajlandó, ami furcsa volt. Engedtem, hogy jó, akkor menjünk arra, amerre menni akar, kíváncsi voltam a furcsa viselkedésének okára. Demi pontosan visszahúzott oda, ahol kiszálltunk az autóból és keresni kezdte az autót, hogy vissza akar menni! Az összes környező autót végigszagolta, majd szomorúan vette tudomásul, hogy itt hagyták. Nem értettem ezt a viselkedést, mert ez még sohasem fordult elő velünk!

Ezért írtam gyorsan a gazdiknak, hogy Demi vissza akart menni, keresni, és ez nagyon furcsa nekem!

A gazdik pedig ezután minden nap kimentek oda, ahol Demi jelezte a cicát, és kiültek oda, hol több, hol kevesebb időre.  

És a keresést követő 5. napon a cica hazament! Tele kullanccsal, sérülten, letört körömmel, de túlélte a kalandot, és immáron otthon van a családjával ő is! A bundájából ítélve a nyomkövetés tűpontos volt, és a cica, ott az erdőben bújt meg az őt üldöző kutya vagy róka elől.

Hiszem, hogy Demi bravúros, majd öt napos nyomkövetése mellett a gazdiknak is hatalmas szerepe volt, mert ha nem mennek ki, nem bíznak benne, hogy a cica tényleg ott van és esetleg még életben lehet, akkor a cica lehet, hogy feladja, és ott marad meghalni az erdőben, de így összeszedte minden erejét, és hazavánszorgott 19 évesen, sérülten, olyan messziről is, mert tudta, hogy hazavárják őt! Demire pedig nagyon büszke vagyok, mert ismét hatalmasat bizonyított!

Molly, a 8 hónapos máltai selyemkutya, vendégségbe ment a gazdiktól a családtagokhoz, mert nem akarták egyedül hagyni, míg elfoglaltságaik voltak. Viszont sajnos megtörtént a baj, egy óvatlan pillanatban Molly kijutott az utcára hámmal együtt és elfutott! A családtagok hiába keresték, tűvé tettek érte mindent, de nem bukkantak a nyomára.

Mi az eltűnést követő harmadik napon érkeztünk az eltűnés helyszínére, amely egy külvárosi, családi házas környék volt, de már pont a város széle, ahonnan sokfelé elindulhatott, a környéken erdők, mezők is voltak, de persze a várost is a nyakába vehette.

Demi a szagfelvételt követően elsőként egy sikátorszerű kis utcába fordult be, elég nagy tempóval, és egy házt előtt állt meg.  Majd pedig a rét felé indult el, pont arra, amerre látták is, hogy elfut. Egy darabig haladtunk egy susnyás mező mellett, ahol találtunk egy jó kis bújóhelyet is, és mivel ott találtunk  egy otthagyott pórázt is, valamint egy furcsa építményt is, ez felettébb gyanússá tette az esetet. 

Főleg úgy, hogy ezután Demi visszaindult a város felé és egy lakatlan telekre ment be, ahol volt egy kiváló bújóhely is, ami pedig pont annak a teleknek a hátsó kerítésénél volt, ami előtt a másik oldalról is megállt Demi. A nyomokból ítélve arra a következtetésre jutottam, hogy a legrégebbi nyom a rét felé indult, majd ott éjszakázhatott tán az első éjszaka a lakatlan telek mögötti nagyon jó kis bunkerben, majd a következő napon foghatta meg valaki ott a kerítésnél vagy pedig a rét szélénél lévő bunkernél. Ezután Demi újra visszavitt a sikátoros utcán keresztül azokhoz a telkekhez, mit elsőre. Ezért kértem a gazdikat, hogy csengessenek be mindenhová az utcában, mert véleményem szerint a kutyust befogták és valamelyik ottani telken lehet. El is kezdtünk becsöngetni, ahová tudtunk, többnyire mindenki készséges volt, kivéve pont azt a házat, ahol Demi kétszer is megállt. Ott a kijött férfi felettébb gyanúsan viselkedett, zavart volt, és nem is válaszolt rendesen a kérdésekre. Ezután még átnéztük nyom szempontból a környező utcákat is, de már nem volt több értékelhető nyom semelyik irányba. Ezért abban maradtunk a gazdikkal, hogy következő napon további szórólapokat visznek abba az utcába, hátha valaki visszaadja őt. 

A szórólapozást követő napon pedig egyszer csak jött a bejelentés, miszerint ott a város szélén hám nélkül rohangál fel-s alá egy kiskutya. Rögtön indultak is a gazdik, és ő volt! Sokkos volt, a hám sem volt rajta, de ahogy megbeszéltük a gazdi leült ott és megvárta, hogy Molly felismerje és odamenjen hozzá, és ez működött, mert végül Molly odament, megszagolta a gazdit, aztán nagy volt az öröm, hazakerült a kis csavargó! Sajnos az állapotából ítélve és abból, hogy a hámot is fizikailag le kellett, hogy szedje róla valaki, egyértelmű volt, hogy valakinél ott volt a kutyus, de a szórólapok hatására, ahelyett hogy visszaadta volna, inkább kitette a város szélére. 

A lényeg, hogy Molly meglett és már otthon van boldogságban, szeretetben újra a gazdikkal! 

Mazsi életének eddigi története nem volt nagyon boldog, hiszen anno leadták a testvérével együtt őket egy menhelyre. Sajnos a menhelyen a tesójával és még egy másik kutyussal osztozott a ketrecen, amiben élt és nagyon keveset tudtak vele foglalkozni lévén, hogy ott sok másik kutyát is el kell látni. Így várta az igazi gazdi eljövetelét Mazsi is, akinek kb. 7 évesen (pontos korát nem tudjuk), kicsit félősen nem sok esélye volt egy boldog életre. 

Aztán jött egy önkéntes, aki vállalta, hogy Mazsit kihozza, kicsit kikupálja, szocializálja, megnyírja és megpróbál neki gazdit találni. 

A képen látható is, hogy jó munkát végzett, Mazsi megújulva várta az igazit. El is érkezett a pillanat, mert jött egy néni az életébe, akinél kanapén fekhetett, ő is olyan kis nyugdíjas kutyus volt, nem is sétált gyorsan, pláne nem sokat, szóval a néni ideális jelöltnek tűnt. Aztán eljött a pillanat, míg Mazsi véglegesen elköltözhetett a nénihez. Viszont a következő nap meg is történt a baj, ugyanis Mazsi még vélhetőleg nem érezhette otthonának, és gazdájának a nénit, mert az első közös sétáik egyikén megijedve egy nagyobb kutyától, kibújt a hámból Mazsi és mire a néni észlelte, már el is futott a szeme elől. Aznap még látni vélték többen is nap közben ott a környéken, de sajnos utána nem jött több hír a kutyusról. 

Mi kicsit több, mint 24 órával az eltűnést követően érkeztünk a budapesti, még este is forgalmas, nagy autós forgalmú helyszínre. 

Demi a szagfelvételt követően elindult a teljesen betonfelületes úton pontosan arra, amerre utoljára látni vélték Mazsit. A környező utcákat róttuk először, majd Demi egy bokrosabb kis park szerűséghez vitt minket. Vélhetőleg Mazsi ott bújt meg akkor, mikor keresték. 

Ezután Demi további nyomokat keresett, átment a forgalmas út másik oldalára és ott haladt végig visszafelé, pont addig, ahonnan elfutott Mazsi. Ezután visszament a nyomvonal az eredeti kis parkos részre, ahonnan viszont ezúttal még egy irány bejött a képbe, ugyanis Demi egy másik kietlenebb rész felé vette az irányt, majd egy telephez vezetett minket, ami zárva volt, de a kutyák számára volt egy méretes lyuk a kerítésen, amin viszont mi nem tudtunk bemenni.

Így kértem a lányt, akinél Mazsi szocializálódott (hívjuk most őt gazdinak :) ), hogy következő napon oda próbáljon bejutni, mivel vélhetőleg Mazsi oda befutott a nyomok alapján. Ezután Demi további nyomokat keresett. 

Sajnos Mazsi a betonutakat kedvelte, füves részre nem igazán ment, csak mikor megbújni akart valahol, így rettenetesen nehéz dolgunk volt nyom szempontból. Több, mint 24 órás nyom, rettentő forgalmas környék, este is autóforgalom és a nyom bizony sok helyen az autóúton vezetett minket.

Demi a teleptől a közeli kiserdőig vezetett minket, de ott hatalmas tempóra kapcsolt. Mivel a betonúton haladtunk, kértem a "gazdit", hogy nézze az autókat mögöttünk, mert éreztem, hogy itt és most nem húzhatom le a nyomról a kutyát. 

Majd egy ösvénynél betört a kiserdőbe a nyom. Ezzel én egyrészt megkönnyebbültem, mert ott már kevésbé volt veszélyes a nyomkövetés, másrészt nem voltam boldog, mert tudjuk, hogy éjjel erdőben sem igen lehet nyomkövetni, és sajnos addigra már nagyon késő este lett. Viszont érdekes módon Mazsi nem ment be az erdőbe, hanem az út mellett lévő bokros részen maradt! Demi nagyon menni akart, így engedtem. Egészen addig, míg egy részen azt mondtam, hogy szerintem itt hagyjuk abba a nyomkövetést, mert ott a kutya. Nem akartam kiűzni az útra sem, sem pedig elűzni onnan, mert úgy véltem, remek befogási helyszínen van, és talán ha nyugalom lesz, kimerészkedik. Még a kis szemecskéjét is látni véltük.

Azt kértem a "gazditól", hogy mivel a kutya sokkos, igazából még nem kötődik az új gazdihoz, maximum a lányhoz, aki szocializálta, illetőleg a menhelyen tartózkodott eddig, így onnan kérjen szagmintát. 

És mivel a kennelt pedig szerette nagyon, vélhetőleg a ketrecben töltött évek miatt is, ott érezte igazán biztonságban magát, kértem, hogy hozza ki hajnalban a kennelt és a szagmintát a "gazdi", és menjen távolabb azoktól, és várjon, hátha Mazsi úgy dönt, hogy bebújik oda!

Sajnos azonban az ideiglenes befogadó gazdi is pont úgy dolgozik, ahogy mindenki más is, sokszor késő estig is, sajnos csak következő éjjel tudott kimenni, és mint kiderült, a kennel olyan nehéz volt, hogy azt kivinni sem tudta volna oda, és sajnos mivel szagminta sem volt a menhelytől akkor még, így csak ő próbálkozott a befogással. De sajnos eltelt 24 óra a keresést követően és a nagy meleg miatt tudtam, hogy addigra Mazsi vélhetőleg odébbállt, mert vízre volt szüksége. Sajnos addigra valóban nem járt sikerrel a lány a befogással az erdőben. Így nem volt más választásunk, mint várni, hátha lája őt valaki.

Kértem, hogy szórólapozzanak a környéken, mert Mazsi tényleg nem tett meg sok km-t, más kutyák ekkorra már 15-20 km-is is megtehetnek, de ő pár km-en belül maradt, csak a környéken csámborgott a nyomokból ítélve. 

Bíztam benne, hogy ott marad továbbra is, vagy valamelyik telepen, ott a környéken, vagy a vízig maximum elmegy, ha ott akad neki bújóhely. 

Mint aztán kiderült, ott a kiserdő szélénél, ahol Demi megtalálta éjjel, volt is egy csatorna, amiben víz is volt, és azoknál a telepeknél látták is elfutni vélhetőleg őt.
A szórólapozás és a kérdezősködés viszont eredményesnek bizonyult, mivel többen is megerősítették a Demi által megjelölt útvonalat, sőt kiderült, hogy a rendőrség is üldözte Mazsit a keresésünk napján nap közben és pont oda, arra a bezárt telepre üldözték be, amit Demi megjelölt! 

Később pedig látták még a környező telepek mellett csámborogni, de bárki is akarta is megfogni, eliszkolt.
Vártunk-vártunk hátha jön egy használható bejelentés, melynek alapján újra tudjuk őt keresni, és az eltűnését követő 7. napon jött végre egy biztos bejelentés reggel, hogy látták őt a kerület határában, de már vidéken, sajnos szintén egy rettentő veszélyes helyen, ahol közelben volt két autópálya, konkrétan a vasútállomáson látták, ahol rengeteg vonat jár napi szinten, és természetesen egy nagy forgalmú útnál. 

Mi kérdés nélkül mentünk este a helyszínre és Demi ott is megtalálta a nyomot. Természetesen teljes betonfelület mindenütt, még egy-egy fűcsomó is alig néhol. Szóval itt is rettentő nehéz dolgunk volt, ráadásul nagy meleg is volt. 

Demi itt is óriásit ment, küzdött a nyommal, ami néhol meg is szakadt, de aztán addig keresett, míg talált újat, és így haladtunk ki egészen a város széléig, ahol kicsit távolabb már a két autópálya torkolata volt. Demi egy vélhetőleg illegális szeméttelephez vezetett minket, ahol volt mindenféle bújóhely Mazsinak, és itt indult Demi újabb ámokfutása, ugyanis itt végre megint hatalmas tempóra kapcsolt, és még az sem zavarta, hogy az orrától pár cm-re ott a fácán, ami felrepül, ő fel sem emelte a fejét, haladt rendületlenül a nyomon, teljes extázisban. Mivel addigra elmúlt éjfél is, és nem épp bizalomgerjesztő helyen voltunk, és láttam a kutyán is, hogy nagyon-nagyon akar, de iszonyat fáradt ő is, ráadásul tudtam, hogy már pár száz méterre ott van az autópálya, azt mondtam, hagyjuk abba a követést, mert Mazsi most valahol itt van, de nem akarom elűzni innen. Demi visszafelé megint hisztizett a szeméttelepnél, így a "gazdi" bement és körbenézett, de sok esélye nem volt éjjel, mert rengeteg bújóhely, pont olyan kis bebújósok, matracokkal, ágybetétekkel, melyeket kedvelheti Mazsi. 

Kértem, hogy, ha visszaérünk az autóhoz, menjük még körbe az autópálya felé, mert aggódtam, hogy ki tud-e menni oda. Ugyanis az autópályán, ha átjut, onnan már félúton van "haza" felé a menhelyre. Mert ekkorra felmerült bennem a gyanú, hogy esetleg oda tart vissza a testvéréhez. 

Megnéztük azt a két autópálya torkolatot és sajnos a félelmem igazolódott, mert több helyen nem volt vadháló, tehát, ha akar, feljuthat oda. Csak abban bíztunk, hogy azért az már túl zajos lesz neki és talán ha abban a sűrű borzasztó susnyás táblában arra futott tovább, amerre Demi üldözte, akkor talán visszamegy az új lakhelye irányába.

Volt még egy másik tippünk is, ugyanis, ott azon a környéken volt egy sintértelep, arra is gondoltunk, hogy esetleg azt is meglátogathatja. 

Szóval reményteljesen, de több esélyt latolgatva hagytuk abba a nyomkövetést hajnalban, mindannyian nagyon fáradtan. 

Abban maradtunk, hogy következő napon a "gazdi" arra szórólapozik, kérdezősködik, és elhozza a szagmintát a menhelyről, illetve az is kiderült, hogy volt a kutyának egy kis házikója is a ketrecen belül a menhelyen, azt is elhozzuk, mert az is jó "szagos" és az is a csali része lesz. 

Aznap estére sikerült megszerezni a szagmintát, házat sajnos még nem, de azért a "gazdi" a környéken visszafelé végigment, és kérdezősködött, de egy furcsa bejelentésen kívül senki semmit nem látott. 

És következő napra megtörtént a csoda, éjjel szólt a szomszéd a "gazdinak", hogy a kutya itt volt lenn a háznál. A "gazdi" egyből ugrott, és ahogy megbeszéltük, szórta is el a szagmintákat a ház körül, ami szerencsére addigra már épp nála volt, és ez működött! Ő leguggolt, és várt, Mazsi először félve megszagolta csak, de mikor végre felismerte, nagy volt az öröm és Mazsi végre hazakerült!

Mazsi szőréből ítélve pedig minden nyomunk beigazolódott, ugyanis a kiserdőben összeszedett legalább 40 db. kullancsot, és iszonyatosan büdös, pont olyan szeméttelep szaga volt, mint ahová Demi a következő nyomkövetéskor vitt minket, és még a susnyás nyom is helyesnek bizonyult, mert mind Demiből, mind pedig Mazsiból is pont ugyanazokat a nagyon szúrós, nem toklász, nem is királydinnye, hanem valami más, de ugyanolyan terméseket szedegettünk ki, ami azon a környéken csak ott volt, ahol Demi a második nyomkövetéskor nekiiramodott! Nekem is a hajnalom másik része azzal telt, hogy Demiből szedegettem ki ezeket a terméseket, amelyek mellesleg tényleg nagyon szúrósak voltak és nagyon mélyre beszúródtak. Az ideiglenes befogadó "gazdi" pedig vitte is orvoshoz következő napon Mazsit a kullancsok miatt.

Mazsi szerencsére nagyon jól van, azóta is az ideiglenes befogadónál tengeti napjait, és egyre nyitottabbá válik a világra szép lassan! 

Nagyon büszke vagyok Demire, mert ez egy igen nehéz nyomkövetés volt mindhármunknak, és ennek ellenére hatalmasat bizonyított ismét!

Toby, az egy éves, nagyon félénk Labrador-vizsla keverék kutyus egy Pest megyei kisvárosból tűnt el. Gazdái egy héttel az eltűnése előtt fogadták örökbe a menhelyen felnőtt kutyust és az egyik gazdihoz már nagyon kötődött, de a többiekkel szemben még nem volt meg a kellő kötődés.

A gazdi elment dolgozni és Toby otthon maradt a gyerekekkel, akik játszottak vele a hátsó kertben. Játék közben azonban Toby egyszer csak úgy döntött, hogy előre megy az előkerthez és a következő percben már hiába hívták, eltűnt! 

Sajnos feszített magának egy lyukat a kerítés alatt és kibújt, pedig a gazdik minden óvintézkedést próbáltak megtenni az örökbefogadása előtt, megerősítették a kerítést mindenhol, és azt hitték, beton biztos kerítésrendszert építettek.  

Mire kiértek a gyerekek az utcára, szőrén-szálán eltűnt! Próbálták hívogatni, keresni, tűvé tették érte az egész környéket, kérdezgették a szomszédokat, de senki sehol nem látta őt, teljesen nyomtalanul eltűnt!

Mi kicsit több, mint 24 órával az eltűnését követően érkeztünk a betonfelületes, de a családi házas környékre.

Demi a szagfelvételt követően először a gazdikkal majdnem szemben lévő építkezésre ment be, ott szaglászott körbe, egyértelmű volt, hogy Toby ott kezdte meg a túráját. 

Majd a betonfelületes úton kissé bizonytalanul indult felfelé Demi, sajnos az erdő irányába. Azonban az erdő előtt, még továbbra is a betonfelületen frissebb nyomot találva befordult egy másik utcán, ott haladtunk tovább felfelé, de az az út is az erdőhöz vezetett. Ott egy sűrű bokros fás bozótba húzott be Demi, azt vélelmeztük, hogy tán ott tölthette Toby az éjszakát. Sajnos utána a bokor mögötti erdőbe vezettek a nyomok. Itt viszont már volt sok-sok frissebb nyom, így elindultunk befelé az erdőbe! 

Kicsit aggódtam, mert már estefelé jártunk és féltem, hogy ránk sötétedik, de Demi elég gyors tempót diktálva haladt befelé az erdőbe, így nem volt mit tenni, követtük őt! 

Egy darabig a "kényelmes" erdei ösvényeken haladtunk, de egy idő után Demi egy magas hegygerincre kezdett felfelé kapaszkodni! Mi pedig utána! Nagy kihívás volt a felfelé kapaszkodás, néhol négykézláb tudtuk csak szinte követni őt, de felértünk a teteéig a hegyoldalnak, majd ott a peremen vezetett tovább hátrafelé, de kvázi visszafelé a nyom, majdnem párhuzamosan a lenti ösvénnyel, amin addig haladtunk. Ekkorra viszont már szinte teljesen sötét lett, így akárhogy is szeretett volna Demi tovább haladni, muszáj volt abbahagynunk Toby követését. Mondtam a gazdinak még ott, hogy nem is baj, hogy ide felmásztunk, mert szerintem a kutya most nagyon közel van hozzánk, mert Demi már teljesen extázisban volt, és reméltem, hogy a labrador-vizsla orr jól működik, és jön majd utánunk szépen haza a szeretett gazdijának a szagnyomán. Szóval visszaindultunk egy olyan meredeken visszaereszkedve, hogy ne történjen lehetőleg bajunk. Miután leértünk, Demi megint oldal irányba kezdett el dolgozni, ezért kértem a gazdit, hogy kövessük még picit Demit, mert megint nagyon izgatott. Titkon reméltem, hogy tán azért, mert követ minket Toby a gerincen. 

Oldalirányban Demi majdnem ott vitt ki minket, amerre a gazdiék laknak, és ott még javasoltam is jó kis befogási helyszínt a gazdinak, mert tényleg nagyon bizakodó voltam, hogy Toby ott van, csak abban nem voltam biztos, hogy visszamerészkedik-e a házig, vagy csapdás módszert kell majd alkalmazni a befogására. Miután visszaértünk a házhoz, kértem a gazdit, hogy hagyják nyitva a kaput, mert ha szerencsénk lesz, még ma éjszaka a távozásunk után hazajön utánunk a csavargó!

Hátramentünk a hátsókertbe megvitatni az élményeket és levonni a keresésből a következtetéseket. Mérlegeltük az eshetőségeket, ha nem jön haza, akkor milyen stratégiákat kell alkalmazni a befogásra, illetve ha az éjjel után mégis tovább járná az erdőt, akkor mely részeket lesz érdemes teleszórni szórólapokkal. Beszélgettünk, és ekkor halkan megjegyeztem, hogy ott a kutya! A gazdik háta mögött settenkedett épp a hátsó kertbe, így ők nem látták őt, csak én. Féltem, ha magas hangszínt és izgatott hangot ütök meg, akkor kirohan a nyitott kapun újra. Így a magamra erőltetett legtermészetesebb halk hangon közöltem, velük a jó hírt! Ennél fogva ők azt hitték viccelek, még meg is jegyezték, de jó lenne, így megismételtem, ott a kutya, lassan fogják meg és csak utána örüljenek neki! :) Szóval póráz került Toby nyakára, és aztán jöhetett az ünneplés!

Demivel is összeismerkedtek, megszagolt többször engem is, még puszit is kaptam tőle, látszott, ahogy azonosította a szagomat a gazdi mellett! :) 

Demit nem kedvelte meg ugyan annyira, ami természetes, hiszen a területén tartózkodtunk, de azért neki is megköszönte a maga módján a munkáját! 

Nagyon büszke vagyok Tobyra is, hogy legyőzte a félelmeit és hazajött "velünk", utánunk, és Demire is, aki pedig ismét hatalmasat bizonyított!

És végül, de nem utolsó sorban megosztjuk Veletek a gazdi saját szavait is!


"TOBY itthon van!!!!!

Szeretném megosztani Veletek TOBY hazatérésének hihetetlen és fantasztikus történetét és egyben szeretném megköszönni mindenkinek a megosztásokat! Jó érzés volt látni, hogy milyen sokan segítettetek azzal, hogy továbbítottátok az eltűnésével kapcsolatos posztot! Legyetek szívesek továbbítsátok ezt a bejegyzést is, azoknak, akiknek Ti elküldtétek a korábbi felhívást!

Toby eltűnését követően rövid időn belül minden erőnkkel keresésére indultunk: futva, bringával, autóval, plakátolással, állatorvosok, kutyamentők értesítésével és az interneten keresztül is például Facebook csoportoknak való bejelentéssel, posztokkal. Eltelt 1 nap és semmi hírt nem kaptunk....! Barátnőmnek jutott eszébe véletlenül, hogy hallott már keresőkutyás forrónyomos mentésről hasonló esetben. Ez valahogy szöget ütött a fejemben és meg is találtam az interneten Kovács Tímeát és Demi kutyáját. 
És el is jöttek hozzánk segíteni! 
Elindultunk az 1 napos nyomon a háztól indulva. Gyorsan kijutottunk a faluból és jött az erdő, hegy-völgy jó kis tempóban. Demi a háznál vett egyetlen szagminta alapján vitt minket úttalan utakon a fák között kanyarogva több kilométeren át a nyomot követve. Sajnos sötétedni kezdett, így 9 óra felé fel kellett adnunk a keresést, hogy legalább még mi visszataláljunk épségben. Miután hazaértünk még leültünk a kertben megbeszélni a lehetséges további lépéseket és latolgattuk, hogy a nyom alapján vajon merre járhat most Toby? Timi megemlítette, hogy volt már olyan eset is, amikor a keresést követően az eltűnt kutya a friss "gazdis" nyomon hazatalált az addigi félelmét feladva.
OK, persze, biztosan volt ilyen is! De lehet annyi más verzió is!
És akkor, majdnem végszóra megjelent Toby a teraszon! Azt hiszem, ezt az érzést hívják eufóriának.... Sírtunk, nevettünk nem hittük el, hogy ez igaz lehet. Toby hazajött a nyomunkat követve!
Nagyon hálásak vagyunk Timinek és kutyájának Deminek! Fantasztikus munkát végeztek, hihetetlenül profi módon! Csatolok egy képet is, ami Toby érkezését követően készült rólunk!
Mindent nagyon köszönünk!"

Pupi

Maci, a  3 éves ivartalanított lány cica, egy budapesti panelház lakásából szökött ki egy óvatlan pillanatban. Benti cica, sohasem volt kinn azelőtt. A gazdi még látta a cicát az alsó szomszédhoz beszökni, mert ők sajnos szinte mindig nyitva hagyják az ajtajukat. Elkezdték ott keresni, de sehol se találták. Ezután már arra gondoltak, hogy valahogy csak ki- és lefutott a bejárati kapuhoz és kiszökött a házból, mivel épp valaki hazaérkezett azokban a percekben, így elméletileg volt rá esély, hogy a kapu nyitásakor slisszant ki! Így aztán elkezdték kinn is keresni, plakátoztak, szórólapoztak.  Az alsó lakást közben legalább fél tucatszor átnézték teljes alapossággal, de semmi, Macit elnyelte a föld. Több, mint négy nap után találtak meg minket a gazdik. 

Mi késő este érkeztünk a forgalmas, budapesti, betonfelületes környékre. A panelházban sem pince, sem padlás, de még tároló helyek sem igen voltak, és kinti tárgyak sem, amik mögé a cica elbújhatott volna, így már szemrevételezés alapján vélelmeztem, hogy a cica nem lehet a lépcsőházban semmiképp. Így Demire bíztuk a dolgot. Szagfelvételt követően Demi egyértelműen csupán két emeletnyi részt járt be, két lakásnál jelzett szagot, az egyik az ominózus szomszéd, a másik pedig egy szinttel lejjebb egy bejárati szőnyeg. 

Tovább mentünk, és átnézettem Demivel a földszintet is, és kimentünk az utcára, de Demi munkája alapján azt állítottam teljes meggyőződéssel, hogy szerintem a cica nincs az utcán! Nem voltak nyomok, igaz már sok nap eltelt, de a környéket bejárva sem volt semmi érdemleges szagnyom sehol. 

Visszatérve a házba viszont újra, és újra ahhoz a két lakáshoz ment.

Szerencsére időközben mindkét lakásba hazaérkeztek a tulajdonosok, így be tudtunk menni. A szőnyeges lakásba belépve már semmi szag nem volt, így azt vélelmeztem, hogy csupán a kinti szőnyegen maradhatott szagmaradvány a cicától. Ezután beengedtek abba a lakásba is, ahol gyanítottuk a cicát. Semmi friss szag nem volt, a gazdik is hívogatták (bár ők ugye ezt sokszor megtették már ott előttünk is), de semmi jele nem volt, hogy a cica a lakásban volna. Igaz, a körülményekre való tekintettel nem is bíztattam Demit tüzetesebb vizsgálatra. 

A tapasztaltak után mondtam a gazdiknak, hogy ne engedjék el ezt a szálat, próbálkozzanak jutalom felajánlásával, mivel biztosnak veszem, hogy a cicát valamelyik lakó vette magához, és leginkább arra van esély, hogy az illető lakásban történt vele valami. 

Ezt megtették a gazdik, de azért folytatták a kinti keresést is. Viszont amint kikerült a nagyobb összegű jutalomról a szórólap a házban, az ott lakók azonnal jelentkeztek, hogy megtalálták a cicát. A szerintem nagyon nem kevés összeget is kevesellték, de végül visszaadták a cicát, aki borzalmas állapotban volt, kiszáradva, vélhetőleg még aznap elvitték és bezárták valahová, és várták a jutalom felajánlását. 

Azóta Maci és a gazdik is megnyugodtak, de mindenkinek felhívjuk a figyelmét arra, hogy sajnos léteznek olyan emberek is, akik nem riadnak vissza semmitől, csak, hogy pénzhez jussanak. :( Sokat gondolkodtam, hogy ezt az esetünket megírjam-e. Sajnos hasonló eseteink voltak már több kutyussal is, de cicával ez volt az első ilyen, számomra is döbbenetes esetünk. 

Tigi

Tigi, a  három éves lány kutyus, egy vidéki kertes családi házból indult el egy óvatlan pillanatban, bűntársával, az öt éves, szintén lány Bocival. 

Sajnos Tiginek és Bocinak ketten nem szabadott sohasem a kertben lenniük, mert együtt mindig rosszalkodtak, külön-külön egyikkel sem volt gond, de elég volt egy pillanatnyi figyelemkiesés, és míg a másik a kertben volt, kiosont utána a kertbe a házból a másik kutyus is, és meg is lett a baj. Átugrották a kerítést és nyomuk veszett!

Szerencsére egy pár km-re onnan egy állatszerető férfi meglátta őket egy út mellett gyalogolni és megállt segíteni rajtuk. Boci hamar be is pattant a kocsiba, de Tigi semmiképp sem akart a fiú közelébe menni, ugatott, ugrált, és sajnos addig-addig, míg egy arra járó kocsi sajnos elütötte. Annyit látott még a fiú, hogy felpattan a kutya és berohan az út menti erdőbe és eltűnt a szeme elől. Szegény próbálta keresgélni több órán át, még sötétedés után is, de nem lelte nyomát. Ezután ajánlott neki minket egy lány.

Igen ám, de akkor még nem volt meg a gazdi, így szagminta nélkül nem tudtunk volna segíteni. Szerencsénkre azonban, éjszakára megkerült a gazdi is a Facebook megosztásoknak hála, így a fiú elkezdte szervezni, hogyan tudunk kijutni oda. Közben én is beszéltem a gazdikkal telefonon, és kiderült, hogy szerencsére van jó szagminta Tigihez is. 

Már csak az odajutást kellett megoldani, mivel a gazdiknak sincs kocsija.  Az a lány, aki minket ajánlott a segítőkész fiúnak, ő is felajánlotta a segítségét és hála neki, már reggel útnak is keltünk a vidéki, út menti erdőhöz. 

A megbeszélt időben odajöttek a gazdik is, és a srác is, aki pontosan meg tudta mutatni, hol ment be az erdőbe a kutyus.

Demi viszont már a szagfelvételt megelőzően már meg is találta az elütés roncsait, ugyanis kis műanyagdarabkák hevertek a földön, ami az ütközés hatására esett le a gázoló autóról, vélhetőleg rajta Tigi szagmaradványaival. Ezután már annyira dolgozni akart Demi, hogy megmutattuk a szagmintát is neki, és kezdetét vette a vágta. 

Az erdő elég nagy és sok helyen nagyon sűrű volt, így sok helyen csak hason csúszva, vagy négykézláb tudtunk haladni, több kilométeren át követtük őt. 

A gazdikon kívül velünk jött a lány is, aki kivitt minket oda és nagy-nagy köszönet és hála neki is, mert a keresés során a fuvaron kívül is rengeteget segített nekünk, amiben csak tudott! És jött velünk, keményen tartva a tempót, ami pedig ismét nem volt könnyű terep és sebesség, a viszonylag friss, nem egészen 24 órás nyomon. 

Az erdő egyik sarkában Demi megtalálta az ivóhelyét is a kutyusnak, és megtaláltuk vélhetően több pihenőhelyét is, sőt a végtermékét is, amiből arra következtettünk, hogy szerencsére nagyobb baja nem lehet talán. 

Miután Demin láttuk, hogy ott mászkál a kutyus a közelünkben, konkrétan körülöttünk ólálkodhatott éppen, ezért kértem a gazdikat, hogy próbáljuk hazavezetni, vagy legalábbis olyan helyre vezetni a szagmintákkal, ahol aztán könnyebben be tudjuk fogni. Persze a titkos reményem az volt, hogy visszavezetjük az úthoz egy biztonságos részhez, akkor talán onnan hazamegy, a gazdik szaga után, de ez mindig a kutyus lelki állapotán is múlik, mit érünk el. 

Miután sem a gazdik, sem mi nem ismertük az erdőt, ráadásul ez az erdő a senki földjén volt, ahol rajtunk kívül vélhetőleg a lélek sem jár arra soha és gps jelünk sem igen akadt, így ismét Demit kellett megkérjük a kinavigálásra, aki szépen el is indult velünk kifelé, vissza az autókhoz. Közben logikusan felépítve kitettük a szagmintákat, és próbáltam én is Demit olyan irányba terelni, hogy lehetőleg ne teljesen hason csúszva tegyük meg visszafelé is az utat, hanem ösvényeken, csapásokon, és ha találunk, akkor utakon keresztül jussunk vissza, persze tartva az ő általa meghatározott irányt. 

Már majdnem kiértünk az erdőből, mikor megpillantottam az erdő határánál egy kis földes utat, mely a szántóföldekre vitt az autóútról, így kértem, hogy menjünk ki arra, és nézzük meg, hátha találunk ott egy jó befogó helyszínt.

És ekkor meg is pillantottam a legmegfelelőbb lehetőséget, egy alagutat, mely kvázi a földes úttól átvezetett az autóút alatt is az út másik oldalára, ahonnan már közel laktak a gazdik. Így két legyet ütöttünk egy csapásra. Egyrészt ott át tudjuk vezérelni az út másik oldalára is biztonságosan, ha hazamenne, másrészt, az alagút jó befogási helyszín is lehet. Így az erdőtől kivezettük a szagmintákat, majd a földes út  mentén az alagútig, illetve erősebb szagmintákat hagytunk  az alagútban és környékén. 

Nagyon bizakodó voltam, reméltem, hogy rá bírjuk venni a kutyust, hogy utánunk jöjjön, mert meggyőződésem volt, hogy az erdő másik oldalán is ott volt körülöttünk, Demi munkájából ítélve. 

Ezután hazaindultunk. Kértem a gazdikat, hogy menjenek vissza az alagúthoz, vigyenek oda vizet, meg még esetleg további szagmintákat, pokrócot. 

Vissza is mentek és láss csodát, mire odaértek, már jelentkeztek is az otthoniak, hogy hazaérkezett Tigi! 

Nagyon örülünk, hogy tudtunk segíteni! És külön köszönöm a srác segítségét, akinek köszönhetően Boci még aznap este, Tigi pedig következő délutánra haza tudott kerülni és természetesen a lánynak pedig külön köszönjük a fuvart és a rengeteg segítséget!  

Tigi azóta járt orvosnál, kisebb sérülései lettek ugyan, de nagyobb baja szerencsére nem történt! Reméljük tanul az esetből Tigi és Boci is, és nem mennek többé ilyen kalandtúrára!

Tücsök-Muki a 7 éves, ivartalanított szuka kutyus 6 éve él egy vidéki városban a gazdikkal. Őt is találták a gazdái kb. egy éves korában, elütötte valaki, segítettek neki, kórházba vitték, majd miután nem lett meg a gazdija, otthonra is lelt náluk.

Azóta így éltek boldogságban. Az elmúlt hat évben Muki nem mutatta sohasem jelét, hogy félne a tűzijátéktól, de azért igyekeztek haza szilveszter napján a gazdik, csak a délutánra hagyták magára a kertben. Sajnos azonban, vélhetőleg a korai petárdázásnak köszönhetően, mire hazaértek, Muki nem volt sehol! Azonnal a keresésére indultak, keresték mindenhol éjjel, de sehol nem lelték és sajnos senki nem is látta sehol, hiába kérdezték a szomszédokat. Egy jó ismerősük ajánlott minket, ezért hajnalban már meg is kerestek minket, és reggel el is indultunk Muki keresésére.

Demi a szagfelvételt követően azonnal el is indult a kb. 10-12 órás nyomon. 

A családi háztól felfelé indult meg a betonfelületes úton. Haladt szépen akkurátusan feljebb és feljebb, egy forgalmasabb főútra jutottunk, ott haladtunk egy darabon, majd újra felfelé kanyarodtak a nyomok, a város széléig egy patakparti, meredek szakadék peremén. A nyom itt visszafelé indult a város szélénél, a szakadék mentén, egy ösvényen. Több jó bújóhelyet is talált Demi, ahol biztosan huzamosabb időt töltött Muki. Bevezettek a nyomok több elhagyott kertbe is, majd vissza az előbbi főútra. Itt levezettek a nyomok egy buszvégállomásra, mely helyet ismerte Muki, mivel arra sokat sétáltak a gazdikkal. Itt értek véget a nyomok.

Ezután visszavitt minket Demi az ösvényes részhez, de ott is véget ért a nyom egy teleknél, ahol volt a kerítésen egy lyuk, ahová Demi mindenáron be akart jutni, de sajnos oda mi  már nem tudtuk követni őt. A telek határa viszont a szakadékban folytatódott, így azt megkerülni hátulról már nem tudtuk. 

Javasoltam a gazdiknak, hogy menjünk át a patak túl oldalára, mert valahogy le kellene jutni a patakhoz, viszont azon az oldalon annyira meredek  volt, hogy életveszélyes lett volna az ereszkedés. 

Így átmentünk a patak másik oldalára autóval és térképen megnéztük, hol tudunk leereszkedni a patakhoz azon az oldalon biztonságosan, ami legközelebb van a másik oldalhoz.

Így ott már egy fokkal biztonságosabban le tudtunk jutni a patakhoz. 

Demi ekkor, ahogy sejtettem, vagy inkább csupán csak reméltem előre, újra dolgozni kezdett és pont az alatt a telek alatt vitt újra feljebb és feljebb a szakadékból, ahol fent abbahagytuk a nyomkövetést. A kapaszkodás elég kalandos volt, nagyon-nagyon balesetveszélyes, ezért Demit is óvatosságra intettem és megtiltottam neki a rohanást, mert sokszor a kezemet is használni kellett a kapaszkodáshoz. Visszajutottunk a szakadék közepéig, ahol voltak már járhatóbb ösvények, ahol pedig egy barlangot találtunk, mely kiváló rejtekhelyet jelenthetett estére Mukinak. A barlangtól pedig egy kis ösvényen visszajutottunk ugyanoda, ahol abbahagytuk, és ismét kijutottunk a főútra. Ez az egész kör nem volt messze a gazdik házától, csak jó pár utcával feljebb voltunk, mint ahol ők laktak.

Demi munkájából úgy ítéltem, a kutyus az este és éjjel ezt az utat járta be, elég frissnek ítéltem a nyomokat, max. pár órásnak, de azt sem tartottam kizártnak, hogy esetleg ott bujdokol még az erdőben, így szagminták kihelyezését javasoltam a bejárt szakaszokra és a bújóhelyekre. Illetve javasoltam a szórólapozást is a patak mentén mindkét irányba a főúton és annak keresztutcáiban, mivel arra számítottam, hogy kijöhetett hajnalban oda és hátha valaki befogadta ezeknek az utcáknak a mentén valahol. Másik ötletem pedig az volt, hogy a patak mentén a nagyobb erdőig is bemehetett, hisz az is csupán  csak 1-2 km volt onnan. 

A gazdik megkezdték a szórólapozást is, és kihelyezték a szagmintákat is, de sajnos semmi nem történt pár napig. Mivel nem tudtuk mi történt, és sokkos is lehetett a kutya, és persze még a következő napokon is előfordultak durrogtatások, azt vélelmeztem, ha senki nem látta azóta az állatot a szórólapozás hatására sem sehol, akkor annak csupán egyetlen oka lehetett, ha benn van az erdőben. Ezért kértem, hogy tágítsák a kört és menjenek az erdős részekre is sétálni, nyomokat hagyni. 

De szerencsére erre már nem került sor, mert végre megtört a jég és jelentkezett egy srác, hogy Muki nála volt napok óta, és igen, ott lakott azon a főúton, ahová Demi vitt. Ezért nem látta tehát azóta senki Őt! Nagy volt az öröm és azóta Muki újra boldogan él a gazdikkal újra!

Endre, akinek egy korábbi bántalmazás következtében sérült volt a jobb mellső lába, két évvel ezelőtt lett befogva. Azóta költözött a gazdihoz, aki a folyamatos, két éve tartó szelídítés ellenére is nagyon fél az emberektől, megsimogatni még ők sem tudják. Ez a cica azóta lakás cicaként tengette életét, nem is igen vágyott ki a külvilágba. 

A gazdik új házba költöztek, egy vidéki kisváros, családi házas övezetébe, ahol a teraszig, kertig a többi cicát kiengedték természetesen felügyelettel, a gazdi jelenlétében, de Endre mindig inkább benn maradt. Egyik nap, hasonlóan kiment a többi cica, de Endre felfutott az emeletre inkább, nem akart kimenni, még az ajtóba sem ült ki. Pár perc után beinvitálta a cicákat a gazdi. Vacsoránál vette észre azonban, hogy Endre nem jön vacsorázni. Mivel félős cica volt és gyakran elbújt a házban, elkezdték őt a házban keresni, először nem is merült fel, hogy kifuthatott, hisz az utolsó észleléskor épp az emeletre futott fel a cica. Tűvé tették érte az egész házat, de Endre sehol sem volt, mintha a föld nyelte volna el. 

Miután sehol sem lelték, elkezdték kinn is keresni. Tűvé tettek érte mindent, kiabáltak, hívogatták, plakátokat tettek ki, az egész kertet átvizsgálták tüzetesen, szomszédokkal is beszéltek, de Endre szőrén-szálán eltűnt. 

Az eltűnést követő 24 óra múlva kerestek meg minket, hogy segítsünk, de ahogy történetet felvázolták, abból több nehezítő tényező is látszott kibontakozni, úgy tűnt nem fogunk tudni segíteni, mivel a többi cicával minden közös volt, így egyedi szagminta sem volt, és ráadásul vidéki, családi házas övezet, ahová ugye szomszédokhoz bejutni késő este nem igazán lehet sajnos sokszor. 

De hamarosan jött két ötlet is, aminek alapján mégis ki tudtunk menni, a gazdinak eszébe jutott, hogy van egy hordozó, amivel legutóbb vitték a cicát, megvan még, és abban másik cica sem volt azóta, így az tökéletes volt szagmintának. Másrészt pedig eszükbe jutott, hogy a közvetlen szomszéd telkeken építkezés folyik, így lehetséges, hogy oda bújt el a cica, és oda be is tudunk jutni, így még aznap este kimentünk a cicához. A cica sérült lába miatt nagy veszélyben volt, ugyanis könnyű prédája lehetett volna a környéken gyakran ólálkodó rókának, de a kutyáknak is. 

Demi a szagfelvételt követően egyből a hátsó kertbe indult, ott felment a teraszra majd onnan le és körülbelül a keresés megkezdésétől számítva a második percben jelzett, hogy a cica a fáskamrában van. 

Mondtam a gazdinak, hogy a kutya itt jelez a fáskamránál, ki kellene pakolni a fákat. Bevilágítottunk, de természetesen semmit nem lehetett látni a sok fától. 

Gazdi mondta, hogy ő már nézte ott, nézzük meg, még merre visz a kutya. Demi átnézte még kérésünkre a kertet, kiment az utcára, de a munkájából mondtam, hogy itt semmi nincs, és szerintem mindjárt visszafordul a kutya, és ha ez lesz és visszamenne a fáshoz, akkor nincs más választás, el kell kezdeni kipakolni. Demi vissza is fordult, és húzott vissza a fáshoz, majd ott megint be akart mászni mindenképp. Ekkor mondtam a gazdinak, nincs mese, ki kell pakolni a fákat, mert a cica itt van Demi szerint, és ezáltal szerintem is. :) .

A gazdi ekkor meg is kezdte a kipakolást, és meglátta a kis fülecskéjét, ahogy leghátul gubbaszt, és bújik a fák közé. Ezután a gazdi kipakolta majdnem az összes fát a kamrából, mire eljutott a cicáig, de Endre egy fél óra múlva már benn vacsorázott a biztonságos házban, akinek az ijedtségen kívül szerencsére más baja nem esett! Örülök, hogy ilyen gyorsan tudtunk segíteni!

A gazdi szavait pedig itt olvashatjátok! Köszönjük a dicsérő szavakat! 

" Nagyon köszönöm a segítséget! Sajnos, mikor új házba költöztünk, az én figyelmetlenségem miatt, ki tudott surranni az egyik mentett cicánk, Endre, akinek ráadásul, egy korábbi bántalmazás következtében, sérűlt a jobb mellső lába, sántít rá, nem tudja rendesen használni, se menekülni, se védekezni nem tud úgy, ahogy más cicák, sőt, a rossz èlményei miatt, a befogása óta (kb. 2 éve) tartó szelídítés ellenére nagyon fél az emberektől, minket már elfogadott, de pl. felvenni, simogatni nem tudjuk. Szóval halmozottan hátrányos eset szegényke, nagyon féltettük, és rettenetesen éreztem magam, hiszen az én hibám volt. Hatalmas szerencse volt, hogy a költözéskor használt boxot, amiben egyedűl Endre utazott, még nem mostam ki és eltettem egy tárolóba, így más cicánk nem tudott belebújni, szóval tökéletes volt szagmintának! Timiék este, munka után jöttek ki segíteni, és Demi igazából az első 5 percben megtalálta a cicát, csak nem hittünk neki, mivel korábban a szomszédok a kereső posztra, ill. plakátokra reagálva szóltak, hogy több utcával arrébb valószínű Endrét látták, viszont mikor másodjára is odavezetett már mondta Timi, hogy a kutya nem téved, itt lesz Endre, és valóban! 🙂 A saját kertünkben, a terasz alá, egészen 15-20cm alacsonyra beszűkűlve benyúló fáskamrában volt, ami azért is volt becsapós, mert amíg az ember be nem màszott a kb 70cm széles, 150cm magas bejáraton, úgy tűnt, hogy nem mély, és dugig van fával, plusz kb 10x kerestem ott, hívogattam, de meg se nyekkent a cica...
Óriási segítség volt, Demi nélkűl eszembe se jutott volna -a szomszédok jelzései, és a kert többszöri átkutatása után- a saját házunk mellett 15 méterre keresni, nem tudom, mi lett volna vele, mivel pont a napokban jeleztek többen egy rossz állapotú rókát, amelyik bement több kertbe, és az egyikből a kedvencként tartott nyulat akarta, csak elkergették... De amúgy is erdővel, mezővel körbevett terület, teli vadállatokkal, sőt ha esetleg megijedt volna, egy főút pár száz méterre van...
Nagyon hálásak vagyunk, elmondhatatlan megkönnyebbülés, hogy újra biztonságban tudhatjuk Endrét!!
Mindemellett meg kell jegyeznem, hatalmas élmény volt ilyesmit élőben látni, Timiék közt az összhangot, ahogy a kutyus felvette a szagot, és azonnal követte a nyomokat, mintha egy krimit nèztem volna!🙂 Látszik, hogy rengeteg munka, és elhivatottság kell ilyen eredményhez, és ezt Timi munka mellett, szabadidejèben csinálja! Kérlek, hogyha megtehetitek, támogassátok az alapítványt, hogy minél többször tudjanak segíteni! A gyakorláshoz eszközök, hely, stb. szükséges, és ez mind pénzbe kerül! Szuper lenne, ha Timi csak az újabb keresőkutyák és gazdáik kiképzésével, gyakorlással, illetve az elveszett állatok keresésével foglalkozhatna, de a mai világban ez nem megy, legalább arra kérlek titeket, hogy az alapítvány működéséhez szükséges anyagi feltételek megteremtésében segítsünk!! Mostanában főleg nagyon ritka az emberek között az elhivatottság, a segíteni akarás, örülök, hogy egy ilyen embert megismerhettem Timi személyében! Demi pedig egy fantasztikus kutya, akinek nagyon sokan hálásak lehetünk! 😻Még egyszer nagyon köszönjük!

Ida története durván három hónappal ezelőtt kezdődött. Ida egy frissen, három nappal azelőtt örökbefogadott, nagyon félős kutyalány, egy belvárosi lakásba költözött egy vidéki menhelyről, de sajnos megijedt valamitől és kiszakítva magát a hámból egy séta közben, elfutott  gazdi szeme elől. Mi pár nappal az eltűnés után kaptuk a telefont, hogy segítsünk felkutatni őt. A keresést nehezítette, hogy több helyről is jöttek ugyan bejelentések, de eleinte mindig máshonnan, így elsőként tanácsokkal láttam el a gazdit, hogyan is kezdjünk hozzá. Az adatok elemzése során kristályosodott ki, hogy Ida milyen lehetséges útvonalat választhatott, így a XIII. kerületből, Zuglóba mentünk át, és ott kezdtük meg öt nappal az eltűnés után felkutatni a nyomokat. Zuglóban volt egy biztos pontunk, ahonnan indultunk, hisz ott látták őt utoljára, tán előző nap, és volt egy pici, ámbár kicsit gazdi szagú hámunk, ami szagmintát jelentette, de kicsit félő volt, hogy Deminek ez nem biztos, hogy elég lesz, hiszen a gazdi azt szorongatta üldözés közben az első napon. 

Megkapta Demi a szagmintát, és megkönnyebbülten láttuk, hogy azonnal elindult a nyomon. Először egy elhagyatott házhoz vitt minket, ahol valóban volt egy kutya méretű lyuk, remek bújóhelyet jelentő elhagyatott kerttel, így bizakodóak voltunk. Viszont Demi "sajnos" továbbindult, átment egy sínen keresztül Rákospalotára, majd vissza, és Zuglóban egy elhagyatott, kietlen vasúti sínekkel körbevett helyre vitt be minket, ahol késő éjszaka kezdtük meg az első hajszát. Sajnos azt félbe kellett szakítsuk, mert annyira nem láttunk már semmit és olyan átláthatatlan volt éjszaka az a terület, hogy megbeszéltük, hogy napfénynél meg kell nézni, és átgondoljuk hogyan tovább, hiszen az üldözés látszott, hogy nem fog eredményre vezetni, és Idát is féltettem azon a környéken és próbáltam azt a vonalat követni, hogy ez a kutya csak úgy fogható be, ha profi eszközeink lesznek és többen leszünk, mert nyílt terepen esélyünk sincs utolérni őt, és pláne semmi esély be is fogni. 

A helyről a világosban készült fotók átnézését követően ott folytattuk a nyomkövetést, ahol az előzőkben abbahagytuk, hisz szerencsére továbbra is jöttek bejelentések arról a környékről. Demi ekkor olyan helyekre vitt be minket, amerre nem volt veszélytelen a közlekedés, mert olyan vonatsínek is keresztezték az utunkat, amik jelentős vasúti forgalommal bírtak, még az esti órákban is. A környék pedig nem a legbizalomgerjesztőbb volt, de haladtunk tovább, mert a kutya munkáján láttam, hogy ezek bizony viszonylag friss nyomok, így kérdésnek helye nincs, menni kell. 

Ezután Demi kivezetett minket az egyik vasúti sínen keresztül Rákospalotára, és annak is egy viszonylag forgalmas útjára. Ekkor már gazdi is fáradt volt, de én úgy láttam, hogy folytatni kéne. Visszamentünk az autóhoz, de kértem nézzünk térképet, hogy mit tudunk, mit jártunk be eddig, mert a nyomokat frissnek ítéltem annyira, hogy én még nem akartam abbahagyni a nyomkövetést. Ida gazdiján láttam, hogy fáradt, ezért azt javasoltam neki, hogy úgy érzem mégis folytatni kellene, és legalább autóval menjünk tovább a nyomvonalon, és ahogy a térképet nézegettem, tudtam, ha ott ment végig Ida, ahol Demi mondja, akkor az eltelt Idő függvényében megjelöltem egy pontot, hogy addigra merre lehetett Ida Rákospalotán, így nekiindultunk éjszaka autóval az általam megjelölt pontra. És ahogy az egyik keresztutcából ráfordultunk az általam vélelmezett részre, meg is pillantottuk Idát, aki ott bandukolt éppen, szinte a kocsink mellett! :)

Nagy volt az öröm, riasztottuk az egyik közeli állatvédő csoportot, akik ajánlották, hogy segítenek a befogásban. Követtük autóval, de Ida sajnos nagyon gyorsan kiszúrt minket és eltűnt az éjszakában. Ekkor újra Demi segítségét kértük, kövesse a nyomát. Demi azonnal munkához látott újra, pedig aznap már Zuglóban elég sokat mentünk, de lelkesen ment tovább Ida friss nyomán. Egyszer csak elvesztette a nyomot, onnan pedig, akárhogy próbálkoztam, egyik irányba sem vezetett semmilyen nyom. 

Nagyon csalódott voltam, mert mire odaértek a befogáshoz az emberek, Ida már sehol. :( Nem hagyott nyugodni a dolog, és ahogy mentünk vissza a kocsihoz, egyszer csak bevillant a megoldás! Hát persze! A patak! Hisz ott ért véget a nyom, olyan evidens volt a megoldás, mégsem jutott elsőre az eszembe, mert arra betonos, lejtős volt a patak partja, és azt gondoltam, hogy ott nem mehetett le, pedig Demi odavitt, de valahogy ez csak később jutott eszembe. Nyilván, ha belemegy a vízbe, akkor nincs tovább nyom és ez azt is megmagyarázta, miért nem láttuk őt utána sehol, hisz az út alatt a patakban átsétált alattunk! 

Biztos lettem benne, hogy tovább kell mennünk, mert Ida ott van, közel van, emberek is vannak eszközökkel a befogáshoz, most nem adhatjuk fel! Megkérdeztem a csapatot, hogy a patak hol válik olyanná, ahol kényelmesen ki tud belőle jutni Ida, és elmentünk addig, ameddig csak járható volt, autókkal, majd újra Demi következett. Arra már kicsit iszapos, lápos volt a terület, így óvatosan haladtunk... Egy darabig, ugyanis Demi újra beindult! Ekkor kezdődött aznap már a harmadik "hajszánk", mert Demi elég jelentős tempót diktált, utánunk a csapat, akiket szintén elismerés illet, kitartóan jöttek utánunk, egy része a csapatnak, pedig autókkal jött, ahol tudott, hogy ott legyenek, amikor kellenek! Kiértünk az M3-as autópálya mellett egy szántóföldre, ahol akkor elég nagy növényzet volt, de Demit nem érdekelte, ment előre rendíthetetlenül Dunakeszi irányába. A csapat próbált reflektorozni, és megpillantottuk újra Idát, aki rohant előlünk. Ekkor leállítottuk a dolgot, mert egyrészt ott már lehetetlen lett volna befogni, másrészt az autókkal már nem tudtak tovább utánunk jönni. 

Ekkor aznapra már fel kellett adjuk a követését. 

Abban bíztunk, tán nem megy tovább, és ott marad Rákospalotán, és akkor jött a szórólapozás, és a járőrözés. Mindenki nagyon lelkesen tette a dolgát, gazdi szórólapozott, zuglói állatvédők, rákospalotai állatvédők szintén a saját területükön járőröztek, és jöttek is a bejelentések, viszont nekünk ki kellett találni mi az útvonala Idának, van-e olyan terület esetleg az útvonalán, ahol befogható, vagy becsapdázható lehet. 

Ezután újabb nyomkövetés következett az utolsó friss, biztos bejelentés alapján. Demi megint nagyon lelkes volt, Rákospalotán egy telepre akart minket mindenáron bevinni, ahová sajnos nem jutottunk be, de annyiból nem is bántam, hogy az a terület jó lett volna befogási helyszínnek, ha ott marad Ida reggelig, míg az állatvédő csapat intézkedni tud. 

Ezután kértem Demit, hogy nézzük meg a környéket, merre jár Ida. Demi kivitt minket újra a vasúti sínekig, ezúttal Rákospalotán is, ez már Dunakeszi, Újpest, Káposztásmegyer és Rákospalota határán volt. 

Kértem a gazdit, hogy a szórólapozást ennek megfelelően ezekben az irányokban is terjessze ki, mert lehet, hogy továbbmegy Ida. 

Sajnos azonban reggel a telepről továbbállt Ida és újra eltűnt mindenki szeme elől.

Várnunk kellett a következő bejelentésre, ami hamarosan meg is történt, ekkor egy olyan kis utcából jöttek a bejelentések, ahol meg lehetett szervezni a befogást. Ezért újra megkérdeztük Demit, de ő azért nem volt róla meggyőződve, hogy az Ida volt. Sajnos igaza lett, mert az ott később befogott kiskutya ugyan valóban nagyon hasonlított Idára, de az egy notóriusan szökős kutyus volt. Onnan viszont újra a szántóföldhöz vitt ki minket Demi, ami addigra már fel volt ásva, így jó nagy sárban szeltük át éjjel újra szántóföldet, ezúttal a patak irányába, így nyakig sárosak lettünk. :) Ott viszont megint majdnem megcsíptük őt a rákospalotai álltvédők segítségével, de sajnos ismét kicsusszant a kezeink közül.

Ezután újabb várakozást követően ismét látták Idát, és ekkor újra nekiindultunk Demivel. A már-már ismerős patakparti környezetből indultunk el. A nyomkövetés elején nyomokat keresett Demi, de egyszer csak újra megindult, és az M3-as alatt átérve a patak mellett, egy kiserdőbe jutottunk éjjel. Ott nagyon beindult Demi, és semmilyen módon nem lehetett megállítani, így nyakunkba szedtük a lábunkat, hogy követni tudjuk őt. Az erdő mellett haladt el az M3-as mellett, majd újra behúzott egy szántóföldre, és onnan az erdőbe. Ott ellentmondást nem tűrően vitt minket újra a patak irányába, de akkora volt a nádas és az aljnövényzet, hogy egy idő múlva a pórázzal nem tudtunk haladni. Demi egy helyen megtorpant és másik utat keresett, ekkor állítottam meg a nyomkövetést, ugyanis észrevettem a földön, hogy a lámpám fényében megcsillan a vízfelület, bizony-bizony a lápos szélénél voltunk! Gazdinak csak annyit mondtam, hogy szerintem menjünk ki, mert nem tudunk haladni, és csak miután kiértünk, mertem neki elárulni, hogy bizony ott voltunk az ő mumusánál, ami a lápot jelentette. Ugyanis előző alkalommal elárulta nekem, hogy ő egyetlen dologtól fél nagyon zsigerileg, és az az, hogy elsüllyed egy lápban. Ezért kivezényeltem inkább magunkat az erdőből és újabb térképnézés és agyalás kezdődött. Azt gondoltam, hogy ez isteni rejtekhely a kutyának, mert akad ott bőven étel, ital és nyugalom is neki.

Ekkor vetettem fel, hogy a csapdát ide kéne valahová kitenni, de meg akarom nézni világosban is, mert a láp veszélyes, így csakis világosban biztonságos arra végigmenni. És ha szabad megemlítenem még valakit, ekkor ismerkedtünk meg egy ott lakó férfival is, aki ismerte a lápos erdőt, és elmondta, hogy bizony nagyon jól tettük, hogy kijöttünk onnan, mert vannak ott részek, ahol elsüllyedhettünk volna és nem is biztos, hogy biztonságos ott éjjel mászkálni. :)

Következő nyomkövetésünket ezért világosban terveztük, bejelentések ugyanis azután is jöttek szerencsére, tehát tudtuk, hogy Ida valahol ott van. Újra Demit kértük meg, hogy mondja meg nekünk, merre ment ez a kutyalány. :) De Demi újra az erdőbe vitt minket, amely világosban már jól látszott, hogy pont szemben terül el Pólus Centerrel, és kiváló élelemszerzést jelent az állatoknak (megjegyzem nem egyszer sajnos Deminek is... :) ) . Egy rókatetemet is találtunk az erdőben, ami azt jelentette számunkra, hogy bizony nem csak a kutyáknak, de a rókáknak is remek bújóhely az a környék. 

Ekkor kezdődött a következő kálváriánk, hová tudunk csapdát állítani neki és csapdát is kellett szerezni és ki lesz az, aki felügyelni tudja. 

Ez egy újabb kihívást jelentett nekünk, mert mire meglett a csapda lehetőség, addigra újra napok teltek el, így Demit újra meg kellett kérdezzük, merre van a kutya. 

Szerencsére Demi ismét az erdőhöz ment, ezért nem volt kérdés, a csapdát oda kell kihelyezni. 

Igen ám, de hová tegyük pontosan, nem volt egyszerű becipelni, hisz a csapda volt 60 kg és a gazdival ketten voltunk rá. Sajnos sötétedésig nem jutottunk el oda, ahvá Demi mondta, ezért kitettük egy emberi aggyal még jónak ítélt pontra, úgy gondolván, hogy egy próbát azon a helyen is megér a dolog. 

Ezután hosszadalmas várakozás következett és nagyon fontos volt annak a a férfinak a segítsége, aki a közelben lakott, és vállalta, hogy gyakran kijár a csapdához és ellenőrzi azt.

Sajnos azonban Ida csak nem akart belesétálni a csapdába. Ezután kezdődött a sakkozás a csapda helyével kapcsolatban. Jól jött volna egy kamera is, de sajnos mivel az nem állt rendelkezésre, így maradt a próbálkozás, viszont a csapda súlya miatt nem tudtuk egyszer sem a Demi által megjelölt helyre vinni azt. 

Később újra kérdeztük Demit, hogy ott van-e még Ida, de negyedszer is azt mondta, hogy igen, ott kell hagyni a csapdát és egy hosszadalmas nyomkövetés után azt is megmutatta nekünk, hogy Idának van még egy útvonala, az M3-as másik oldalán vissza Zugló felé a patakpart másik oldalán. Ekkor jött velünk még egy vendég a nyomkövetéskor, az a férfi, aki oly lelkesen jött és segített a csapdát ellenőrizni minden áldott nap, naponta többször is!

Nyomkövetés végén elmondta, hogy ugyan hihetetlen élmény volt, de ő legközelebb inkább megvár majd minket a nyomkövetés végén. :) 

Sajnos azonban hiába volt ott férfierő is a cipeléshez, csak nem jutottunk el vele sötétedésig a Demi által megjelölt ösvényekig, így újra a szerencsére bíztuk a dolgot, mert sajnos kamerát továbbra sem tudtunk szerezni.

És jött az újabb izgalmas várakozás, és én mindannyi alkalommal féltem, hogy továbbűzzük Dunakeszire, Fótra, vagy Csömör, XVI. kerület irányába. 

Sajnos egy idő után bejelentések sem jöttek, a csapdázás sem volt sikeres, ezért újra kértem a gazdit a szórólapozásra, mindenfelé. 

És ekkor jött Zuglóból újra egy bejelentés! Mentünk is gyorsan megnézni a nyomokat, de Demi megint csupán egy házat jelölt meg a közelben, majd újra kivitt minket a már-már szokásosnak számító vasúti sínekhez. 

Tehát a tanulság az, bejár a drága néha portyázni Zuglóba is, Rákospalotára is, de most már nagyon rutinosan olyan időpontokat választ, amikor senki sem látja, többnyire hajnali és késő esti órákban. 

Újra mindenki nyitott szemekkel járt az utcákon, de sajnos újabb bejelentés nem érkezett. Ezután végre kaptunk az egyik állatvédő csapattól egy kamerát, de kvázi ennek már nem volt túl sok funkciója, ugyanis több hónap után megtörtént a csoda!

A gazdi elé került egy poszt ugyanis, hogy Dunakeszin etetnek egy hasonló kutyát, mint Ida. 

Újra nagyon lelkesek lettünk, hisz igen, benne volt a pakliban, hogy elment addig, tényleg minden alkalommal felhívtam ennek lehetőségére a figyelmet, de mivel vissza-vissza járt, és onnan semmi érdemleges bejelentés nem jött addig, így mindig megpróbáltuk elvetni a dolgot.

Kiderült, hogy ott többen is etetik őt, és a zuglói ház azért volt érdekes, ahová Demi vitt, mert ez is egy ahhoz nagyon hasonló, parkos, nagyon jó bújóhelyekkel rendelkező rész, kvázi a Duna parton, és csupán pár km-re a patakjától és az erdőtől. 

Kaptunk még róla fotókat, és ugyan nem voltunk benne 100%-ig biztosak, hogy ő-e az, úgy éreztük, hogy az elmondottakból, a viselkedésből, és a helyszínből ítélve csakis ő lehet. Képeken is olyan volt, mintha a saját ikertestvére volna, csupán egy pici bizonytalanságot a szőre hossza jelentette, mivel ömlött az eső, amikor a fotó készült, és a szőre picit másnak tűnt számunkra, mint az övé!

Én ekkor azt mondtam, ne késlekedjünk, több ilyen alkalmunk nem lesz, így este nekiveselkedtünk ketten az ömlő esőben, és kicipeltük az erdőből a csapdát és átvittük Dunakeszire. Meg akartuk nézni ott is a nyomokat, de észrevettük, hogy épp ott van Ida, így a közelébe sem mentünk, hanem gyorsan, halkan felállítottuk a csapdát elrejtettük, és a nagyon kedves etetőinek elmondtuk az instrukciókat, hogy csak úgy etessék, ahogy eddig, ne legyen változás, csak annyi, hogy a még nem élesített csapdában kapjon enni, fokozatosan beljebb és beljebb téve az ételt. Hétvégét jelöltük meg az élesítés időpontjának, amikor jobban lehet rá figyelni, és addigra bíztunk benne, hogy Ida hozzászokik ahhoz, hogy ott kap enni. Aznap este a gazdi véletlenül máshol tett ki minket, mint ahol találkozni szoktunk, mert annyira elbeszélgettük az időt! Amikor megálltunk, hogy kiszálljunk, akkor jött rá, hogy ő itt vesztette el egészen pontosan Idát, mint ahol most megálltunk! Én akkor ezt ott egy lezárásnak tekintettem, hogy ott hagyjuk el a történetet, ahol az egész kezdődött, és akkor ott lett bennem egy belső bizonyosság, hogy az ott Ida Dunakeszin, és sikeres lesz a befogás! Aki követi a történeteinket, az tudja, hogy mi Demivel minden munka után még labdázni szoktunk, ez aznap éjjel, az ömlő esőben sem volt másképp! Mikor végeztünk és hazaindultunk, akkor viszont Demi nem hazafelé vette az irányt, hanem ismét arra, amerre kiszálltunk az autóból! És akkor eszembe jutott Szofi cica története, ahol pontosan ez történt. Demi vissza akart menni Idához! Ez végleg megerősített engem benne, hogy másképp ez nem történhet, Ida ott van, és várja, hogy belemehessen az élesített csapdánkba!

Ahogy közeledett az élesítés időpontja, a torkunkban dobogott a szívünk, én aznap egy percet sem aludtam, nagyon-nagyon szerettem volna hinni, hogy ő Ida, és a befogás végre sikeres lesz! Még éjjel is egyeztettük, hogy hajnalban mi módon legyen betéve az a finom grillcsirke, amit direkt erre a jeles alkalomra sütött meg otthon a gazdi, és elérkezett a hajnal! Megtörtént az étel elhelyezése, és az élesítés, majd szokásosan ment az etető néni a kajcsival, és igen, Ida ott volt és bement és pár percre rá csattant a csapda ajtaja, és benn volt a kutya!!! Nagy volt az örömünk, de meg kellett várni az állatvédő szervezetet, akiktől a csapdát kaptuk, hogy megnézzék chip alapján, hogy ő tényleg Ida-e, és igen, ő volt!!!! Nagy volt mindenki öröme, és nagyon-nagy körültekintés mellett kiszedték a csapdából, majd a gazdi ment is vele az állatorvoshoz! És igen, Ida teljesen egészséges, otthon van, csóvál, örül és bújik! :) Ugyan a séták még hatalmas odafigyelést igényelnek a városban továbbra is, de a történet valóban véget ért! 

Nagyon köszönjük mi is az összes szervezet segítségét, akik részt vettek ebben a hatalmas küldetésben bármilyen módon is, mert mindenki hozzátette a magáét! Köszönjük annak az embernek a segítségét, aki időjárási tényezőket sem figyelembe véve, minden nap ment és nézte a csapdát heteken keresztül, és azoknak is, akik etették Dunakeszin Idát, hisz nélkülük ez a befogás nem jöhetett volna létre!

Viszont a legeslegnagyobb köszönet a gazdit illeti, aki minden körülmények között, a saját félelmeit is legyőzve jött és minden nap tette a dolgát és hitt és kitartott! Ha kellett szórólapokat dobált, ha kellett jött velünk hősiesen a vágtáinkon, ha kellett csapdát cipelt, indákat vágott velem a sötét éjszakában, hogy elrejthessük a csapdát, és ha kellett ment és intézte, hogy legyen csapda, legyen kamera, és legyenek eszközök ahhoz, hogy ez a befogás megvalósulhasson. Amikor már mindenki más feladta volna, ő akkor is jött és végigcsináltuk vállvetve ezt az egészet hidegben, esőben, sárban, éjszakában!

Igen, Demi maximálisan odatette magát, iszonyatosan büszke vagyok rá is, de ez a munka nem lett volna sikeres, ha nincs egy ilyen gazdi, aki minden körülmények közt továbbcsinálta, és nem adta fel és tudta, hogy nem lehet más vége ennek, mint az, hogy bizony valahol megcsípjük ezt a kutyalányt! :) Szóval gazdi igen, Neked is köszönöm, hogy ilyen jó véget érhetett ez a történet! :)

És itt olvashatjátok a gazdi szavait is, nagyon köszönjük a dicsérő szavakat is! :)

Fülöp, a két és fél éves, ivartalanított kandúr cica egy budapesti, belvárosias környezetben élő cica, aki egyik este úgy gondolta, körülnézne a kertben és leugrott a harmadik emeleti terasztól, és eltűnt az éjszakában. A gazdi bemutató szavait itt olvashatjátok:

"Fülöp, 2.5 éves ivartalanított kandúrka, egy éve macskaajtón keresztül szabadon mászkálhatott a harmadik emeleti folyosón. Sajnos már kétszer leesett, amiből nem tanult, most harmadszor is vagy gyíkot, vagy denevért kergethetett, amikor nyoma veszett. Hívó szóra nem reagált. Ekkor kértük a kutyás segítséget, mert attól féltünk, hogy már nincs is a házban, hanem valahol kóborol. Semmi remény nem volt arra, hogy hazatalál a harmadik emeletre. Fülöp nagyon kíváncsi, de félős cica, és úgy elbújt, hogy hiába volt a közelünkben, nem találtuk. Az egyetlen, aki nyomára bukkant, az Demi, az okos és gyönyörű keresőkutya.

Innen a sikeres keresés történetét a szakember pontosabban tudja leírni. :) "

Szóval Fülöphöz két nappal az eltűnése után érkeztünk. Ahogy kiszálltunk az autóból, akkor tudatosult bennünk, hogy azt a környéket már ismerjük, jártunk már arra egy másik cica keresése kapcsán is, így némi helyismeretem már volt, kíváncsian vártam, hogy ezúttal Demi merre fog elindulni. Sajnos a ház előtt egy nagyon forgalmas, több sávos út vezet, így félő volt, hogy könnyedén baja eshet a cicának. 

A harmadik emeleti teraszról szerettük volna kezdeni a keresést, de Demi gyorsabb volt, ő annyira izgatott volt, hogy még a keresés megkezdése előtt beleszagolt a szagmintába, és vezetett is le minket azonnal a garázsba. Nem volt mit tenni, ha ő azt mondja, menni kell, így is tettünk. A garázs viszonylag átlátható volt, gazdik is átnézték már, de amit Demi mutatott nekünk, arra sem ők, sem én nem gondoltam volta, mint bújóhely. Ugyanis egy oldalára, befelé, és felfelé állított kenu volt a falnak támasztva, Demi mindenképp oda vitt minket, ellentmondást nem tűrően. Sajnos a cica már nem volt benne, de nyilvánvalóan remek bújóhely lehetett neki a kenu "odúja" és ott tölthette az éjszakát, vagy nap közben hűsölhetett ott is. Mindenesetre mivel már sajnos nem volt ott, így Demi továbbindult és egy falnak támasztott létrához vezetett minket, ami pontosan a belső udvarhoz vezette ki a cicát a garázsból. Ezután felmentünk azért a harmadik emeletre is, Demi végigjárta a cica helyeit, beszagolt a macskaajtón is :), de minduntalan lefelé szagolt a belső udvarra az emeletről is, pont úgy, ahogy  garázsból, úgyhogy mentünk is le rögvest. Ahogy kiértünk a házból, Demi fordult is be a belső udvarra, majd azon átvágtatva a hátsó kert végében, egy magas, susnyával benőtt részhez vezetett minket, és ahogy beszagolt, már észre is vettem a világító macskaszemeket! 

Azonnal leállítottam a keresést, Demi persze nagyon izgatott volt, de kértem a gazdit, ő menjen be oda és nézze meg, valóban az ő cicája-e az, akit találtunk, mert arra rengeteg a kóbor cica! Nagy volt az öröm, mert a válasz egy boldog IGEN volt! Fülöp ott gubbasztott a susnyás közepén, de természetesen nem jött oda hívásra, így a gazdi mászott be érte. Mi a másik oldalon őrködtünk, hogy arra ne tudjon futni Fülöpke, ha menekülőre fogná a dolgot, amit jól is tettünk, mert meg is indult felénk, de aztán úgy döntött, mégis csak "apu" ölében biztonságosabb, mintha felénk futna. Így ölbe tudta kapni a gazdi és örömmel vitte fel a lakásba Fülöpöt, aki azonnal neki is látott vacsorázni, majd egy óriásit aludt! :) 

Szerencsére Fülöp jól van és az ijedtségen, kimerültségen, valamint az éhségen kívül nagyobb baja nem történt, de mostantól megszűnik neki a jó világ a cicaajtóval, nehogy megint hasonló eset történjen!

Demi pedig ismét nagyon boldog volt, és ahogy kint örömködtünk a kertben, felnéztünk, és meglepődve láttuk, hogy a házból milyen sokan kinn voltak a teraszokon, erkélyeken, végignézvén, végigizgulván a keresést, és mindenki nagyon örült, hogy ilyen hamar és ilyen jó véget ért a keresés! Demi persze begyűjtötte a sok gratulációt, de természetesen saját magát nem meghazudtoló módon, azért mégiscsak a rántott husi volt a legkomolyabb jutalom számára! :) 

Az egyik szomszéd elismerő szavait pedig itt olvashatjátok, köszönjük szépen a dicsérő szavakat!

Sophie cica az egy éves, ivartalan nőstény cica egy második emeleti panelház ablakából pottyant ki egy óvatlan pillanatban. 

A gazdi hallott is valami neszt, de mivel sokszor játszanak a cicák egymással, ezért nem gondolt semmi rosszra. Mire vacsoraidő volt, fél óra múlva, a cica már sehol nem volt.

Tűvé tették érte a lakást, de a cicának nyoma sem volt. Lerohantak az utcára, és úgy vélték meglátták a cicát, aki viszont hanyatt-homlok menekült előlük. Próbálták éjjel is megfogni, de semmi sem vezetett eredményre, utána pedig már nem is látták a cicát, ekkor szóltak nekünk. Szerencsére volt jó szagminta ehhez a cicához külön is, így úgy éreztük, fogunk tudni tán segíteni. 

Két nappal az eltűnést követően érkeztünk a Budapesthez közeli, de már vidéki helyszínre. 

A panelház előtt egy nagyobb parkoló volt, melynek másik oldala, nap közben azért egy viszonylag forgalmas útszakasz, a másik oldaltól viszont már vidéki, nyaralóövezeti házak és társasházak váltják fel a paneleket. Így nem volt könnyű dolgunk.

Demi szokásához híven alig várta már, hogy dolgozni kezdhessen. A szagmintát megkapva egyből elindult. Először a panelházat járta végig egyik oldalról körbe, majd hosszasan időzött egy bokornál az oldalsó falnál, ami, mint később kiderült, pontosan a lakás konyhaablaka alatt volt, ahol gyakran szokott ülni a cica.

Ezután viszont nem abba az irányba indult el, amerre a gazdiék látni vélték, hanem ellenkező irányba. Mi mentünk utána. A társasházak végénél a nyaralók kezdeténél jelzett Demi, hogy a cica márpedig ott van. 

Ezután még körbejártuk a másik irányt is, ahol a gazdiék látni vélték a cicát, de Demi hajthatatlan maradt, voltak ugyan arra is cicák, de szerinte a cica márpedig a másik oldalon van.

Ezután javasoltam a csapda kihelyezést, mivel a környék nyaraló telkes, ahová ugye sem a gazdi, sem mi nem jutottunk be. Mint később kiderült, a látott cica tényleg nem az ő cicájuk volt, mi is találkoztunk vele, nagyon hasonló vörös cica volt ő is, de nem az övék.

És lám csak, következő napon meg is pillantotta a gazdi a Demi által jelzett helyen a cicáját! Pontosan ott volt, ahol Demi mondta. Sajnos azonban kiugrott a csapdából mikor csapódott le az ajtó, így újra elmenekült vissza a kertbe. Ezután viszont sajnos minden nap csak nap közben tudtak csapdázni, mivel a pici baba mellől éjszaka nemigen lehetett kimenni, ezért a sikeres befogás még két hetet váratott magára.

És két hét múlva végre jött a jó hír az ottani közeli egyik ház telkéről a szórólapok hatására, etetéskor ugyanis odamerészkedett ez a cica is, az illető pedig meg tudta őt fogni, és értesítette a boldog gazdit. 

A cica lefogyott, de ezen kívül más baja nincs szerencsére, teljesen egészséges! hazatérve játszott a kis gyerekkel és a cicatársával is, és egy nagy lakmározást követően, boldogan feküdt le kipihenni a fáradalmait, a két hét izgalmait. 

Myrtille, a 3 éves cica, két hónapos kora óta él a külföldi párnál, akik másfél éve költöztek Magyarországra, tanulmányaik miatt. Egy kutyussal él egy fedél alatt, akivel szintén nagyon szeretik egymást.

Egyik éjszaka viszont egy óvatlan pillanatban kiszökött a bejárati ajtón, és eltűnt a budapesti bérház belvárosi lakásából. Tűvé tettek érte mindent, de nem lelték, 24 óra elteltével viszont értesítettek minket. Ki is tudtunk éppen menni, úgyhogy szinte azonnal indultunk. 

Demi a szagfelvételt követően a körfolyosón ment végig, majd lefelé indult, és egyértelműen egy helyen jelzett, ugyanis a földszinten volt egy hatalmas "bútorraktár", azaz ki volt téve rengeteg letakart bútor felhalmozva. Próbáltuk átnézni, de éjjel csak annyi volt bizonyos, hogy arra bújhatott el a cica. Demi a pincébe is lement, ott is ahová tudott beszagolt, viszont a lépcső alatt szagolgatott szintén intenzíven. 

Megnéztük a padlást is, de oda Demi nem is akart felmenni, szóval feltételeztem, hogy a pincében, illetőleg a bútorok közt bújt meg a cica. Kérték a gazdik, hogy nézzük meg, kijutott-e a házból, mivel sokszor nyitva marad a kapu, de Demi egyértelmű jelzést adott arra, hogy a cica bizony a pincénél, illetőleg a bútorok közt lehet, ugyanis az utcára semmilyen nyom nem vezetett.

Ezért kértem a párt, hogy hajnalban üljenek oda, és csalogassák a kedvenc ételével, mert bizonyosan kimerészkedik majd a lomok közül, ha mi már nem zavarjuk a köreit. 

Ez így is történt, és bizony a pincés részről jött is elő a cica a hátsólépcsőnél és pontosan az idő tájt, ahogy előrevetítettem, és boldogan bújt a gazdi ölébe :)

Örülök, hogy tudtunk segíteni, és annak is, hogy az ijedtségen kívül neki sem lett semmi más baja! :) 

A gazdi szavait itt olvashatjátok: "Tímea and Demi form a wonderful team, and are definitely the best help you can get in such a situation. When we lost our cat, we looked everywhere in the building and outside, we created posters, called the vets, made Facebook posts to let people around us know that she was missing, and when someone suggested to call Tímea, we immediately did it. And it was the best thing to do. Demi did a wonderful job by telling us about our cat last hiding place, then Tímea gave us the good advices on how to catch her during the night, and it worked ! As foreigners, it can be difficult to find help when you need it, and their compassion touched us deeply. Thank you a thousand time ♥️♥️♥️"